2022-ben nagy változás állt be az életükben. Ha tenisz hasonlattal szeretnénk élni, kijelenthető, hogy aki eddig szervált, most fogadó lett? Mennyire cserélődtek meg a hagyományos családi és szülői szerepek?
Nagy Zoltán: Meg nem cserélődtek, de az tény, hogy átrendeződtek a mindennapjaink. 2022-ben kezdtem el a tenisz Davis-kupa csapat irányítását, Zsófi pedig ekkor lett helyettes államtitkár. A mindennapjaink több szervezést igényelnek, mint azelőtt, de együtt hozunk döntéseket és folyamatosan segítjük egymást.
Nagy-Vargha Zsófia: Sokan kérdezték az elmúlt szűk két évben tőlem, hogy háromgyermekes édesanyaként hogyan tudom összeegyeztetni a családi életet a munkámmal. Azt szoktam válaszolni, hogy ebben egy jó férjnek mindig kulcsszerepe van. Nekem ez hála a Jóistennek megadatott. Itt persze nemcsak arra gondolok, hogy Zoli a gyermekeink nevelésében is maximálisan részt vesz, ha én nem vagyok itthon, akkor ő intézi a dolgokat, hanem arra is, hogy soha nem mondta vagy éreztette velem azt, hogy ez így ne tudna működni. Régen Zoli utazott sokat, hiszen három éven át Fucsovics Márton kiváló teniszező edzője volt. Előfordult, hogy heteket voltam itthon egyedül a három gyerekkel, COVID-idején, betegen, de egyáltalán nem nehézségként éltem meg ezeket az időszakokat. Marcival olyan sikereket értek el, ami feltöltött engem és a gyerekeket is, és mindig ünnep volt, amikor hazaérkezett egy hosszú tengerentúli túra után.
Politikai előélet nélkül csöppent a közéletbe. Hogyan élte meg ezt személyesen és a városban?
Zsófia: Annyira azért nem kívülről érkeztem ebbe a világba. Újságíróként hosszú éveken át foglalkoztam belpolitikával, hírműsor magazin vezetőjeként, hírolvasóként és hírszerkesztőként. Így ismertem már korábbról a szereplőket és a politika gondolkodását is. Ugyan lehet mondani, hogy a „másik oldalról” jöttem, mégsem volt nehéz belehelyezkedni az új feladatba. Az államigazgatás egy teljesen más, összetett és nagyon izgalmas világ. És hogy ez a városban hogyan csapódott le? Fél szemmel igyekszem mindig Gödöllőre figyelni. Kiváló kapcsolatom van több iskola vezetőjével, valamint a gödöllői cserkészekkel is. A Kulturális és Innovációs Minisztériumban a fiatalokért felelős szakterülethez tartozik a tehetséggondozás. Hosszú évek óta működik az ún. „Minősített Tehetséggondozó Műhely” hálózatunk, amelynek két gödöllői iskola, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium és a Református Líceum is a tagja. Így például sokkal könnyebben látom, hogy a Nemzeti Tehetség Program egyes projektjei a gyakorlatban hogyan valósulnak meg.
Miért nem tudja kihasználni a város azt a rejtett talentumot, miszerint a meglévő teniszpályák, sportklubok és mozogni szerető emberek mellett van egy tenisz szövetségi kapitánya?
Zoltán: Bízom benne, hogy ez nem lesz mindig így! Budapesten születtem, Pécsett nőttem fel, és ahol most beszélgetünk, a dédszüleim háza volt. A nyarainkat itt töltöttük ikertestvéremmel, innen jártam ki az egyetemi pályákra teniszezni. Érettségi után költöztem Gödöllőre és napi szinten jártam teniszezni Budapestre. Mondhatni, hogy a tenisz miatt költöztem a főváros közelébe. A tenisz Budapest központú, ezért Gödöllő inkább junior koromban játszott szerepet az életemben. Utána hiába éltem itt, a versenyzésem és munkám kicsit kiszakított innen. Jelen pillanatban is edzőként dolgozom, sokszor heteket utazom, 2022-től pedig a szövetségi kapitányi posztot töltöm be. Eddig kevesebb időm és energiám volt Gödöllővel foglalkozni, de mindig bennem motoszkál, hogy ez a város a tenisz területén többet érdemelne. Nagyon jó élményeim vannak gyermekkoromból, azóta ráadásul az egyetemen kívül lett még egy teniszpálya, de még mindig nincs nagy teniszélet a városban.
