Ezt a nevet viseli a premontrei rend gödöllői jelenlétének 100. évfordulója, amely egybeesik a gimnázium újraalapításának 30 éves történelmével is. Az újabb…
ElolvasomEgyedi ételajánlat Erdősi Norberttől, a Kemencés vendéglő séfjétől…
ElolvasomItt a nyár! Az évszak, ami – mások mellett – a strandolás időszaka is. Gödöllőn azonban erre hosszú évek óta nincs lehetőség.…
ElolvasomGödöllőn élte gyermekkorát, ide járt közösségbe, a hivatása is innen indult. Papszentelésének másnapján az újmiséje is a gödöllői Szentháromság-templomban volt, ahol szülei…
ElolvasomÉvtizedek óta megszokhattuk, hogy a gödöllői röplabdás lányok szállítják városunk legmagasabb szintű országos eredményeit a látvány csapatsportok közül, ami idén sem történt…
ElolvasomA 2022. május 19-i képviselőtestületi ülésen hat önkormányzati cég beszámolójáról döntöttek. Régóta tudni lehet, hogy csak a polgármester által történt premizálási javaslatokra…
ElolvasomTudják, hogy melyik az a hely, ahol egyszerre megtalálható a gödöllői tájra jellemző flóra és fauna jelentős része, amely egyes hírek szerint…
ElolvasomHiába jutott fel 30 éve a gödöllői női kézilabda csapat a bajnokság első osztályába, mégis a végét jelentette. Az akkori tréner, Németh…
ElolvasomEgyedi ételajánlat Erdősi Norberttől, a Kemencés vendéglő séfjétől…
ElolvasomMilyen veszélyeket rejteget az online világ? Milyen hatással van ránk és gyermekeinkre? Milyen felnőttekké válnak a hatásukra? Lesz-e következménye a baráti- és…
Elolvasom