Az ünnepek ugyanis mindig alkalmat jelentettek a jótékonykodásra is. A család sokszor egészen újévig Gödöllőn maradt. Szintén Rónay feljegyzése 1881-ből: „Szilveszter estéjén megint felöltötte ünnepi pompáját a karácsonyfa. A gödöllői felsőkert egyik hajlásában öntözéssel mesterséges korcsolyapályát csináltak, melyen a királykisasszony és benső barátnője, Auersperg Aglája hercegnő napestig vidáman csúszkáltak”.
„Köztudomásu dolog, hogy a királyi család, ha csak közbe nem jött valami legyőzhetetlen akadály, a karácsonyi ünnepeket mindig Gödöllőn töltötte. (…)
A királyné, Mária Valéria és férjhezmeneteléig Gizella is már hetekkel karácsony előtt személyzeteik élén elkezdettek dolgozni a katholikus iskolában felállítandó karácsonyfa földíszítésén és szegény gyermekek felruházásán és megajándékozásán.
Maga a királyi pár közös pénztárából rendesen 100 frtot küldött a katholikus lelkésznek, ugyanannyit a reformátusnak, 50 frtot a besnyői zárdafőnöknek és 30-at a zsidó rabbinusnak, – kinek csak csekély számu növendéke volt, hogy azon az összegen téli ruhát vegyenek szegény tanítványaiknak. Volt horgolás, szabás, varrás a királyné és leánya lakosztályaiban, mintha valami műhellyé változott volna át a királyi kastély. A királyné maga rendesen fehérneműt készített, míg leánya fejkötőt, kézelőt, ingelőt stb. gyártott. A kedves jó lélek hetekkel karácsony előtt megvont magától minden tartható cukorkát és süteményt. Ezt, valamint egy egész halom játékszert, melyet maga vásárolt össze a gödöllői vásáron, és egy nagy kosár mézeskalácsot a ruhadarabokkal együtt elküldötték a plébánosnak, hogy karácsony estéjén kiossza az iskola legnagyobb termében felállított karácsonyfa alján. Festetich Mária grófnő udvarhölgy és később (1881 óta) Kornis Mária grófnő, a kis főhercegnő kamara elöljárója és növelőnője, maguk is tetemesen hozzájárultak az ily küldemények gyarapitásához. Így minden szent estén 170-180 tanulónak szerzett a kis királyleány örömet.
A kiosztásnál jelen volt udvar-
hölgytől egyszer megtudván, hogy egy leányka nem kaphatta meg az a babát, melyet magának kiszemelt, az az aranyszívű királyleányka a maga babái közül kikereste a legszebbiket, a legszebben felöltöztette, nyakába egy csomagot akasztott mézes kalácscsal és elküldötte a plébánosnak, hogy adja át az elszomorodott kis leánynak.
Ámde Mária Valéria be nem érte avval, hogy csak a kicsinyeknek szerezzen örömet: ő a „nagyokat” is meg akarta vigasztalni. A plébános kalauzolása mellett maga fölkereste a helybeli szegényeket és közöttük pénzt és ruhadarabokat osztott ki.”
Simon Péter: Király és haza (Bp. 1899)
