Gödöllőn született, biztos többen kíváncsiak a városban, hogyan jut el egy helyi fiatalember a papi hivatás választásáig?
A papi hivatás meghallása az életemnek egyszerre természetes és misztikus része is. Ha valaki házasodni szeretne, azt azért teszi, mert szerelmes a másik személybe és el tudja képzelni, hogy egymással élik le az életüket. A papi hivatás tetszett, maga a papi szolgálat mindig is közel állt a szívemhez, ezt hősiesnek, értékesnek és magasztosnak élem meg a mai napig. Számomra vonzó az embert szolgálni, életet adni, az üdvösség felé segíteni. Ez az emberi része, amit örömmel végzek, és boldog vagyok ebben a munkában. A titokzatos fele: Isten érintése, amikor megéreztem, hogy Jézus közelében lenni jó. Először 14 évesen hallottam egy kispap tanúságtételét, ami nagyon elgondolkodtatott, majd rá 2-3 évre a húsvéti vigília szertartása, különösen a virrasztás olvasmányai érintettek meg. Eldöntöttem, hogy én is olvasni szeretnék a szentmiséken. Kamaszként nem lehet sok ember előtt belevágni, így egy hétköznap reggeli misén kezdtem olvasni, ahol magával ragadt Krisztus szolgálata, így minden nap szentmisére kezdtem járni.
Ministrálni is elkezdett akkor?
Érdekes, de azt csak 18 éves koromtól, amikor sekrestyés Laci bácsi kórházba került nem volt asszisztencia, így engem kértek meg. Ekkor már tudtam, hogy itt a helyem és szeretem az Úr Jézust és egyházát, de még nem mertem felvállalni hivatásomat, talán nem voltam még érett hozzá. Továbbtanultam, de Gödöllőn maradtam az egykori GATE-en. Az egyik közösségi alkalommal egy bibliaórán imádkoztunk a hivatásunkért. Ebből tanulva én is így tettem minden szentmisén a szentáldozás után. Kértem a jó Istent, hogy megértsem, elfogadjam az akaratát, és tudjam Jézust követni. Végül a jubileumi, 2000. évben tartott római Ifjúsági Világtalálkozón kaptam egy mély megtapasztalást: találkozhattam az egyházunk vonzó, fiatalos és élő arcával is, ami végképp megerősített, hogy mi az én valódi hivatásom. Még befejeztem a tanulmányaim, majd egy év múlva, 21 évesen jelentkeztem a váci szemináriumba.
Éppen 13 éve szentelték pappá, mely időszak közel felét Monoron töltötte. Itt vált igazán vezetővé és önálló pappá?
Igen, ott voltam először önálló, előtte diakónusként és káplánként szolgáltam. Érdekes tanulás és bizonyos értelemben mélyvíz volt, de az elődöm, Csáki Tibor atya egy nagyon odaadó és jó pap, aki egy bensőségesen működő, élő lelkületű közösséget hagyott hátra maga után, ahova a maga nehézségeivel és örömeivel együtt kellett beilleszkednem. Ez papságom izgalmas és szép időszaka volt, szerettem Monoron élni és szolgálni, ahol sok élménnyel gazdagodtam.
Pappá szentelésének tízedik évfordulójára a frissen kinevezett váci megyéspüspök magához rendelte, hogy Ön lássa el a titkári feladatait. Hogy élte meg a Vácott töltött éveket Monor után és miért Önt kérte fel a feladatra?
Zsolt püspök atyát elég régóta ismerem, a pesti központi papnevelde második évétől ő volt a prefektusom (fegyelmi elöljáró – a szerk.), ahol jó kapcsolat alakult ki köztünk, később ugyanahhoz a papi közösséghez és lelkiséghez is tartoztunk, valamint sokáig lelki vezetőm volt. Püspöki kinevezése után egy héttel felhívott és megkért, hogy segítsem a munkáját, amit örömmel vállaltam azzal a fájdalommal, hogy nem volt könnyű otthagyni a monori közösséget. Tudtam, hogy az önálló szolgálatom után egy ideig ismét új szakasz kezdődik a papi életemben.
Egy éve vácrátóti plébános, de sok más funkciót és feladatot is ellát. Hogyan tudja elvégezni az összes munkakört?
Titkári feladataim után is támogatom püspök atyát pasztorális helynökként: segítem és koordinálom a tanácsadó testületek és lelkipásztori szakterületek működését, Illetve felelőse vagyok a belső egyházi képzéseknek. Megszűnt ugyan a klasszikus titkári feladatom, hogy kísérjem a püspököt, vezessem az autót vagy megszervezzem a püspöki misék szertartásait. Paphiány van, és ha vannak települések, ahol nincs mise, akkor „nincs mese”, ez fontosabb szolgálat. Püspök atya is tudta, hogy 40 éves kor felett szükségem van a papi identitásom megélhetésére, vagyis elsősorban nem tisztségviselő, hivatalnok és sofőr vagyok, hanem papnak szegődtem el, aki szolgálja Isten népét. Ettől függetlenül a feladatok zömében még a püspökséghez kötnek, de ahhoz, hogy ember és pap maradjak, fontos volt a plébánosi kinevezés. Vácrátót az a kedves kis közösség, ahol megélem a papságom a hívekkel, de közel van Váchoz, így minden nap bejárok a püspökségre, és el tudom látni az egyéb feladatokat is.
Mint egykori gödöllői diák és fiatal, mit üzen Gödöllő ifjúságának: hogyan töltsék értékesen a nyári szabadságukat?
Felnőttként sajnos látom, hogy fiatal kamaszként rengeteg értékes időt töltöttem teljesen haszontalan dolgokkal a négy fal között. Ha a mai fejemmel visszautaznék az időben, akkor kilépnék a lakásom ajtaján és találkoznék a barátaimmal, segítenék fiatalabbak táboroztatásában, ahol az élethez fontos tapasztalatokat lehet gyűjteni és továbbadni a következő generációnak. Bármilyen szolgálatot érdemes vállalni, amivel én is többé válok, nem csak az, akinek odaadom az időmet. Amikor pedig csak magamra hagyok időt, akkor többet mozognék, és egy nyelvet jól megtanulnék. De mindezek mellett fontos a pihenés is, hiszen ősszel egy új évad kezdődik tele sok kihívással és feladattal újfent.
