Hogy áll 2021 végén a felsőoktatási intézmények modellváltása és miért volt erre szükség? A felsőoktatás mostani alakítása nem rapid dolog. 2014-ben írtuk…
ElolvasomA Boldogságos Szűz – akit nyelvünk szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja…
ElolvasomA kilenc évszázaddal ezelőtt született Szent Norbert, korának egyik legjelentősebb egyházi személyisége, aki alapjaiban reformálta meg az akkor ezer éves egyházat. Gazdag…
ElolvasomSzáztíz évvel ezelőtt, 1911. november 25-én helyezték forgalomba a Helyi Érdekű Vasút (HÉV) vonal utolsó, több mint 10 kilométeres szakaszát, amely Gödöllőt…
ElolvasomKét labdasportban is remek szezont tudhatnak maguk mögött a gödöllői csapatok, hiszen röplabdás lányaink a másodosztályt jelentő NB I-ben, míg futballista fiaink…
ElolvasomFelemás év van Önök mögött. Amíg az év első felében reménykedve várták nyitást, addig az év második felében nem kis feladatok vártak…
ElolvasomHárom évtizede a csúcson vannak. Ezt bárki, az élet bármely területén megsüvegeli, legyen szó tudományról, sportról vagy akár művészetről.
A Csík Zenekar…
A másikért felelősséget vállaló és szolgálatot ellátó embereknek különösen aktuális lehet karácsony üzenete és Krisztus békéje, amit Isten szerető és velünk közösséget…
ElolvasomPapi szolgálatának felét Gödöllőn töltötte, rögtön az első két évében elindította a máriabesnyői lelkigyakorlatos házat és a Szent Imre Katolikus Általános Iskolát,…
ElolvasomMinden történelmi egyház gödöllői vezetőjét felkértük karácsonyi gondolataik megosztására. Összeállításunkban olvashatják azok ünnepi üzenetét, akik tudtak élni a lehetőséggel. Köszönjük!…
Elolvasom