Az 1988-tól íródó történetmesélésünk 35 éves évfordulója kapcsán emlékezünk vissza három részben – elsősorban a helyi eseményekre, amelyeket nem vonatkoztathatunk el az országos eseményektől. Egy biztos, Gödöllő többet tett az egypártrendszer megdöntéséért, mint bármely másik magyar település.
A szovjet megszállás és ellenőrzés alatti évtizedek alaposan beszűkítették a magyar emberek gondolkodását, mozgásterét, hiszen mindig mindenkinek megmondták, mi a helyes út és hogyan kell cselekedni. Az 1980-as években azonban lazulni látszódott a kommunizmus szorítása. Ugyan „a párt”, az MSZMP vezette az országot, de már nem működött olyan komoly besúgó hálózat, mint a ’60-as években és már nem mentek éjszaka senkiért a fekete Volgával, hogy elvigyék az Andrássy út 60. szám alá. Ettől még masszívan próbálta magát tartani a Kádár-rendszer, amely természetesen hirdette mindazt, amelyet keleti „testvéreink” elvártak tőlünk, s amelyben ők maguk is hittek. Tény, hogy az uralkodó rezsim alatt egyre erősebben recsegett, ropogott a gépezet. Kádár Jánost lemondatták, helyébe léptek a magukat reformkommunistáknak nevező „megváltók”. Ettől még mi sem változott, csak hatalom- és elitváltás történt. Mindeközben egyre többen panaszkodtak, hogy 35 év munkáslét után nem elég a nyugdíj a megélhetésre, egy átlagembernek pedig szinte esélye sem volt saját lakáshoz jutásra és az ország mélyen eladósodott.

Talán Gödöllőn is felnőtt egy vagányabb generáció, amely az átlagtól is jobban merte feszegetni a határait, s egy-egy „keményebb”, a Művelődési Központban történő előadás utáni elvtársi „ejnye-bejnyétől” sem riadtak meg. Mi több, látták, hogy egyre többen kíváncsiak egy más, addig csak elképzelt mesevilágra. Arra, hogy a korlátozottság és megszállás helyett lehet szabadág, a tervgazdaság helyett lehet piacgazdaság, az egypártrendszer helyett pedig lehetne akár demokratikus berendezkedés is. Gödöllőre a távolabbi településekről, de még a fővárosból is sokan eljöttek egy-egy pikánsabb programra, nem csoda, hogy a város később is megtartotta jégtörőként úttörő szerepét. Persze olyan dologgal kellett szembenéznie az embereknek, amelynek megoldását senki sem tudta, nemhogy bármikor is tapasztalta volna.
Gödöllőn kialakult egy baráti és ismerősi társaság, amelyet Varga Kálmán szervezett. Érzékeltetésképpen: Varga Kálmán a városi múzeum igazgatójaként dolgozott, akinek minimum az állásába kerülhetett volna, ha kiderülnek a dolgok. A városi intézményben szervezkedtek a helyi gondolkodók, akiknek csoportja nem csak beszélgetett, de később kiadványokat is szerkesztett. Többek között belőlük lett később az ellenzéki kör.
Mint ahogy országosan is egymás után alakultak a pártok, helyben sem volt megkerülhető a dolog, hiszen mindenki tudta, csak politikai szervezetek tudnak beleszólni dolgaink alakulásába. Városunkban megalakultak a „nagy” pártok alapszervezetei, főleg a Fidesz, az SZDSZ és az MDF. Utóbbi azért érdekes, mert két év múlva ez a Magyar Demokrata Fórum nyerte az első, szabad országgyűlési választásokat. Az MDF helyi szervezete 1988. október 21-én alakult meg, s utána felgyorsultak az események.
(Cikkünket folytatjuk.)