Bizonyára kevesen vannak hazánkban olyanok, akik nem ismerik az „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” című egysoros, Kodály Zoltán által Nagyszalontán gyűjtött, mondókaként is használt magyar népdalt. A szavak sorrendje egyértelmű üzenetet sugároz, akár úgy is lefordítható: nem csinálhatsz mást, csak amit én mondok vagy engedek.
A városi marketingre (kommunikáció, díjak, nemzetközi kapcsolatok) ebben az évben szánt 40,3 millió forintos nagyságrendű közpénzzel összefüggésben
nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni azt, amire nincs jobb szó, mint a cenzúrázás.
Tetszik vagy sem, egyre erőteljesebben a közösségi média világát éljük.
A városnak is van közösségi csoportja és oldala is. Legalábbis nevében a Gödöllő szót viseli. Azonban a demokratikusan megválasztott ellenzéki önkormányzati képviselők tagsági igényét elutasító és bejegyzési lehetőséget nem megengedő felületeken csupa szép és jó hír olvasható, és – persze – minden olyan helyi vagy politikai történés, amiről a vezető mozgóképes tájékoztatást ad.
Önmagában ez talán rendben is lenne, ha a 34 ezer gödöllői lakos hiteles tájékoztatása érdekében sikerülne felszámolni a kirívóan bántó, a regnáló vezetés megmozdulásait ajnározó egyoldalúságot. Beleértve azt, hogy
a kamu-profilok főnöknek hízelgő politikai poszt-megosztásai
mellett elférnének a helyieket, vagyis: a jó értelemben vett lokálpatriótákat érdeklő és érintő bejegyzések.
Tudjuk, egy propagandista számára nem szempont a kétkedés és a másként gondolkodók (netán kritikus) véleményének megismerése és ismertetése.
Sokkal egyszerűbb a bírálatot vagy eltérő véleményt posztolók kitiltása, bejegyzéseik törlése,
mint az, hogy hiteles, akár építő jellegű vitát is kiváltó információáramlásra törekedjenek.
Védekezésként azt mondják: ez egy magánoldal.
Hogyne, persze! A csoportot létrehozó adminisztrátor akkor is és most is a város alkalmazásában áll, így természetes a kényszerű lojalitás.
Mindezek tükrében egészen más értelmet nyerhetnek a településvezető azon mondatai, amikkel az utóbbi időben a kormányzati intézkedéseket minősíti. Nevezetesen: korábbi, közép Kádár-kori rendszerhez hasonlítja azt az eljárást, melynek során véleményezni merik őt, vagy az általa végzett ténykedést. Elképesztő!
Végül, de semmiképp sem utolsósorban, az ura(ságo)t gyakran feltétel nélkül szolgálók számára lenne egy tanácsunk: csak az lépjen egyszerre, aki szereti a rétest…, mert – miként a mondóka folytatásából is tudjuk – a katonának az való!