Az európai mesteredző később dolgozott a világhírű osztrák Hypo Niederösterreich csapatánál is és három alkalommal volt a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Családfakutatása több ezer felmenőt számlál, de egyedülálló, régi óbudai és gödi fotógyűjteménye jelzi, hogy mindig a maximalizmusra törekszik. Most a Dunakanyar Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója, ott beszélgettünk vele.
Hogyan lett a Gödöllő edzője?
A III. ker. TTVE egy feltörekvő NB I/B-s csapat volt. Különböző gazdasági és egyéb megfontolásokból a csapat szponzora megkereste Matuz Sándort, a Gödöllői Sport Club elnökét, így végül a helyi klub színeiben folytatta a csapat a versenyzést. Ennek a vezetésére kértek fel, azonban egy idő után nem tudták előteremteni a gazdasági alapokat. Pedig az első helyen álltunk, meglepetésre megvertük az akkori bajnok Debrecent a Magyar Kupa első mérkőzésén. Elengedték a sportolókat, nekem az ifiket kellett volna edzenem, de nem voltak adottak a feltételek.
Hova ment tovább?
Elfogadtam egy kuvaiti ajánlatot. 1990. augusztus elején már indultam a henteshez lemérni a bőröndök súlyát, hogy felvihetem-e a repülőre, de bemondta a rádió, hogy Szaddám Husszein gyorsabb volt, kitört az öbölháború, így itthon maradtam. Nyár végén lehetetlen edzőnek szerződni, így elkezdtem rendszerezni és feldolgozni az addigi munkámat.
Mi lett a gödöllői csapattal?
Négy játékos maradt és az ifikkel kiegészülve egy pontot szereztek. Rendkívül nagyra tartottam és kedveltem Farkas Balázs tanár urat, aki sokat foglalkozott a fiatalokkal. Megtudták, hogy nincs élő szerződésem, így ismét megkerestek, hogy az őszi szezon után nem segítenék-e, mert az 5 ponttal rendelkező és utolsó helyen álló csapatnak bent kellene maradni az NB I/B-ben.
Ahogy ismerjük, segített.
Nem volt egyszerű időszak. Rendszerváltás után voltunk, teljes káosz uralkodott, játékost is alig lehetett igazolni. A feleségem és egyik barátnője számított rutinosabbnak, a helyi fiatalokkal együtt alkották a csapatot. Tavaszi bajnokok lettünk, idegenben megvertük a bajnokság első két helyezettjét, végül a hetedik helyen zártunk. Szezon végén ismét közölték, hogy nincsen pénz a folytatásra, de jött a megmentő, Klivinyi Zoltán személyében, aki szponzorálta a csapatot. Így nyugodtan dolgozhattam, játékosokat is hozhattam, az új szezonban pedig megnyertük a bajnokságot.
Gyanítom, Gödöllő első NB I-es csapatát úgy a szurkolók, mint a város a tenyerén hordozta.
Az utolsó meccseink egyikét megnézte Gémesi György polgármester is. Az egyetemi csarnokban játszottunk általában telt ház előtt. Kapacitáltak, hogy beszéljek vele, de nem sok értelmét láttam, hiszen addig sem támogatta a csapatot. A férfi együttes éppen akkor ünnepelte az NB II-es bajnoki címet. Közölte, hogy nem támogat minket, mert nem helyiek játszanak a csapatban. Mondtam neki, hogy akkor alaposan félre tájékoztathatták, hiszen hat gödöllői játékosunk volt, míg a férfiaknál csak kettő, ráadásul mi az NB I-be kerültünk fel… De a tények nem érdekelték. Végül Klivinyi is kiszállt a csapatból, így gyakorlatilag megszűnt a helyi női kézilabda.
A polgármester ezek szerint nem akart NB I-es csapatot?
Biztos akart volna, csak úgy, hogy ne kerüljön egy fillérjébe sem. Ráadásul nem érezte, hogy a kézilabda népszerűsége nőtt az országban. Nagyon nagy hiba volt, hogy a város nem támogatta a csapatot, pedig simán bent maradt volna az első osztályban. A férfi csapatra költöttek, amely tele volt pesti, NB I-ből kiöregedett játékosokkal.
Matuz Sándor egyesületi elnök sem tudta rábírni Gémesit a támogatásra?
Nem voltak jó viszonyban, így kettejük rossz kapcsolata kivetítődött az egyesületre. Azt mondta: az kevésbé zavarja, hogy az utolsó tanácselnök, Papp István lánya a csapat egyik játékosa, de az egyesületi busz részvétele a taxis blokádban igen, így nincs támogatás. Annyira mégsem lehetett ez igaz, mert a férfi csapat tovább működhetett – igaz, külön utakon.
Tanítvány a mesterről, azaz Gergely Erika Németh Andrásról:
„Németh András életem meghatározó emberei közé tartozik, aki sokkal több egy edzőnél. Mindig a kézilabdázás legmagasabb fokát tanította, kitartásra, becsületre nevelt, példát mutatott. Rajongásig szerettük, a tűzbe mentünk volna érte (bár a belünket kihajtotta). Olyan elemi kohéziós erő lakik benne, amire az idő a legjobb bizonyíték, például a héten volt nálam „Olika” Olasz Mari a gödöllői csapatból. Mindig, mindenben bizalommal fordulhattunk hozzá, végig segített, nyomon követett a profi pályafutásom alatt és akkor is, miután abbahagytam a játékot. Szinte évente találkozunk az általa rendezett gödi bulikon. Pár éve meglátogatott a műtermünkben, büszke rá, hogy tanítványai a civil életben is sikeresek és megtalálják a helyüket, számára ez nagyon fontos.”
Voltak gödöllői játékosai, akik az NB I-ben folytatták?
Igen: Bárdos Mónika, Farkas Magdolna, Gergely Erika és Papp Csilla.
Melyik volt karrierének legsikeresebb korszaka?
A Ferencvárosnál eltöltött 15 év. Nagyon szívesen maradtam volna a Fradiban, de nem bántam meg a Hyponál töltött éveket sem. Ott Ausztrália kivételével minden földrészről volt játékosom, komoly kihívás volt. Például a termálfürdőben a koreaiakat arra kellett kérni, hogy vetkőzzenek fürdőruhára, mert a nyakig beöltöztek, a brazilokat pedig arra, hogy vegyenek fel rendes fürdőruhát, ami kicsivel többet takar…
Mi volt a legviccesebb emléke a Hyponál?
Volt egy koreai irányítónk (Ho – a szerk.), aki az edzésen szólt, hogy „pi-pi”. Mondtam, hogy persze, nyugodtan menjen ki pisilni. Kiderült, hogy a koreaiak nem tudják kiejteni a „vé” és „ef” betűket, helyette „pé”-t mondanak és csak azt kérdezte, hogy „wieviel?”, azaz hányszor csinálják meg a gyakorlatot.
Volt, amikor túl korán érkezett egy női öltözőbe?
Az első években igen, de nem én érkeztem korán, hanem a játékos késett az átöltözéssel a megbeszélt időponthoz képest. Volt, hogy az egyik lány nekem háttal állva és előre hajolva a lábai közt hátranézve pillantott meg.
Kibírta, hogy trénerként, évtizedekig ennyi nő között egyik lányba sem lett szerelmes?
Nem, engem is utolért, de engem rábeszéltek – mesélte nevetve az edzőlegenda. Zsuzsa azóta a feleségem.
Hogyan gondol vissza Gödöllőre?
Csak kellemes emlékekkel. Sok rendes embert ismertem meg és emiatt a mai napig jóleső érzés ellátogatni Gödöllőre.