Megvan ebben a potenciál, akár az egyetemmel kooperálva?
Zoltán: Egy teniszklub felépítésére több példa létezik. Vannak kifejezetten a versenyteniszt megcélzó egyesületek, de olyanok is akadnak, amelyik kizárólag amatőr sportolókat mozgatnak meg. Az én elképzelésem szerint az ideális az, hogyha alulról építkezve egészen a legkisebbektől (5-6 évesek) indul a nevelés és mellette működik a klub társasági szárnya is. Fontos cél, hogy az emberek érzelmileg kötődjenek a helyhez, az edzőkhöz és egymáshoz is. Ehhez kiváló alapot adhat egy egyetem szerepvállalása is, hiszen itt adott a célközönség egy része és az infrastruktúrát is könnyebb lehet kialakítani. Hatalmas munka egy ilyen rendszert felépíteni, és nem biztos, hogy megvan most ehhez a kellő erőforrás, de mindenhol elkezdik valahogy.
Hogyan látja családanyaként és a fiatalokért felelős helyettes államtitkárként egyaránt: a sporton keresztül könnyebb bevonzani a fiatalokat vagy inkább a tanulás, szellemi tevékenység által egyszerűbb megtalálni a tehetségeket?
Zsófia: A szakemberek azt mondják, hogy a sport- és zenei tehetség már nagyon korán megmutatkozik, más készségek és kiváló képességek viszont később derülnek ki a gyermekeknél. Azt szoktuk mondani, hogy a tehetséget nagy eséllyel és jó esetben a környezete fedezi fel, ezért felelőssége van a szülőnek, a tanárnak, az adott településnek és természetesen az államnak is abban, hogyan gondolkodik a tehetségeiről. A minisztériumunk gondozásában működő Nemzeti Tehetség Programban (NTP) kevéssé van jelen a sport. Viszont van kiváló tehetségazonosító, egészen pontosan fogalmazva orientációs mérésünk. Tehetségterületeket tudunk azonosítani az ötödik osztályos gyermekeknél és ez alapján majd meg tudjuk kínálni őket különféle tehetséggondozó programokkal. Az NTP forrásaira köznevelési- felsőoktatási intézmények, civil- és egyházi szervezetek is tudnak pályázni saját programjaik megvalósítására, illetve olyan erős szakmai programjaink is vannak, mint a Snétberger Zenei Tehetséggondozó vagy a Talentum Hungaricum programok. Utóbbi segítségével zenei tehetségeket tudunk kijuttatni a világ színpadjaira. Azt látom, hogy a gödöllői szervezetek jól tudnak pályázni és élnek a programok adta lehetőségekkel.
Adott minden feltétel és lehetőség a városban, hogy a fiatalok kibontakoztathassák a tehetségüket?
Zoltán: A sportból soha nem elég. Legoptimálisabb, ha egy gyermek minél több sportot kipróbál. Magam is így voltam, nálam a versenysport a teniszben csúcsosodott ki. Látszik, hogy a gödöllői uszodában nagy tömeg van, a felépült vívócsarnok is jó pár gyermeket oda tud vonzani. Ha minél többen sportolnak, annál nagyobb a merítés. Így lehet megtalálni a jó alanyokat. Úgy érzem, a tenisznek is van helye a városban, mert biztos vagyok benne, hogy lenne rá igény.
