„Jókor voltam jó helyen” – interjú Simics Judittal

Kevés olyan eredményes sportolót ismerünk, mint Simics Juditot, azaz Jucót, aki klubszinten és a válogatottban is a csúcsra jutott. Ráadásul ezeket csapatsportágban, a kézilabdában érte el. A Gödöllőn élő, és a korát bőven meghazudtoló, éppen ma 55 éves klasszissal születésnapja alkalmából beszélgettünk.

Aki egyszer megérzi a vax szagát, az szó szerint ottragad a kézilabdánál?

Csurgón nőttem fel, ahol a kézilabda jelenti a sportot. Általános iskolás koromban engem is „behúztak”, de a gimnáziumi testnevelő tanároknál sem volt ez kérdés.

Simics Judit

Már akkor is kitűnt a magasságával? Ami nem hátrány egy kézilabdázónál…

Ezt édesapámtól örököltem. Gimnazistaként Kátai Ferenc és Cseh Mária fedeztek fel. Az NB II-es Csurgóból lettem ifi válogatott, ami az országban egyedülálló volt. Pedig nem voltam szuper tehetséges, a válogatottban éreztem is, hogy a csapattársaim más minőséget képviselnek erőnlétben és technikában. Az első edzőtáborban majd kiköptem a tüdőmet.

Ahhoz képest, hogy nem találták tehetségesnek, elég messzire eljutott…

Pedig az ifi válogatott edzői valóban nem gondolták, hogy sokra viszem. De én annyira akartam, hogy meg lett az eredménye. Nagyon sokat kompenzáltam a szorgalmammal, és a szemem előtt lebegett az ifjúsági világbajnokság, amit Phenjanban rendeztek. Óriási dolog volt ez egy magamfajta vidéki lánynak, aki előtte szinte Budapesten sem járt.

Attól kezdve töretlen volt a pályafutása?

Érdekes, hogy inkább „öreg” koromra értek el a sikerek. Szintén egyedi volt, amikor Laurencz Laci bácsi az NBI/B-s TF-ről hívott be a felnőtt válogatottba. A Vasasban csak 1992-ben kezdődött el a profi pályafutásom, majd rá egy évre szültem.

Mégis visszatért és jöttek a sikerek…

Sokan kérdezik, hogy miért van nyolc év a két lányom közt. A válasz egyszerű: jött az Európa-bajnokság, világbajnokság és az olimpia. 1998-1999 után terveztem a visszavonulást. De Mocsai Lajos az EB előtt meghívott a keretbe. Nem ígért semmit, csak elmondta: ha be tudok illeszkedni, helyem lehet a csapatban. Az első mérkőzésen Nagy Anikó megsérült, így be tudtam ugrani a helyére. Az ifi válogatottból ismertük egymást Kökény Beával, így az összhanggal nem volt gond.

Judit és lánya, Zsembery Dorottya

Közben a klubjával is csúcsra ért, 1999-ben megnyerték a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a mai Bajnokok Ligáját.

Jókor voltam jó helyen. A férjemmel (Zsembery Tamás, egykori kézilabdakapus – a szerk.) nem akartunk egymástól távol játszani, ezért hozzá igazodtam. Amikor Debrecenbe került, nekem az élvonalbeli újonc Derecskén nyílt lehetőség a játékra. Tamást később Dunaújvárosba vitték, de a teljesítményem miatt engem is szerződtettek, ráadásul a Derecskével megvertük akkor az Újvárost. Fél évig nem voltam kezdő, a keretben jobbnál jobb, válogatott játékosok szerepeltek. Amikor Zsiga Gyula lett az edző, akivel a Vasasban együtt dolgoztunk, változott a helyzet és felértünk a csúcsra.

Mindig is védekező specialista volt?

Az újvárosi években került ez fókuszba, mert klasszis átlövők játszottak a csapatban, akik támadásban jók voltak, de védekezésben kevésbé. Bojana Radulovics-csal szélsebesen cseréltünk védekezés-támadásban, rendkívül összeszokott pár voltunk. A tanítványaimnak is azt tanítom, hogy minden poszton meg lehet találni a játék szépségét. Engem inspirált, hogy védőként ne csak reagáljak az ellenfélre, hanem én irányítsak és járjak túl az eszükön. Különösen büszke vagyok, hogy ezt még Gunnar Prokop, az egykori egyeduralkodó Hypo menedzsere is kiemelte a szuperkupa-döntő után, ahol a világ egyik legjobbját, a dán Anja Andersent kergettem az őrületbe.

Megkerülhetetlen kérdés: a 2000-es, sidney-i olimpián elvesztették az aranyat vagy nyertek egy ezüstöt?

Elvesztettük a döntőt, ezen nincs mit szépíteni Nehéz volt belülről átélni.

Megtalálta már az okát?

Tanácstalanság, az utolsó tíz percben nem volt vezér a pályán. Sok év múlva az ellenfél dán edzője elárulta, hogy figyelték a magyarok szokásait. Várták, Mocsai Lajos mikor cseréli le a legjobb játékosait, hogy ő akkor küldje be a legerősebb formációt. A döntőben 50 percig vártak, sajnos bejött nekik. Ettől még Mocsai Lajos mellett mindig ki fogok állni.

Sok szép eredménye közül tud rangsorolni? Melyik a legértékesebb?

Mindentől függetlenül az olimpiai ezüst, a maga meghatározó élményével, értékeivel. Persze a többi miatt sem kell lehorgasztott fejjel közlekednem. Az olimpia után nem egy játékos mondta le a válogatottságot az Európa-bajnokság előtt, ezért senki nem fogadott volna ránk, „öregekre”. De bennünk volt a „csak azért is, mutassuk meg”. És megmutattuk, megnyertük az EB-t, amely egyfajta elégtétel is volt.

Simics Judit, Siti Beáta és Bohus Beáta: pályán csapattársak, a pálya szélén ellenfelek – de a barátság örök

Aktív pályafutása után sem szakadt el a kézilabdától.

Derecskén utánpótlásedző is voltam. Ott eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az utóbbi 9 évben a Fradiban edzősködtem, de májusban elváltak útjaink. Sajnálom, mert kétszer is bajnoki címet szereztünk, nem tudtak a munkámba belekötni. Elek Gábor, a felnőtt csapat edzője mégis úgy gondolta egy évtized után, hogy nem jók az edzés módszereim, így ő javasolta a döntést. Azóta sem értem, mivel azt hangoztatta, hogy ide ő kérte a szerződtetésem, mert korábban Csömörön megbizonyosodott a szakmai és pedagógiai munkámról. A döntés sokakat meglepett kézilabdás berkekben, így hivatalosan az „új struktúra” elképzeléseibe nem fértem be. Ezt májusban közölték, amikor már mindenki leszerződik. Ezek után egy héttel még megnyertük az ifi bajnokságot.

Most kézilabda nélkül él?

Visszamentem a Testnevelési Egyetemre oktatni. De Viki lányom a Fradiból egy évnyi tenerife-i kitérő után a NEKA első osztályú csapatába szerződött, Dóri lányom pedig az FTC gyógytornásza. Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre!

Isten éltesse mindannyiukat!