1800. december 1-jén, Pusztanyéken, egy szegény kisnemesi családba született Vörösmarty Mihály. Édesapja, idősebb Vörösmarty Mihály 1797-ben szegődött gróf Nádasdy Ferenc nyéki birtokára gazdatisztként. Édesanyja, Csáthy Anna szintén római katolikus vallású nemesi családok leszármazottjai.
1807–1811-ig Pusztanyéken, 1811–1816-ig a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban, majd a pesti Piarista Gimnáziumban tanult. Apjának keveset kellett költenie reá, mert csakhamar alkalmazták két fiú mellett: kosztját, szállását tanítással kereste meg. Pesten több könyvhöz is hozzájutott, az újabb magyar költők művei, főként klasszikusok műfordítása: Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág Benedek ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ugyan, de annál többet verselt.
1817 nyarán, az egyetemre való kerülésekor meghalt az apja, aki az utóbbi években állásától megválva, önállóan gazdálkodott, s a rossz évek miatt jövedelmének jó részét elvesztette. Halála az egész család hanyatlását vonta maga után; az özvegy édesanya ugyan tovább gazdálkodott, de évről-évre szegényebb lett, s a gyermekeknek korán meg kellett küzdeniük az élettel. Alig öt év alatt mindenüket el kellett adniuk és így az özvegy nem neveltethette tovább gyermekeit, sőt maga is a nyomorral küzdött.
Vörösmarty egyetemistaként, 1817 novemberében a Perczel családhoz került nevelőnek; Perczel Sándor három fia, Sándor, Mór és Miklós voltak a növendékei. Nyolc évig volt nevelő; 1820-tól a Bonyhád melletti Börzsönypusztán, majd 1823 őszétől újra Pesten lakott tanítványaival, s mindemellett 1820-ban elvégezte a bölcsészkart. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). Később Perczelnek börzsönyi birtokára ment és ott készült a jogra, melyből félévenként vizsgát tett, kitűnő osztályzattal.
A Börzsönyben töltött két év alatt Perczel Sándor gazdag könyvtárát bújta. Megismerkedett Egyed Antal és Teslér László írókkal. 1823-ban hozzáfogott a Zalán futása megírásához, mialatt Tolna megye egyik alispánjánál jogászkodott. 1822–1823-ig joggyakornok volt Csehfalvi Ferenc alispán mellett, Görbőn. 1823 őszén Pestre ment; ott ismét a Perczel fiúk nevelését vette át, s egyúttal felesküdött királyi táblajegyzőnek.
1824. december 20-án letette az ügyvédi vizsgát, de nem ügyvédkedett. Ekkor ismerkedett meg Zádor (Stettner) Györggyel, aki aztán meghitt barátja lett; ő ismertette meg Fáy Andrással, s elvitte hozzá Deák Ferencet. 1825-ben már országos híre volt és bár szűkös körülmények közt élt, 1826 augusztusában, befejezvén tanítványainak nevelését, elhatározta, hogy az írói pályán marad.
Költői hírnevét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent honfoglalási eposza alapozta meg. A nemzet ébresztője nevet kapta érte.
1827-ben Zádorral kirándulást tett dunántúli megyékben. 1827 márciusától 1831 végéig szerkesztette a legjelentékenyebb tudományos folyóiratot, a Tudományos Gyűjteményt. A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én alakuló gyűlésén második fokozatú rendes taggá választotta és néhány nappal késbb az elhunyt Kisfaludy Károly helyébe első fokozatúvá, 500 pengőforint fizetéssel. Előkelő szerepe volt az akadémia korai munkásságában, s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia mindjárt kezdetben a Révai-féle nyelvtani rendszert fogadta el.
1832-ben munkái első gyűjteményét eladta Károlyinak 1100 forintért; 1834-ben a Marczibányi Intézettől átvette a 400 forintnyi pályadíjat, amelyet a Zalán futásáért 1828-ban odaítéltek. Mindez olyan állapotba hozta, hogy segíthetett magán és szűkölködő anyján is. Addig Vörösmarty olyan helyzetben élt, hogy a Mázsa utcában, egy kis szobában húzta meg magát, amit még fűteni sem volt képes. Voltak olyan napjai is, hogy jurátusi díszruháját zálogba kellett adnia, mert büszkébb volt annál, hogysem panaszkodjék. 1828-tól 1830-ig a Lipót utcában a Turóczy-féle ház egyik szűk szobájában lakott; onnan a Kalap utcába költözködött, Fáy András mellé. Ő gyakran meghívta vacsorára, ahol egész akadémiai klub alakult. Nőkkel Bártfay estélyein találkozott, ahol ő, Bajza és Kisfaludy jobb műveiket felolvasták a társaságnak; itt ismerkedett meg báró Wesselényi Miklóssal. Nagy csapás érte 1834. szeptember 15-én; e napon halt meg édesanyja, s ő nem is búcsúzhatott el tőle, mert Ferenczy szobrásszal az Alföldön utazgatott. Szép epigrammában siratta meg. Kilenc társával megalapította a Kisfaludy Társaságot, amelynek 1837. február 6-án volt az alakuló gyűlése. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel szerkesztette az Athenaeumot.