Zsófia: Az aktív polgárokon is múlik, hogyan működnek a városban a közösségek vagy akár tehetségek gondozása. Ezekhez azonban természetesen a városvezetésnek is aktívan mellé kell állnia. Gödöllőnek jó adottságai vannak. Van három nagyon erős gimnázium, egy szakgimnázium, számos sportolási lehetőség, itt van az egyetem és az ország legnagyobb cserkészcsapata is. Szakterületünk minden évben díjazza a tehetségbarát önkormányzatokat. Amikor lehetőségem adódik, elutazom azokba a városokba, amelyek már bírják ezt a címet. Azt látom, hogy egyáltalán nem azon múlik, hogy egy település tehetségbarát vagy sem, hogy mennyi forrása van, vagy hogy mekkora a település mérete. A Heves vármegyei Maklárt szoktam példaként emlegetni, ahol 3 ezernél kevesebben laknak, és részben a polgármesternek köszönhetően pezseg az élet. Felépült egy hatalmas sportkomplexum, a település vezetője szokta viccesen kapcsolgatni a villanyt, amikor úgy gondolja, hogy a fiataloknak már haza kellene menniük, mert késő este van. És itt működik egy világbajnok kötélugró csapat is! Sok múlik a városvezetésen és a civileken egyaránt.
Optimálisan hol tarthat Gödöllő 10 éves távlatban – felismerve azokat a hiányosságokat is, amelyeket említettek?
Zsófia: Ha az említett adottságokból indulunk ki: Gödöllő diákváros egy hatalmas egyetemmel. A fiataloknak – a sok sportegyesület és az országban itt működő legnagyobb cserkészcsapat mellett – lenne igényük még több kapcsolódási pontra, pontosabban szórakozási lehetőségre, ahol értékesen tölthetnék el az idejüket. Ehhez biztosan humán- és infrastrukturális fejlesztésekre is szükség lenne. Fontos, hogy a fiatalok úgy érezzék itthon magukat, hogy ne húzza be őket Budapest végleg és szívesen a városban maradjanak. Ehhez kellenek a jó közösségek, és akár az új helyi munkalehetőségek is.
A Brian élete című filmből is idézhetnénk, hogy mit adtak nekünk a rómaiak? Lefordítva: mit köszönhetünk annak, hogy az egyik helyettes államtitkárunk gödöllői?
Zsófia: Sokan tudják, hogy a helyi cserkészetnek kicsit hányattatott sorsa volt, hiszen hiába beszélünk az ország egyik legrégebbi és legnagyobb cserkészcsapatáról, nem volt otthonuk. Egy ideig a Testvérvárosok útján volt a bázis, ami semmilyen szempontból nem volt ideális. A tengernyi táboroztatási felszerelésüket pedig a város másik pontján, a Szentháromság-templom haranglábában tárolták. Pár évvel ezelőtt ugyan megkapták használatba az állami tulajdonban lévő Bezsilla-villát, és hatalmas összefogással megkezdték az ingatlan felújítását is, de a szerződés csak 15 évre szólt és nem volt arra garancia, hogy ezután is bent maradhatnak. Ekkor jött a gondolat, hogy ezzel a kiszolgáltatott helyzettel jó lenne kezdeni valamit és kezdeményeztem a Miniszterelnökégnél, hogy az egyesület saját tulajdonba megkaphassa az ingatlant. A kormány pedig úgy döntött: a cserkészeknek ajándékozza azt. Ez óriási megkönnyebbülés, hiszen 450 cserkész, és így kétszer ennyi szülő örülhet annak, hogy a gyerekeknek olyan helyen van, amely hosszútávon is biztonságos körülményeket teremt számukra. Viccesen azt mondtam, mikor láttam az erről szóló kormányhatározatot, hogy már ezért megérte elvállalni a munkámat. Hiszen az a munkánkban igazi siker, amikor egy ilyen nagy közösségnek tudunk segíteni.
Sportvezetőként és magasan jegyzett sportszakemberként egy nagyobb nyitottságú városvezetés mellett mit köszönhetünk majd az egyik szövetségi kapitányunknak?
Zoltán: Nagyon szívesen belekóstolnék a városi sportéletbe, ha azt látnám, hogy a vezetés részéről is van támogatás. Ebben az esetben én is megpróbálnék saját lehetőségeim által támogatást nyerni jó ügyekre. Itt lakom, és ahogy az ember öregszik, örömmel adja a nevét olyan projekt megvalósításához, amely lelki töltetet tud adni és hosszú távon szívesen gondol vissza rá.
GDL
