Az 1960-as években Kampis Antal, egykor Gödöllőn élő művészettörténész vírusos tüdő- és mellhártyagyulladást kapott. Az akkor még a fővárosban élő Kampis orvosai javaslatára kezdett el nézelődni, jobb levegőjű helyeket keresve. Így jutott el Gödöllőre is. Ekkor éppen eladó volt a Blaháné úti ingatlan, amelyet egykor Blaha Lujza birtokolt. Talán a hely szelleme, talán a korábbi híres „tulajdonos” és az orvosi tanácsok közösen játszottak közre abban, hogy 1965-ben megvette a birtokot, majd két év múlva házat épített rá. Olyannyira megszerette ezt a helyet, hogy a telkét beültette barackfával, mi több, még rózsákat is telepített annak érdekében, hogy a pincéjében rózsaolaj lepárlással is próbálkozzon.
1978-ban azonban a városhoz fordult cserelakást kérve (ezt a Palotakerten meg is kapta), amelyért cserébe felajánlotta képtárát, könyvtárát, valamint a telkét a házzal együtt. Emellett életjáradéki szerződést is kötött, így az 1982. augusztus 23-án bekövetkezett halála utáni időszakra a feleségéről való gondoskodást is biztosította. Egyetlen kikötése volt, hogy a maga után hagyott ingatlant csak gyermek-, ifjúsági és kulturális célokra lehet használni.
Kampis elismert szaktekintély volt, aki nem bízott „a rendszerben”. Osztálytársa volt Kun Béla, így már fiatal korában megismerhette a számára káros eszméket. Ennek ellenére feltehetően jól tudott tárgyalni, és a hozzá képest túloldalon állók is elismerték szakmaiságát, munkásságát.
A területet és az ingatlant (is) megörökölte az 1990-es helyhatósági választások utáni önkormányzat. Mondhatni, ölébe hullott a lehetőség, hogy olyan, a kor szelleméhez illő valós célokat megfogalmazva és a helyi igényeket kielégítve kialakítsa a gyermek- és ifjúságvédelmi stratégiáját, amelynek részévé válhatott volna a kiváló blahai terület.
Sajnos a „minimál program” itt is érvényesült: használhassák a gyermekek, de költsünk rá minél kevesebbet, így eleget teszünk a végakaratnak (és szerződésnek), de hangzatos megvalósult szolgáltatásként lehet eladni a népnek.
Kampis Antal akarata (egyelőre) haloványan érvényesült, már ami a hasznosítást illeti. Egykori otthonán az esetleges épület-állagmegóvási munkálatokon kívül semmi nem történt. Nem tudni, hogy Tóni bácsi egészen pontosan erre gondolt-e, de manapság a tábor a nyári szünet alatt, gyermekeiket máshol elhelyezni nem tudó szülőknek nyújt lehetőséget a napközbeni elhelyezésre.
Hogy a gyermekek és az ügyeletes pedagógusok is erről álmodtak-e, kétségeink vannak. Sehol egy játék vagy bármi, ami egy táborra emlékezteti a kilátogatót.
Idegen autó láttán az ügyeletes tanárok pulzusa emelkedik, nehogy hatósági vizsgálatra érkezzen valaki, mert akkor csak az égiekben és a vizsgálatot végzők jóindulatában bízhatnak. Tény, ma valóban nem ad többet a tábornak nevezett hely annál a ténynél, hogy felnőtt felügyelet alatt állnak a gyermekek.
Hogy jól van-e ez így, mindenki döntse el magában! Hogy egész évben üresen, parlagon áll a terület, az szintén kérdéseket vet fel – sajnos ez a kihasználtalanság szinkronban van a városvezetés ötlettelenségével.
Sokféleképpen értelmezhető egy gyermekbarát város. Üdvözlendő, hogy – köszönhetően Kampis Antalnak – ma beszélhetünk egyáltalán táborról. 1982 óta elröpült az idő. Vannak ciklusokon átívelő programok. És vannak rendszereken is. Ez is egy ilyen Gödöllő történetében.
