A közösségeket négy alapvető jegy határozza meg: az első az azt létrehozó álom, elképzelés, terv, amely életet lehel bele, mozgásban tartja. A második magának a közösségnek a tagjai létszámukban, mennyiségükben és minőségükben, gyarapodásukban, esetleg csökkenésükben. A harmadik az adott közösség programjai: a legegyszerűbb baráti összejövetelektől kezdve a lokálpatrióta városszépítésen, netán takarításon át a nagyszabású kongresszusokig. A negyedik jellemző az adott közösség szervezete, a hierarchianélküliségtől a differenciált és strukturált nagy szervezetekig. Ez a négy tehát: az álom, a közösség tagsága, a programjai és a szervezete. Az egyes jellemzők intenzitása (magas: Á, K, P, S ill. alacsony: á, k, p, s) alapján állapíthatjuk meg a közösségek természetes életciklusait, amit számtalan, a saját életünkben is megtapasztalt példák, történetek igazolnak.
A közösség születésekor még csak egy néhány emberben megfogant intenzív álom, egy lelkesítő, de néha pontosan még csak nem is körvonalazott terv indítja be a közösséggé válást (ezt hívjuk az „első szeretet”-nek), a közösség szinte még nem is létezik, néhány főből áll, programok még csak elképzelés szinten, szervezet még csírájában sincs (születés = Á, k, p, s). A közösség gyermekkora idején az álom tovább erősödik az egyre konkrétabbá válásával, a terv részletezettségével, a közösség elkezd növekedni az erősödő álom hatására, még csak beindulnak a szűkkörű programok, a közösség tagjai mind ismerik egymást, úgy érzik, hogy szervezetre nincsen szükség (gyermekkor = Á, K, p, s). Az ifjúkor idején az álmot viszi az „ifjúság” lendülete, a közösség terebélyesedik, a belső kohézió erős, a programok egyre jobbak, népesebbek, hatékonyabbak, viszont a szervezet csak némi munkamegosztásban formálódik, a közösség tagjai még mindig úgy érzik, hogy hierarchiára nincsen szükség (ifjúkor = Á, K, P, s). A felnőttkorban a közösség mindegyik jegye a „zeniten” van: az álom erős, a közösség tagjai új és új elemekkel gazdagítják, a közösség jelentős létszámú, minőségben, tagozódásban egyaránt, tagjai sokféle vonzó programon vesznek részt, a szervezet kiépült, konszenzus alapján hierarchikus vezetés jött létre, amely jól és hatékonyan szolgálja a közösség életét (felnőttkor = Á, K, P, S). Az érett korban az álom ereje csökken (ez a hanyatlás első jele), a közösség még mindig növekszik (a „tömegvonzás” még hat), sok, színvonalas, jól szervezett programokat tart, a szervezet mind erősebb és kiteljesedettebb (érett kor = á, K, P, S). Az időskorban tovább csökken az álom ereje (reggelente el kell gondolkodnunk azon, hogy miért is csináljuk, miért vagyunk a közösségben?), a közösség létszáma elkezd csökkenni (többen hagyják el a közösséget, vagy válnak passzívvá, mint ahányan belépnek), de még mindig sokféle program van („a határidőnaplóban a programok előjegyzése hosszú távra szól”), a szervezet is őrzi a „fénykorhoz” tartozó differenciáltságot és kiépítettséget („elkezdik építeni a székházat”) (időskor = á, k, P, S). A halál állapota, amikor az álom már megszűnt, a közösséget néhányan még „emlékként” őrzik, a programok lassan elfogynak, megszűnnek, érdektelenség híján elmaradnak, de még ott van a szervezet, ami viszont már csak egy üres csigahéj (ekkor teszik fel a székházban a réz névtáblákat) (halál = á, k, p, S).
Az előzőekben vázolt életciklus szinte „természeti törvény”, ha nem figyelünk a jelekre, üzembiztosan bekövetkezik minden kedvezőtlen lépés a felnőttkor után. Feltehető a kérdés: hogy kerülhető el a hanyatlás, a közösség életerejének gyengülése? Mint jeleztük, a negatív spirál a közösséget életre hívó álom gyengülésével kezdődik. Kézenfekvő tehát az álom megvizsgálása: érvényes-e még a kezdeti álom, mi magunk hogyan változtunk, ami miatt a kezdeti álom intenzitása, ereje megkopott, az új álmot képesek vagyunk-e közösen újrafogalmazni? Meg kell vizsgálni természetesen a közösség tagságát is, van-e generációváltás, jönnek-e energikus, tettrekész fiatalok, meg tudjuk-e őket szólítani a közösség kezdeti, illetve a módosult álmaival, van-e helyük, lehetőségeik a közösségben? A programokat is időszerű lehet a megváltozott közösség igényeihez igazítani és a szervezet megújulását, megújítását is szem előtt kell tartani. Egy nagy, széles bázisú közösség, mint amilyen pl. egy néppárt, rengeteg helyi szervezettel, az egyes közösségei az életciklus különböző pontjain állhatnak a születéstől egészen az elmúlás állapotáig. Éppen ezért mindegyiket egyenként kell szemügyre venni és ha kell, változtatni a közösség életén.
A felemás eredménnyel végződő 2019-es önkormányzati választás utáni kegyelmi helyzetben a teljes polgári-keresztény indíttatású közösséget, a nagyobb és a helyi, de a legkisebb szervezeti egységeket is, a szimpatizánsi csoportokat és a polgári köröket is górcső alá kell venni. Ehhez nagy érzékenység, empátia, ugyanakkor metsző őszinteség is kell: hol állunk, mit értünk el, mik az értékeink, a gyengeségeink, mit mulasztottunk, miben hibáztunk a legkisebb egységektől fel a nagy, országos szintig. Mire támaszkodhatunk ebben a folyamatban leginkább? A kezdeti álom mellett, ami szinte a már említett „első szeretet”-ként hat és működik a mai napig, bátran és hitelesen építhetünk a többszöri megújuláskor megfogalmazott álmainkra (a nagy egészben: a polgári oldal megszervezése 1994 után; az első Orbán-kormány kimondott és megvalósított álmai, a millenniumkori nemzetegyesítő gondolatok 1998-2002 között; a 2002 utáni polgári köri gondolat és hihetetlenül sikeres szerveződése; majd a válságból való kilábalás, a teljes nemzet megszólítása és befogadása 2010 után; a demográfiai kihívásra adott válaszok, a munkára alapozott társadalom, a gazdasági fejlődés stb.). Le kell menni a legkisebb sejtig, a helyi egységekig is a közösségeink történetének, jelen állapotának, jövőbeni lehetőségeinek, tennivalóinak az áttekintésével! Rengeteg új ötlet és gondolat kell most, amivel az álmainkat az egyes embertől az egész nemzetig terjedően megfogalmazzuk. Meg kell kísérelnünk egy nemzeti minimumot összeállítani – még akkor is, ha erre nincsen fogadókészség a másik oldalon –, legalább nekünk legyen kéznél egy rendszerbe szedett tételsorunk: miben hiszünk, mit akarunk elérni, hol kellene állnunk magyar nemzetként 10, 20, 50 év múlva?
Ez a munka nem úszható, nem spórolható meg, el kell végezni minél rövidebb idő alatt, a kezdő lépéseket lehetőleg még ma kezdjük el!
(lt)
