A szinergiában egy dologra ható tényezők hatása nem összeadódik, hanem hatványozódik. Ismerünk ilyet a fizikai és lelki folyamatokban, a gazdaságban, a történelemben…
ElolvasomA 2022-es évet Petőfi emlékévvé nyilvánították. Számos program, rendezvény, kiállítás készül abból az alkalomból, hogy 200 éve született Petőfi Sándor, aki 1822.…
ElolvasomA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) által alapított Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpont – nemzetközileg egyedülálló módon – a gödöllői campus területén…
ElolvasomFényi Ottó volt a premontrei rend egykori gödöllői kormányzó perjele, aki 105 éve született és 20 éve adta vissza lelkét a Teremtőnek.…
ElolvasomTöbb mint 400 versenyző részvételével került megrendezésre 2022. március 5-én Gödöllőn az Ötpróba Úszónap. 500 m, 1500 m, illetve 3000 m távon…
ElolvasomUllmann Péter Ágoston OPraem 61 esztendeje él Istennek szentelt életet, s mellette ötven éve lát el papi szolgálatot. Örökfogadalmat 1968-ban tett, majd…
ElolvasomA Gödöllői-dombság – hivatalos nevén Gödöllői-Monori-dombság – hazánk egyik kistája. Az Északi-középhegységhez, mint nagytájhoz és azon belül pedig a Cserhát középtájhoz tartozik.…
ElolvasomKiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, kétszeres Európai Bajnok, kétszeres aranysapkás, a vizes „Dream Team” balkezes óriása, végzettsége szerint jogász. A MATE-GEAC…
ElolvasomEgyedi ételajánlat Erdősi Norberttől, a Kemencés vendéglő séfjétől…
ElolvasomTöbb mint ezer futó részvételére számítanak a 114. Mezei Futó Magyar Bajnokságon és a Mezei Futó Ligán, amelyek Magyarország egyik legpatinásabb helyszínén,…
Elolvasom