Mint színikritikus, 1837-ben lépett föl. Kritikái közelebb hozták a színészekhez és drámaírókhoz, akik játék után örömest siettek a „Csigába”, ahol az írók vacsorázni szoktak. A Csiga vendégei később annyira megszaporodtak, hogy az első emeletet kellett kibérelniük, s ebből keletkezett később a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör. Vörösmarty volt a központi alakja, egyszersmind első elnöke. Nőtlen ember volt, itt töltötte esténként üres óráit. Megjelent néha Széchenyi István és Batthyány Kázmér estélyein is.
1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.
1842-ben, saját költségén adta ki „Újabb munkáit”, de nem kelt el belőle 20 példány; ezt is szegény tanulók vették meg, s így a nyomdának tartozott a nyomtatási költséggel; az lefoglaltatta bútorait; és amikor már az árverés is ki volt tűzve, szomorúan ballagva az utcán, találkozott Kossuth Lajossal, akinek elmondta a baját, aki írt egy vezércikket: „Szégyen, gyalázat…” kezdettel, felhívta ez ügyre a közönség figyelmét és másnap az összes példány elkelt.
1843. május 9-én a Komárom megyei Csépről feleségül vette a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát; öt gyermekük született: Béla, Ilona, Erzsébet, Mihály és Irma. Utóbbi kettő már kisgyermekkorában meghalt.
1843-ban Deák Ferenccel meglátogatta Wesselényit Erdélyben. Politikával nem foglalkozott, de Széchenyi reformmozgalma lelkesedéssel töltötte el, és lírája hol előhírnöke, hol kísérője lett a nemzeti küzdelemnek. Gyermekei szaporodásával megélhetése nehezülvén, aggodalomra volt oka, mert csak akadémiai fizetése és költeményeiért kapott pár száz forint képezte jövedelmét. Kilián könyvárus 2600 forintért vette meg összes műveit; ez segített rajta, de pár év alatt az is elfogyott.
Batthyány Kázmér gróf Mány tagosításakor két maradvány-telket ajándékozott neki, melyet később tőle egész haláláig fizetendő 500 forintért visszaváltott. 1845. július 14-én Zala vármegye táblabírájának választotta.
Az 1848. évi változást nagy lelkesedéssel fogadta. Örömnapjait azonban családi csapás zavarta meg, legkisebb fia áprilisban meghalt. Politikai cikkeket írt; szót emelt a zsidók mellett. Azonban a politikai nagy mozgalom aggodalomba ejtette, amit Deák hallgatagsága még növelt. 1848-ban Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de ő nem fogadta el.
1848. június 9-én Bács-Bodrog vármegye almási kerülete egyhangúlag képviselőjévé választotta. 1849. június 15-én, a Habsburg-ház trónfosztása után a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezték ki. Július 10-én – Kossuth ajánlására – Vörösmartyt a bácsalmási választókerület országgyűlési képviselővé választotta. Követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra.
A világosi fegyverletétel után hosszabb ideig bujdosnia kellett. Közben egyik lánya meghalt, egészségi állapota megromlott. A hányódás és a reménytelen élet beteggé tette; ekkor (1850) Pestre ment és följelentette magát a katonai törvényszéken; kikérdezték és elítéltetéséig szabadlábon hagyták. Májusban házat és földet vásárolt a Fejér megyei Baracskán. 1850 nyarán Haynautól kegyelmet kapott és családjával Csépre, neje szülőhelyére költözött; de ott nem tudott megszokni.
Boross Mihály Baracskán idősebb Pázmándy Dénessel jó viszonyban volt. Kieszközölte, hogy a főúr a Baracskával határos szentiványi pusztáján a csinos tiszti lakot két holdnyi kerttel Vörösmarty élete tartamára 1 forint bérért átadja. Baracskán köztiszteletnek örvendett és családja legkisebb nélkülözést se szenvedett, mert a baracskai urak elhalmozták jótéteményeikkel. Kertészettel foglalkozott. 1853 tavaszán szülőföldjére, Kápolnásnyékre költözött. Mind a két helyen jól érezte magát, csak a Bach-kormány rendszabályai nehezültek kedélyére. Vértolulások törtek rá, szívbetegsége tüneteként gyakran nehézlégzésben szenvedett.
Szívelégtelensége 1853 őszén komolyabbra fordult, és hullámzó állapotú tüdővizenyő fejlődött ki nála. 1854-ben valóságos szenvedés volt élete, 1855-ben a balatoni fürdőzést használta, de sikertelenül. Ekkor közölte a Pesti Napló A vén cigány című utolsó költeményét. November 17-én a költő egész családjával Pestre költözött, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen. Azon az emeleten vett ki lakást, amelyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet összerogyott; lefektették, de nem kelt fel többé; utoljára november 19-én délután egy órakor Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látogatták meg, s alig hogy távoztak, Vörösmarty délután negyed kettőkor, életének 55. évében meghalt.
Temetése valódi nemzeti gyászünnep volt: november 21-én éppen Kisfaludy Károly halála napján és óráján, délután kettőkor. Pest emberemlékezet óta nem látott oly népes temetést.
