Ez a nap más, mint a többi…
Az igazán nagy csoda ezután jött! Alig egy hónappal az MDF megalakulását követően, 1988. november 22-én került sor Gödöllő és Isaszeg országgyűlési képviselőjének, Cservenka Ferencné éves tájékoztatójára a helyi ellenzéki pártok unszolására, amit csak a Hazafias Népfront kezdeményezésére fogadott el. „Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod” – sejthette az MSZMP nagy befolyással bíró és hű pártkatonája, hiszen az előző évek fórumai ehhez képest formálisak voltak. A képviselő nem számított kezdőnek a politikában. 18 éves korában lépett be az illegális kommunista mozgalomba, felfelé ívelő karrierje pedig 1956 után sem torpant meg. Több mint 30 évig volt Gödöllő parlamenti képviselője, de több évtizedig vezette az MSZMP Pest megyei pártbizottságát is, ezért a Kádár-rendszer teljhatalmú „úrnőjeként” tartották számon. A meghallgatáson akkori visszaemlékezések szerint szokatlanul sokan voltak, az ébredező ellenzéki gondolkodásúak legalább fele arányban megtöltötték a széksorokat, akik emlékezetessé is tették a napot, noha ünneplésre nem volt ok. S ha már ott voltak, aktívnak is bizonyultak.
Övön aluli ütések
A képviselő asszony előre megírt forgatókönyv szerint előadást tartott a gazdasági helyzetről, amely természetesen egyenértékű volt az újságokban leírtakkal, abból új információt senki nem tudott meg. A tudatos népbutítás része volt a rendszernek. Ne tudjon senki túl sokat, de amúgy is minden jó, ami pártunknak és kormányunknak köszönhető. Így a hallgatóság megtudta például, mekkora hőstett a Bős-Nagymaros vízlépcső megépítése. Megkerülhetetlen volt a fórumon a kérdések feltevése, amelyek több, mint mélyütésnek bizonyultak az MSZMP-s képviselő számára. Érzékeltetésképpen néhány közülük:
- Mi a véleménye arról, hogy a mai parlament népképviseleti, demokratikus jellegét sokan megkérdőjelezik?
- Mi a véleménye a többpártrendszerről?
- Milyen útravalóval látták el a képviselőt választói Bős-Nagymaros ügyben?
- Igazságosnak tartja-e, hogy az MSZMP működésének fenntartásához plusz állami dotációt biztosítanak?
- Miért van szükség a munkásőrségre?
- A parlamentben 75% a párttagok aránya, míg az ország népességén belül ez az arány a 10%-ot sem éri el. Hol van ott a társadalmi igazságosság?
Összességében 17 kérdésre nem érkezett válasz, vagy ha érkezett is, azok nem elégítették ki az érdeklődők igényeit. A képviselő és beépített emberei provokatívnak titulálták a „nem várt” felszólalásokat.
A végzetes mondat
A bomba azonban a beszámoló végén robbant. Ekkor ugyanis a Hazafias Népfront titkárának zárószavaira, miszerint
„bizonyosak vagyunk, hogy képviselőnk a jövőben is a nép és választói érdekeit fogja képviselni”, Cservenkáné halkan, de jól érthetően ezt mondta: „Nem, én a pártét!”
Ha valamire igaz az „olaj a tűzre” kifejezés, akkor erre a mondatra minden bizonnyal. Nem is nyugodtak meg a kedélyek az elégedetlenkedők részéről.
Nyílt levél, amely megváltoztatott mindent
Még 1988 végén Roszík Gábor evangélikus lelkész, aki tagja volt az MDF gödöllői szervezetének, nyílt levelet fogalmazott meg Cservenka Ferencnéhez a Gödöllői Mindenes nevű újságban. Talán ő sem gondolta ekkor, hogy az iromány megváltoztatja az életét. Nem csak a sajátját, de Cservenkáné életét is. Roszík Gábor természetesen erősen kifogásolta a fórum végén elhangzott ominózus mondatot. Emellett nem ment el szó nélkül a pártveterán azon megállapításai mellett sem, mint például:
- az MSZMP olyan sokat tett és olyan jól működött, hogy soha nem élt olyan jól a magyar nép az ezeréves történelmében, mint akkor;
- a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről szóló döntést még a határainkon túl élők is örömmel üdvözölték;
- a nevéhez fűződő gödöllői büszkeségek: a városközponti tízemeletesek, az áruház, a pártház, a buszpályaudvar, a rendőrség és a szolgáltatóház nem megfelelő helyen történő felépítése.
Új év, új remények?
A nyílt levél után, amely egyúttal tetemre hívást is jelentett, az MDF gödöllői szervezete elhatározta, hogy visszahívják a képviselőt az országgyűlésből. A népszavazás kiírásához ehhez lakosságszám arányosan 2700 aláírást kellett összegyűjteni. A terv nem csak ambiciózus, de merész is volt, hiszen az aláírást gyűjtők és adók egyaránt fejest ugrottak az ismeretlenbe, hiszen nem volt tapasztalatuk bármilyen antikommunista megmozdulás utóhatásairól. Márpedig itt az állam és a pártszervek nyilvántartásába kerültek az aláírásgyűjtő ívek, az ávós korszak rémképei pedig nem múltak el nyomtalanul. Hiába az MDF standjai körül ólálkodó civil és egyenruhás rendőrök nyomásgyakorlása, 1989. január elején két nap alatt több mint a szükséges aláírás kétszerese gyűlt össze. Olyan megmozdulás vette kezdetét, amelyre az országban régóta nem volt példa.
Az MDF helyi szervezete – teljesítve vállalását – kérte az Elnöki Tanácstól Cservenkáné mandátumának a megsemmisítését. A párt természetesen nem hagyta magára kipróbált elvtársnőjét. Az állampolgárok megkeresését válaszra sem méltatták, s minden létező csatornán próbálták menteni a menthetetlent. 1989 áprilisában azonban, érezve tarthatatlan helyzetét, maga Cservenkáné jelentette be, hogy több mint harminc év után megválik tisztségétől. A lemondást követően időközi választásokat írtak ki. Az 1989 júliusára kiírt dátum persze nem volt véletlen. A pártvezetés ismét elszámolta magát, hiszen úgy gondolták, a nyár közepén az ellenzéki pártok képtelenek lesznek mozgósítani. A választáson ehhez képest a szavazásra jogosultak 60 százaléka vett részt, és az urnákhoz járuló polgárok közel 70 százaléka az MDF más ellenzéki pártok által is támogatott képviselőjelöltjét, Roszík Gábor helyi evangélikus lelkészt választotta meg országgyűlési képviselőnek.
A jó példa ragadós
Több mint negyven év diktatúra után ő volt az első szabadon választott képviselő az állampárti parlamentben. Mandátumát egy évvel később az első szabad választásokon is megerősítette. Tény: Roszík Gábor volt az, aki a legtevékenyebben járult hozzá Cservenkáné megbuktatásához. Tulajdonképpen ez a levél indította meg nem csak a gödöllői, de valamilyen szinten az országos politikai lavinát is. A kommunista párt-
állam favoritját egy evangélikus lelkész követte a képviselői tisztségben. S hogy Gödöllőnek mekkora úttörő szerepe volt ebben, mutatja, hogy 1989 nyarán, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Szegeden, szeptemberben pedig Zalaegerszegen is visszahívták az állampárti képviselőt, akiknek a helyét az időközi választások eredményeképpen egytől-egyig az ellenzéki pártok által támogatott jelöltek nyerték el. Mindez megelőlegezte az 1990-es első szabad országgyűlési választások rendszerváltoztató hangulatát.
GDL
