A nagyböjti „vonat” tőlem függetlenül is halad. Felszálljak rá, vagy inkább maradjak ott, ahol vagyok? Egyáltalán miért szálljak fel?

A nagyböjt szó hallatán nem önt el bennünket kitörő öröm. Olyan fogalmak kapcsolódnak hozzá, mint: lemondás élvezetekről, hús evéséről, szórakozásainkról, kilépés a komfortzónánkból.

Ha ezek a fogalmak ki is merítik a nagyböjt fogalmát, akkor biztosan nem fogunk az utazás mellett dönteni. De ez olyan, mint amikor egy sportoló csak az edzéseiről beszél: a korai felkelésről, a kemény diétáról, a rengeteg lemondásról, és nem említi a siker örömét, a küzdelemben való helytállás szépségét, önmagunk becsülését. 

Ahogyan egy sportoló mindennapi fárasztó életvitele valamilyen célból történik, úgy a nagyböjt sem cél, csupán eszköz. A hívő ember Húsvét ünnepére úgy készül, hogy elcsendesedik, magába száll, s többet foglalkozik olyan dolgokkal, amelyeket fontosnak tart ugyan, de el szokott hanyagolni. Mindennapjainkban sokkal többet törődünk magunkkal, mint másokkal, többet a testünkkel, mint a lelkünkkel, többet a pillanatnyi teendőkkel, mint a hosszú távú, sőt örökkévaló igazságokkal. 

A böjt értelme lehet szívünk összeszedettségének elérése.

„A világban, a mindennapi teendőinkben szétszóródunk, s szükségünk van arra, hogy »fölemeljük szívünket«.  Aki közel kerül Istenhez, az kerül közel igazi önmagához. Alkalom, hogy Istenhez közelebb kerülve feltegyük életünk nagy kérdéseit, és keressük a válaszokat, melyeket senki sem tud megfogalmazni helyettünk.”

(Papp Miklós)

Székely János püspök atya így elmélkedik: „Akivel az Isten valami nagyot, fontosat akar tenni, azt kivezeti a pusztába. Így tett Ábrahámmal, Mózessel, Illéssel, s így kezdődik Jézus nyilvános működése is. Ugyanerre hív minket a nagyböjt. A puszta kiáltó csendjében Isten Szava megszólal. Az embernek el kell csendesednie ahhoz, hogy a lelke mélyén Isten beszélni tudjon.

Lelkünk gyakran olyan, mint egy tó, amely föl van kavarodva: millió idegeskedés, gond, rengeteg információ, rohanás. Fontos, hogy ez a tó lecsillapodjon, kitisztuljon, s meghallhassuk Isten kristálytiszta hangját!

A nagyböjt arra hív: adj időt Istennek, és adj időt a felebarátnak.”

Nagyböjtben több időt különítek el az Atyával való közösségre, amelyben még jobban megismerem őt, és amely során feltöltődik a lelkem. A vele töltött időben annyi szeretetet, reményt, hitet, örömöt, békességet, erőt és útmutatást kapok, melyekből aztán bőven tudok továbbadni is.

Megbeszélem Vele a rám vonatkozó tervét, ahogyan Jézus is a pusztában negyven napon át készült az Atyától kapott küldetésének megvalósítására. Nekünk, keresztényeknek fontos annak megélése, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is. A böjt ráébreszt, túlzottan rabjaivá váltunk az anyagi világnak, a kényelemnek, az önző érdekeinknek. 

A böjt a bűnbánat időszaka. Minél közelebb kerülünk a Világossághoz, annál tisztábban látjuk a bűneinket. A szentgyónás kiengesztelődés Istennel: ő elkezdi a megbocsátást, hogy aztán könnyebben kiengesztelődjünk önmagunkkal és embertársainkkal.

Nemcsak az ételben kell böjtöt tartanunk. Van szóböjt is, indulatböjt, haragböjt, kockulás-böjt. A kedvenc újság helyett lehet játszani a gyerekekkel, a tévé helyett beszélgetni a házastárssal vagy olvasni a Bibliát, lelki könyveket. A lélek felemeléséhez hozzátartoznak a szertartások, a liturgiák, a találkozások, a csöndek is. Mi az én zsengém , amit Istennek adhatok ma? 

A nagyböjt rendkívüli pillanat, amely minden évben, mint egy rég nem látott rokon vagy barát, vissza-visszatér. Rövid az életünk. Ezt a nagyböjtöt, ezt a mai napot arra kaptuk, hogy növekedjünk Isten- és emberszeretetben. Az önmegtagadás, az imádság és a jócselekedetek útján arra törekszünk, hogy szívünket életünk szétszórtságából Istenhez emeljük, és az ő szeretetével tanuljunk jelen lenni a világban.  Ő előkészíti szívünket, hogy észrevegyük a másik szükségét jobban, mint máskor.

 A böjt valódi spirituális üzenete nem önmagában az aszketikus gyakorlat, hanem az arra való nyitottság, hogy az életemben Isten jelenvaló legyen.

„Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét!  Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön-örökké!” 

(Szent Efrém)

Mindenkinek áldott böjti utazást kívánok!

Sivadó János parókus