Már a gödöllői rendszerváltáskor is aktív szereplője volt a helyi eseményeknek? Hogy került a tűz közelébe?
Akkoriban Pesten dolgoztam, és édesapám mondta, hogy megalakult helyben az MDF csapata. Varga Kálmán szervezte a gyűléseket a múzeumban barátaival és ismerőseivel, akikkel utána együtt terveztük a jövőt.
Hogy emlékszik vissza? Mit szerettek volna elérni?
Indíttatásomból fakadóan egy jó bulinak éreztem Cservenkáné visszahívását és a demokratikus választások elérését, de tudtuk belül is, hogy változtatni kell, mert így nem működik a rendszer. Kollégáim szavai a mai napig a fülemben csengenek: a gyeplő a lovak között van. Valahogy ezt fogadtuk meg, és elsőként Gödöllőről került Parlamentbe demokratikusan választott képviselő, Roszík Gábor személyében, akinek Varga Kálmánnal a kampányfőnökei voltunk.
Hogyan került kapcsolatba Gémesi Györggyel?
Ő eggyel alattam járt a Munkácsyban, de akkor még nem ismertük egymást. Viszont amikor ő is bekapcsolódott a szervezkedésbe, rögtön tudtuk, ő lesz a polgármester. Erős személyiség volt, és jól gondolkodott.
Ön nem szeretett volna közéleti szerepet vállalni?
Én buli ember vagyok. Gémesi egy sportoló, akinek mindig csak a győzelem számított. Az első két választás alkalmával a kampányfőnöke voltam. Sok ötletem volt, szép emlékekre tudok visszagondolni. Például az első Szabadság Napja előtt Koltay Gáborral és Szörényi Leventével kitaláltuk, hogy az Alsóparkban legyen az ünnepség. Aztán szép lassan, az évek múltán mindenből kihagytak, így a Magyar Szabadságért Díj kuratóriumából is.
Mi volt ennek az oka?
Voltak dolgok, melyekről másképp gondolkodtunk. Például amikor a Morzsányi-házat meg akartuk venni, először a polgármestert és Fábián Zsoltot kérdeztem erről. Kiderült, kellene a városnak is, tárgyaltak a tulajdonossal, de mégsem volt rá pénzük. Viszont ezzel felsrófolták az árát, így kétszer annyiért tudtuk megvenni, és a végén még én voltam a rossz fiú. Ott volt a vállalkozásunk a feleségemmel, de még ezek után is segítettük Gémesit, több százezer forintból „ruháztuk” őt, hogy egy polgármester rendesen legyen felöltözve. Egy idő után viszont egyre ritkábban mentem be hozzá, mert jóérzésű ember nem teszi be egy olyan irodába a lábát, ahol a szennyes ruháktól kezdve a kutyáján át minden ott van.
Mi volt az utolsó közös „projektjük”?
2004-2005 körül nem ment jól az üzlet, ezért kértem őt, próbáljon segíteni. 2006-ban a „Gödöllő 40 éves” születésnapi programsorozatot én találtam ki és a „Szerencsés város” című DVD producere voltam, de utána már nem tartott rám igényt. 2007-ben kimentem Amerikába, és csak odaútra szólt a jegyem. Barátaimnak írtam e-mailt, hol és hogy vagyok. Meglepődtem, amikor válaszolt a levélre, csupán ennyit: „Jól tetted.” Mármint, hogy kimentem. Most már csak nevetek az egészen.
Azóta nem is találkoztak?
Hét hónap után hazajöttem, és Szilvásváradon futottunk össze egy fogathajtó versenyen. Nem volt kivel visszajönni Gödöllőre, de mikor találkoztam vele és L. Péterfi Csabával, megörültem a gödöllői ismerősöknek és kértem, hozzanak haza? Nemleges volt a válasz… Egy dolgot becsülök a polgármesterben: anyagilag is támogatta apám (Pál István, a Damjanich János Általános Iskola korábbi igazgatója, a jelenlegi épület építtetője – a szerk.) emléktáblájának felavatását.
Sokszor álmodik Gödöllővel?
Soha.
És vissza szokott emlékezni?
Igen, végül is itt éltem 55 évet, itt jártam iskolába, az óvodától az egyetemig. Most 67 éves vagyok, nyugodtan élek Péteriben feleségemmel és kislányommal. Már nem is tudom, hogyan lehet másként élni, mint ahogyan most tesszük. Szerettem Gödöllőn élni, de egyszer sem éreztem, hogy vissza kellene mennem oda lakni. A sikereim ide kötnek Péterihez, az evangélikus egyház számvevőjeként már 100 millió forintért végeztünk felújításokat a parókián és a temetőben, most a templom felújítása a következő cél.
Az 1990-es évekbeli Pál Gábor vállalna feladatot a mai Gödöllőn?
Volt pár ötletem a későbbiekben is, de mivel nem kaptam azokra pozitív visszajelzéseket, egy idő után már nem is akartam támogatni a polgármestert. Azon a vonalon pedig, amin jelenleg elhelyezkedik, nem is tudnám, mert a gondolkodásunk is nagyon messze került egymástól. Ő olyan típusú ember, aki megy előre, mint a fúrófej, ami mellett viszont időnként kihullanak a forgácsok, ez természetes. De én már nem bánom, hogy forgács lettem. Sajnos úgy megy előre, hogy a város közben sok hátrányt és kárt szenved el. Gödöllőnek jók a lehetőségei, de rossz irányba megy és mindig ellenzékbe kerül.
Pedig sokszor nyilatkozta, hogy ő ugyanott áll, mint 1990-ben.
Ez egy illúzió! Megnyugtatom őt, hogy nem ugyanott van. Nem is lehet ott, mert a világ és mi is változunk, de aki Karácsony Gergely mellett ül egy színpadon, az ne mondjon ilyeneket, mert onnan már csak egy lépés Fletó!
Keserű a szája íze?
Nem, elégedett ember vagyok. Nem érdekel, hogy mit építenek Gödöllőn, mert nem látok benne koncepciót. Csak egy személyes példa! Nagybátyám a város hősi halottja, Kirchhofer Csosza bácsi hazahozta a hadinaplóját és az óráját Oroszországból. Feldolgoztam a kézzel írt naplót, szívesen a város szolgálatába állítottam volna. Nem érdekelte őket. Akkor engem miért érdekeljen Gödöllő, amely a saját történelmét sem képes megfelelően ápolni? Más dolgokkal sem foglalkoznak igazán, mert ha harminc évig nem tudtak hozzányúlni a közlekedéshez, nincs a városnak sportcsarnoka, de közben a hotelre 700 millió feletti jogerős tartozása van, akkor ezeket ennyi idő távlatából nem lehet a csillagok állására fogni. Az ilyen dolgok miatt nem lehetnek nyugodtak, hogy jól csinálták.
