A Magyar Szocialista Munkáspárt könnyűzenei politikáját alapvetően Kádár János teljes regnálása alatt egy elv határozta meg, mely a sokak által ismert 3T elv. Ez a politika terén annyit jelentett, hogy a mindenkori hatalom a műveket támogatja, tűri vagy tiltja. Ez a politika a Rákosi-rendszer korábbi 2T elvén alapuló gyakorlatát váltotta, amely csak a támogatás és tiltás elvét ismerte. Fontos megjegyeznünk, hogy a Kádár-rendszerben is igen gyakori volt az átjárás a halmazok között, sőt olyan zenész is akadt, akit míg a hatalom egyik képviselője támogatott, a hatalom másik képviselője egyenesen tiltott.
A könnyűzenei élet kibontakozásának alapvetően négy lehetséges színtere volt Gödöllőn, ezek a bálok, koncertek, éttermek rendezvényei, és az ifjúság által szervezett táncestek voltak, ahol az általuk felvett nyugati slágereket játszották le, avagy alkalmi helyi zenekarok zenéit hallgatták. Az 1950-es évek legvégén alapvető változás állt be a magyarországi tánc- és zenei ízlés terén, amit legjobban a bálok tükröznek. Természetesen azt fontos megemlítenünk, hogy korántsem volt annyi szórakozási lehetőség, mint napjainkban: „1948-ban születtem, tehát az 1960-as években voltam tinédzser, és akkor olyan értelemben máshogy voltunk nevelve, hogy nem járhattunk heti rendszerességgel szórakozni, ún. diszkók nem is voltak, hanem bálokba jártunk, ahol már népszerű volt a könnyűzene.” A bálok mibenléte alapvetően változott meg Magyarországon, hiszen mindaddig a könnyűzene nem is igazán gyűrűzött be Magyarországra, és a hagyományos táncos bálokon csak és kizárólagosan a klasszikus szalonzenére lejtett páros tánc volt elképzelhető.
Gödöllőn több helyszínen is rendeztek az 1960-as években bálokat, így ezeket a helyszíneket érdemes áttekintenünk. Az első jelentős helyszín az 1960-as években a Petőfi Sándor Művelődési Ház volt, amely az új művelődési központ felépítéséig a kultúra fellegvárának számított. A többi helyszíntől eltérően itt jóval erősebben érvényesült a párt ellenőrző szerepe, hiszen a mindennapi működésbe a finanszírozáson keresztül is beleszólt, például szabályozni tudta a zenés estek számát. „Akkoriban a mai Kemencés Étterem helyén laktam, ami nagyon közel volt a Kultúrházhoz, ennek ellenére mindössze 3-4 bálban voltam ott életem során. A Kultúrházban a ‘60-as években olyan havi rendszerességgel voltak bálok, ahol mindig könnyűzenét játszottak, de anyámék nem engedtek el mindig természetesen.” A bálokat és a zenekarok fellépéseit nem egyszer színesítették verekedések, amelyeket szintén fel tudott használni a hatalom, a nyugatról beszivárgó könnyűzene ártalmas hatásának igazolására. „Ami érdekesség, hogy ezeken a bálokon, ahol a helyi könnyűzenei bandák játszottak, mindig volt bunyó. Volt bunyó, főleg azért, mert egy lánynak ketten akartak udvarolni, és mind a kettő hozta a maga bandáját. A menekülők általában mindig a mi házunk felé menekültek, és ott a házunk előtt érte utol az egyik banda a másikat, és az igazi verekedés az mindig ott volt az utca közepén.”
A gödöllői könnyűzenei életet alapvetően két jelentős zenekar alakította a hatvanas években, amelyeknek elsődleges fellépési helyszíne a művelődési ház volt. Ez a két zenekar a Metronóm és a Farmez. A zenekarok összetétele igen nagy különbséget mutat, hiszen míg a Metronóm mindenféle néprétegből állt össze, addig a Farmezben kizárólag egyetemisták énekeltek, játszottak. A zenészek igen képzettek voltak annak ellenére, hogy természetesen nem főállású zenészek, hanem mindegyiknek megvolt a maga polgári szakmája: „A gödöllői zenészek is civil emberek voltak, a többségük a Ganz-gyárban dolgozott, ami akkor Gödöllő legnagyobb gyára volt az 1949-es ideköltözése óta.”
A második népszerű szórakozóhely ezekben az évtizedekben az Agrár Presszó, ahol elsődlegesen jazz szólt. A szórakozóhely fő látogatói az egyetemisták, de természetesen az itt lakó fiatalság is szívesen töltötte ott az idejét.
Gödöllőn is tartottak koncerteket, ahol többször felléptek országos hírnevű zenekarok és együttesek is. Ezek a koncertek voltak azok, amelyek megtörték az eddig uralkodó páros táncok népszerűségét: „Eddig alapvetően a bálokról beszéltem, de igen, volt több koncert is. Az én generációm kezdte azt el, hogy elengedtük és nem fogtuk egymást , ami ma is népszerű. Ezt akkoriban úgy neveztük, hogy „shake”. Még a menő táncot, a Rock and Rollt is akkoriban összefogással és kidobásokkal táncolták.”
Gödöllő a 20. század során hatalmas traumákat szenvedett el, de az 1950-es évekkel kezdetét vette a zenei élet felvirágzása. Fokozatosan figyelhetjük meg, hogy az 1960-as évek kisebb amatőr zenekarai hogy növik ki magukat, a városi szórakozás helyszínei hogy válnak az 1970-es években nagyszabású koncertek, rendezvények helyszíneivé, és hogy jön létre Gödöllőn egyre több profi zenekar. Az interjúkból, műsorfüzetekből és a több ezer oldalas áttekintett forrásokból, levéltári anyagokból pontosan kirajzolódik, hogy az állam egy az egyben meghatározta a lakosok gondolkodását, így a látszólagos anyagi gyarapodás miatt sokszor már nem is érzékelték az elnyomás és totalitárius állam jelenlétét az élet minden területén.
Wisznovszky Tamás
