Füstölt csülök: Az egész csülköt belehelyezzük egy lábasba, majd felöntjük forrásvízzel, hogy ellepje. Hozzáadjuk az egészborsot, babérlevelet, borókabogyót egy fűszerkosárba zárva, aztán a vöröshagymát és fokhagymát is kettévágva. Lefedjük majd kb. 4 óra alatt puhára főzzük. A főzővizét leszűrjük a káposzta felöntéséhez. A csülköt lehűtjük, hogy vágható legyen. Miután a hús meghűlt, ízlés szerint nagy kockákra vágjuk a későbbi sütéshez. Hozzávalók: 1 egész füstölt csülök | 5 liter forrásvíz | kevés só |
1 evőkanál egész fekete bors | 6 lap babérlevél | 6 szem borókabogyó | 1 fej fokhagyma | 2 fej vöröshagyma

Savanyú káposzta: A káposztát egyszer átmossuk, lábasba helyezzük, felöntjük a csülköt főzőlevével míg ellepi, majd lefedjük és nagyjából 1 óra alatt készre pároljuk. Füstölt- és császárszalonnákat apró kockára vágva egy serpenyőbe zsírjára pirítjuk, majd hozzá fonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát. Megszórjuk pirospaprikával és még forrón elkeverünk benne 1-2 ek lisztet csomómentesen, ezután a rotyogó káposztához öntjük szépen egyenletesen elkeverve. 2-3 percig főzzük lassú lángon, majd sóval, őrölt feketeborssal és őrölt köménnyel fűszerezzük. Hozzávalók:
1,5 kg szálas savanyúkáposzta | csülök főzőleve | 15 dkg füstölt szalonna |
15 dkg császár szalonna | 1-2 ek liszt | fűszerpaprika, só, őrölt feketebors, őrölt kömény izlés szerint.
Héjas sült burgonya: A burgonyát jól átmossuk, majd héjastól felrakjuk főni „tengersós” vízbe, lefedve. Háromnegyedesre főzzük meg, majd öntsük le a vizét hagyjuk kihűlni, hogy vághatóbb legyen. Ezután cikkezzük fel, forditsuk héjával lefelé majd sózzuk, borsozzuk és majorannával fűszerezzük. Hozzávalók: 2 kg burgonya | só, őrölt fekete bors, majoranna ízlés szerint.
Sütés: Egy nagy tepsit kenjünk ki disznózsírral, majd terítsük ki benne az elkészített káposztánkat. A tetejére helyezzük rá a felkockázott csülkünket bőrrel felfelé, mellé a felcikkezett burgonyánkat héjával lefelé. 220 °C-ra előmelegített sütőbe helyezzük, amíg a csülök és a burgonya aranybarnára, ropogósra sül.
További Kemencés recepteket találhat még ide kattintva weboldalunkon!