Egy másik világ vár ránka konfliktus túlsó oldalán

Európában Magyarország mellett kevés ország óhajtja a békét és ellenzi a brüsszeli szankciókat, amelyek a háborúnak ugyan nem, de a jólétnek véget vetettek. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő volt Gödöllő vendége május elsején az Erzsébet Királyné Szálloda báltermében, aki a háborúról és annak lehetséges következményeiről beszélt. A méltán híres elemző „Ne féljünk a medvétől, de mi lesz az utolsó ukrán katona után?” című előadását követően a közönség kérdéseire is válaszolt, majd dedikálta a „Függőleges koporsó” című könyvét, végül exkluzív interjút adott magazinunknak.

Ferenc pápa Budapestről ezt az apostoli üzenetet közvetítette: „Béke kell, bölcsőkkel, és nem sírokkal teli világ”. Viszont Ukrajna washingtoni nagykövetének békéről alkotott elképzelése ehhez képest: USA győzelme, Ukrajna felvétele a NATO-ba, míg az oroszokat pedig példásan meg kell büntetni. De mit szólnak ehhez az oroszok?

Nem lehet megoldani a problémát azokkal az eszközökkel, amik azt okozták. Nincs Oroszországban senki a baloldaltól a szélsőjobbig, aki elfogadná Ukrajna NATO tagságát. Ezt Burns nagykövet úr mondja, ez egy tabu minden orosz számára.

Van egyáltalán reális esélye egy olyan béketervnek, ami nem úgy néz ki, mint egy haditerv?

Ez egyértelműen egy haditerv, és ha összehasonlítjuk Kína vagy a pápa béketervével, akkor azt hiszem, hogy ez egy rossz reklám Amerikának azok felé, akik nem sorakoztak fel sem az oroszok, sem az USA mögé ebben a konfliktusban. Ami a béke lehetőségét illeti, van egy tragédiája ennek a helyzetnek: a kompromisszum lehetetlenné vált. Ki tudja biztosítani Ukrajnának a biztonságát és a függetlenségét a NATO-n kívül? Ha a NATO viszont biztosítja, akkor mi a különbség e között és az 5-ös cikkely között? Ezzel sikerült egy tökéletes csapdát kreálni úgy Oroszországnak, mint saját maguknak.

Robert C. Castel

Közel egymillió menekültet részesített Magyarország humanitárius segítségben, az ukrán vezetés mégis elégedetlen, mert nem küldünk fegyvereket. Miért nem értik meg, hogy amíg nincs más alternatíva, az ország kénytelen orosz energiát vásárolni és miért nem fogadják el, hogy hazánk ki akar maradni a háborúból?

Van a nyugatnak egy kultúrháborúja, egy „hideg polgárháború”, ami a progresszív és a konzervatív világnézet között zajlik, és ebben a háborúban az ukránok olyanok, mint a bábuk, mint a Vitéz László és az ördög.

De ki fogja a palacsintasütőt?

Erről van szó. Ukrajna igazából nem érdekel senkit, ő csak egy példabeszéd az ideológiai konfliktusban a progresszívek és a konzervatívak között. Azért ütik Magyarországot, mert az önök hazája eretnek, aki bátor ahhoz, hogy a saját útját járja.

Aki a nyugati narratívát kritika nélkül elhiszi, az tulajdonképpen tájékozatlanságból áll a háború pártján, de van-e tudatos háborúpártolás?

Azt hiszem, hogy van, de nagyon infantilis dolog úgy gondolkodni, hogy vannak jók és rosszak. El kell ismerni, hogy léteznek legitim nézőpontbeli különbségek és az ember üléspontja határozza meg az álláspontját. Máshol „ülnek” a balti államok vagy Lengyelország, mint Magyarország. Ha valóban létezne egy gondolati pluralizmus a nyugati világban, nem kezdenénk el egyre jobban hasonlítani ezekre az ázsiai despotizmusokra, akikkel elvben harcolni akarunk.

Az egyik előadásán mondta: az ázsiai hatalmak menetelnek egy 1984-es orwelli világ felé, ugyanakkor az USA – mint a nyugati világ véleményvezére – mintha 1991-ben rekedt volna. A gondolkodásmód alapján látszólag a szabadság védelmezőiből a szabadosság világába ugrottak át. Katonai értelemben pedig mintha nem vennék észre, hogy eltelt harminc év és a hidegháborúra felhalmozott eszközeik elavulttá váltak.

Ez pont így van. Ha valóban lenne nyugaton pluralizmus, akkor elfogadnák, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Ha egy kicsit kitekintünk a NATO és a közvetlen szövetségesei köréből, akkor azt látjuk, hogy  a világ 70 százaléka nem foglalt állást ebben a kérdésben. Esetleg küldenek humanitárius segítséget, de nem akarnak részt venni ebben a háborúban. 

Úgy tűnik, hogy az oroszok kihasználják ezt. Ki lehet-e mondani, hogy korlátlanul megéri beáldozni a szintén elavult posztszovjet sereget, miközben sajnos építik az újat?

