Akinek nem ugrik be, annak segítek: Donna elérzékenyülve nézi menyasszonyként készülődő lányát egy romantikusan napsütötte kék szobában, amint az élete nagy pillanata előtt öltözködik a fésülködő asztalánál, s közben anyaként rádöbben, hogy most itt valami véget ér, egy korszak végérvényesen lezárul, és ami eddig a ma, a megszokott hétköznapok voltak, az holnaptól már csak édes emlék marad.
Ugye nincs olyan 18 éves lány, aki ne látta volna már ezt a filmet minimum egyszer, de szerintem sokkal többen vagyunk már azok, akik – ha máskor nem is – nyaranta újra meg újra megnézzük és dúdoljuk ezt a tömény érzelembomba klasszikust. Ebben a filmben különböző korszakok, különböző emberi karakterek, megélt nagy érzelmek és kétségek fonódnak össze valami különös bájjal és humorral, így minden néző talál benne valami magának való, újra átélhető, vagy legalább itt megélhető katarzist. Hogy a zenei betétek, az arra ráfűzött könnyeden nehéz történetek, avagy épp a profi színészi teljesítmények hatolnak-e a szívünkig, azt nem tudom, és nem is a filmhez akarok most ajánlót írni, mert annak nem is szükséges.
De néhány éve még nem éreztem ilyen közelinek ezt az élet epizódot záró érzést, mint most. Ugyan a mi lányunk még nem férjhez megy, viszont ballag, azaz, ha minden jól alakul, meglehet, hogy észre sem vesszük, és egy szempillantás múlva le is érettségizett több száz diáktársával együtt a városban. Biztos vagyok benne, hogy sokunkban szülőként az izgalom, a drukkolás és a sikeres jövő felőli álmodozás mellett egy kicsit szívet facsaró élmény is ez a mérföldkő.
„Reggel korán
Táskával kezében indul
Aztán visszanéz sután
Látom, hogy nő
És a szívemben furcsa bánat
És csak kábán nyúlok szék után
Úgy érzem, hogy elvesztem örökre
És kintről nézem életét csupán
Pedig örülnék, mikor ő örülne
A fura kicsi lány…”
/ABBA, Slipping Throught
My Fingers dalszöveg magyarul/
Persze nem csak nekünk, nekik is érzelmi tetőpont ez, hiszen tudják és érzik, hogy a nagy megmérettetés után jön az ünnepélyes búcsú, és a most öröknek hitt dolgok, szokások, barátságok közül jó néhány elillan, vagy ahogy a dal mondja: „kicsúszik a kezemből talán”. Másrészt viszont ott áll előttük a várva várt ÉLET, a megannyi gyönyörű élmény, persze még sok kihívás és próbatétel is, amitől majd megerősödnek, valamint az a rengeteg álom, amelyből jó néhányat meg kell valósítaniuk. Anyaként mosolyogva nézek vissza az akkori lányra, aki ennyi idős koromban voltam: tele tervekkel, elszánással, kíváncsisággal, pont ugyanúgy, mint a lánykám most… Mennyi ismétlődés, mennyi párhuzam! Mit mondanék neki, mit csináljon majd másként?
Nem mondanék semmit… Leülnék vele nyáron filmet nézni, mint ahogy a lányommal is ezt teszem majd, hogy kicsit kimerevítsük ezt a képet, és néhány pillanatra megállítsuk a közös időt.
ZLB Dóri
