Ha karácsony igazi keresztényi üzenetét nézzük, akkor valójában nem a szeretet ünnepére várakozunk, hanem azt a megtestesülést ünnepeljük, amikor a názáreti Jézusban Isten maga lett emberré. A próféták jövendölése valósággá lett, az Ige testet öltött és Isten elküldte fiát nekünk, aki örökre megváltoztatta a történelmet, békét hozott a földre és reménységet adott az ember életének. A keresztény embernek ez általában véve vonalvezető az élete során, de különösen Krisztus születésére várva és adventi készületünk végén kiemelt figyelemmel tekinthetünk erre, és ebben segíthet számunkra az ünnep megélése.
Az Isten országa ugyanis belőlünk, emberekből áll, a krisztusi közösségek épüléséhez pedig az embereknek kell krisztusivá lenni, amiben óriási felelőssége van közösségeink vezetőinek, akik mintát mutatnak nekünk kicsiben és nagyban. Jézus gyermekként jött közénk és kisded kora óta tanít bennünket egészen a kereszthaláláig, majd a feltámadásáig. Nem hatalommal érkezik, hogy megmutassa számunkra, ki az Úr a házban, hanem kiszolgáltatott pólyás kisgyermekként. Nem akar harcolni és vitatkozni velünk, hogy megértsük Isten szerető szándékát, hanem lehetőséget kínál számunkra, hogy szolgáljuk és szeressük Őt az életünkben. Ezt Jézus később, már felnőtt életében önmaga mutatja meg számunkra, így cselekedeteivel egy olyan utat mutat számunkra folyamatosan, amivel minden nap, minden percében eldönthetjük, hogy képesek vagyunk-e megérteni: csak akkor leszünk boldogok, ha a másikért élünk és teszünk. Vagyis karácsony mindennapi emberi üzenetére tekintve nem az a dolgunk, hogy mindig harcoljunk és a magunk javát keressük, hanem sokkal inkább a békés együttélés megvalósítása és a másik ember szolgálata kell, hogy az első helyen legyen. Ahogy egy családfő a legjobbat akarja a szeretteinek, ugyanúgy egy közösség vezetőjének is az a legfontosabb, hogy annak szereplői elégedettek legyenek a körülményekkel, biztonságban és jól érezzék magukat, valamint motiváltan végezzék a rájuk bízott küldetést. Egy keresztény hívő közösség felelős vezetője is a legjobbat szeretné a híveinek, mint ahogy egy település hivatala és annak első embere is a rájuk bízott akár több ezer ember szolgálatára tette le esküjét egy választás után.
Az elmúlt másfél év és a pandémia okozta körülmények is sok mindenre taníthattak bennünket. Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája igazi példa lehet a számunkra. Magánemberként segíteni a bajba kerülteken, az időseken, akik a leginkább kiszolgáltatottakká lettek a járvány okozta helyzetben. Ők voltak a mindennapjaink „kisdedjei”, és ha elfogadták a szerető gondoskodást, akkor megszülethetett karácsony legfőbb üzenete is a szívünkben. Ehhez nem szükséges közösségi média, fotó és videó sem, hiszen nem a magunk javáért, hanem a rászorulókért tesszük mindezt.
Gödöllő közéletét látva érezzük és tudjuk, hogy nincs egység, a szolgáló szeretet nem képes kibontakozni, pedig mennyien várjuk a városban és minden lehetőség adott is volt ehhez két éve. Nem látjuk Krisztus békéjét sem, amivel Ő közénk jött. A város elveszíti annak lehetőségét, hogy a lakosságért legyen és értük tegyen, mert nem érzi biztonságban hatalmát, így „előre menekül” és a hatalom szeretetét választja ahelyett, hogy a szeretet hatalmával szolgálná az embereket. Az a hatalom, ahol nem a másik ember és annak szolgálata áll a középpontjában, mindig gyűlöletet szít, és addig keresi saját maga akaratát, míg el nem éri önző szándékát. A gyűlölet azonban mindig csak vádol és szövegel, míg a szeretet a tetteivel beszél és békére vágyik.
Mit tudnak tenni azon emberek és közösségek, akik a békére, az együttműködésre és a másik szolgálatára vágynak, miközben a gyűlölet szóáradata és a hatalmát féltő emberek veszik őket körül? Türelmesen várnak és szeretettel szolgálják tovább az embereket, akikért vállalták küldetésüket, mert ahogy Heródes sem tudott mit kezdeni a gyermek Jézussal, úgy a rosszat is csak jóval lehet legyőzni, mert az üdvtörténet nem állt meg karácsony és a Messiás eljövetelével.
A gyermeki Krisztus egykor csendben, alázattal jött közénk, mi is várakozzunk szeretettel, amíg megérkezik a szívünkbe!
– kc –