Az idő nekik játszik, az egyik egy maratoni futó, a másik inkább rövidtávfutó. Ukrajna már régen a totális háború szintjén áll, általános és gazdasági a mozgósítás. Oroszország komótosan halad előre. Igazán egyetlen dolog van, amit a nyugat nem tud Ukrajnának szállítani: ukránokat. Van egy határ, amíg lehet azt játszani, hogy lengyel csapatokat öltöztetünk ukrán egyenruhába, és így harcolunk az oroszok ellen. Ha ezt folytatjuk, abból előbb-utóbb világháború lesz. A konfliktus érdekessége, hogy a totális orosz győzelem pont akkora veszélyt jelent a világbékére, mint a teljes orosz összeomlás. Meg kell érteni: ez nem egy zéró összegű játék, ahol minél rosszabb az oroszoknak, annál jobb nekünk, vagy a nyugatnak.

Sikerült a NATO jelenlét bizonyosságában leépíteni Európa haderejét, de a háború kikényszerítette a szintén széthullott orosz sereg újraépítését. Vissza lehet-e gyömöszölni a szellemet a palackba?

Egetverő pofátlanság, hogy Európa most az áldozat szerepben tetszeleg, hiszen kiszervezte az energiapolitikáját Oroszországba, a biztonságpolitikáját pedig a NATO-ba. Azt a fogkrémet, amit kinyomtunk a tubusból, már nem lehet visszatenni. Mindenképpen egy másik világ vár ránk a konfliktus túlsó oldalán. Persze lehet ez egy jobb világ is, és ki lehet alakítani egy európai hadsereget. Viszont kérdés, hogy azon tagállamok ellen bevetik-e, akik a saját útjukat járnák, mint Magyarország, mielőtt az oroszok ellen vetnék be?

Mindenesetre úgy tűnik, a nyugat elkezdte beárazni, hogy az oroszok nem adják meg magukat. Látunk egy óvatosságot a fősodratú médiumokban, folyamatosan távolodik az ukrán ellentámadás bejelentése, nem is fújják már annyira a sárga-kék lufit. Ez azt jelenti, hogy elkezdték szoktatni a közvéleményt a megváltozott realitásokhoz?

Teljesen egyértelmű, hogy a kiszivárogtatott Pentagon dokumentumok egy rosszul előkészített megtévesztő hadjárat, amely célja a közvélemény felkészítése. Kicsit olyan ez, mint Rodolfo kalapja, amiből mindig azt a dokumentumot húzzák elő, amire szüksége van a Biden adminisztrációnak.

Elkövethetjük azt a hibát, hogy túlságosan erre koncentrálunk? Hozzánk nagyon közel zajlik a háború, minket ez nagyon aggaszt. De mi van abban az esetben, ha hibás helyre fókuszálunk, és a súlypont távol keletre helyeződik át?

Már régóta ott van a súlypont, és ezért vannak itt a háborúk. A hidegháborúban soha nem a fő hadszíntéren, Európában folytatták le a harcokat, hanem harmadrangú hadszíntereken. Most Európa a hátsó udvar és ehhez mérten kell felkészülni.

Lehet olyan forgatókönyv is, hogy az USA-nak fontosabb lesz a csendes-óceáni hadszíntér és fel fogja adni Európát?

Nagyon is elképzelhető, ha történik valami Tajvanban, akkor az Egyesült Államoknak, sőt az egész világnak sokkal fontosabb lesz, hogy megvédje Tajvant, mint Ukrajnát. Ukrajna nem fontos. Ez egy zsákutca, amibe beletévedt a nyugat. Lehet, hogy ki akarta véreztetni Oroszországot, de ugyanezt teszi saját magával is.

Egyértelmű, hogy Európában ennek az ára a jólét. Mikor elégeli meg Európa és függetleníti magát az USA érdekeitől?

Szerintem elég egy kemény tél. Nyugat-Európának óriási szerencséje volt az enyhe téllel, így a kérdés az, hogy Európa hány telet képes túlélni az orosz gáz nélkül. Ugyanakkor teremtettünk egy precedenst az Északi Áramlat felrobbantásával, az energiavezetékek már nem számítanak tabunak, így érhetik Európát még meglepetések. 

Az önmaga legyőzhetetlenségének mítosza van az USA-ban, bár a hidegháborút nem megnyerte, inkább túlélte.

Egyáltalán nem baj, hogy hagyták a Szovjetuniót magától összedőlni. Azonban a háború eleje óta mondom, hogy van, ami egy orosz atomcsapásnál is sokkal rosszabb: kétmillió orosz katona az Uraltól nyugatra.

A különálló, békepárti politikájával Magyarország egy pofozózsák lett az Unióban, szinte mindenki meg van őrülve körülöttünk. Hogyan látja, lesznek új szövetségeseink a béke megteremtésében?

Volt egy történelmi pillanat a világháborúban, amikor az angolok egy időre magukra maradtak a németekkel és a kapituláció progresszív lépés lett. Mindenki ezt tette, de az angolok kitartottak, majd végül ők diktálták a békét. Ha a magyar vezetés és a nép is úgy gondolja, hogy a béke a helyes út, akkor ki kell tartani és másokat is meggyőzni ennek helyességéről.

Kocsi Tamás