Szeretett Testvérek!

A nagyböjti időszak folyamán, az Eucharisztikus liturgia hálaadó énekében, a prefációban többször is felhangzott a papság ajkán: „most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit…” – valójában nem is gondoltuk, hogy a mostani helyzet milyen kegyelmi időszakká alakul, és mennyire igazak lesznek az imádság szavai. Ugyanakkor nyilvánosságra jutott sok szívnek titkos gondolata (vö. Lk 2,35). nap mint nap csendes szolgálatukkal gondoskodnak a környezetükben élő testvéreikről: figyelemmel, telefonhívással, bevásárlással, őszinte tanáccsal. Ti vagytok azok, akikről az Írás beszél: „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb… ” (Mt 6,3)
Hálával tartozunk Istennek, hogy az élet rohanó forgatagában egyre inkább felismerhettük, mi és ki a lényeges igazán az életünkben. Nem mondhatjuk, hogy konfliktusmentes ez az időszak családokon, intézményeken belül, viszont olyan időszak, amelyben egyre inkább megtanulhatjuk, hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Szent Pál a szeretet-himnuszában első helyen a türelmet említi. Valóban, az önuralom tudatos gyakorlatában lelki szobánkba zárkózunk, és nem engedjük, hogy saját indulataink vezessenek bennünket. Nem elzárkózásról, kirekesztésről, vagy elfojtásról van itt szó, hanem benső párbeszédről, amelynek során megvilágosodunk motivációink kapcsán, hiszen bensőleg válik világossá számunkra, hogy mennyire károsak kapcsolatainkban az önös elvárások, amelyek mindenkitől a tökéletességet kívánják, csak hogy az én elégedett legyen. A türelem valójában a benső kibontakozás és a vitalitás mozgatórugója, innen indul a kreativitás és jóság, a szelídség és béke. A türelem Isten irántunk való szeretetének egyik jellemzője: „Mert igaz vagy, mindent igazságban intézel, úgy ítélsz, hogy nem illik hatalmadhoz kárhoztatni azt is, aki büntetést nem érdemel. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod!” (Bölcs 12,15-18)
„…hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai…” – nem arról van szó, amit a bulvársajtó breaking news-ként jellemez. Az agg Simeon szavai sokkal inkább a lélek és a szív leginkább benső motivációinak feltárulkozásáról szólnak: kit mire indít pl. ez az időszak; ki és mire akarja ki- és felhasználni az ajándékba kapott időt és embertársait. A türelem erénye arra irányul, hogyan teheti valaki jobbá a másik életét, a türelmetlenség ellenben haragos tétlenség.

Nagyböjt 4. vasárnapján a katolikus templomokban felolvasásra került Dávid kiválasztásának és felkenésének elbeszélése. Ebben olvassuk a következő sorokat: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” (1Sám 16,7) Kegyelmi időszakot kaptunk a türelemben gyakorolt lényeglátásra! Ne azzal foglalkozzunk, hogy mi fog kiderülni és minek kell kiderülnie – ezek hiábavalóságok! A mi küldetésünk Isten szemével látni: felszínre hozni a másik ember szívében rejlő lehetőségeket a jóra, a személyiség benső békéjére. Enélkül nincs igazi családi, társadalmi, politikai és gazdasági élet sem, enélkül a Lélekben látás nélkül minden káros hiábavalóság.
Hamarosan Húsvét ünnepére gyűlnek össze a családok. Akár a zsidóság, akár a kereszténység szempontjából nézzük az ünnepet, annak alapvető oka Isten irántunk való irgalma. Az irgalom húsvéti ünneplése egyben azt is jelenti, hogy megkíméljük egymást, vagyis nem tesszük ki egymást kellemetlen és könyörtelen helyzeteknek. Az irgalom itt sokkal inkább jelenti: könyörülve új életet adni. A héber nyelvben a pszh igegyökből különböző értelmű kifejezések születtek. Ami viszont esetünkben kiemelkedő, az a húsvétot készíteni értelmezés. Húsvétot készíteni olyan kultikus cselekedet, ami egy-
ben vallási kötelezettség: megkímélni egymást a felesleges kényszerektől és az azokból fakadó konfliktusoktól. Az akkád nyelvben a pszh igei forma erre utal: nyugalmat és megbékélést vinni, illetve Isten békéjét és nyugalmát, megpihenését kérni a családra. A húsvéti ünneplés eredetében megtaláljuk a hála áldozatát Istennek, aki békével tekint az emberekre. Még az áldozatbemutatást ellenző iszlám egyik legnagyobb ünnepe is a radsab – id al kurbán avagy id al hahr – az Isten iránti ünnepélyes hála kifejezése, aminek során levágnak egy bárányt. Olyan ünneplésről van szó, amely eredetében a közelkeleti nomád törzsek alapvető hálaünnepe volt. Ebből ered a zsidóság és végül a kereszténység húsvéti ünneplése. Isten csodálatos türelemmel építette fel a népek és nemzedékek során keresztül a könyörület családi ünnepét, amelyben mintegy átugrunk, túllépünk a kicsinyes magatartáson és magunkra öltjük Isten türelmét. Számunkra, keresztények számára Isten, a mi Atyánk irgalma Jézus Krisztus, ő a mi Pászkánk: „El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert a mi Pászkánkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.” (1Kor 5,7-8)
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindnyájatoknak áldott Húsvétot és mondok köszönetet nektek, akik oly’ sokszor nagy áldozatot vállaltok! Hála nektek, akik nagy türelemmel azon fáradoztok, hogy a tétlenek új életre támadjanak Izajás próféta szavai nyomán: „Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg!” (Iz 35,3)

Dr. Sztankó Attila
bazilika-plébános, Gödöllő-Máriabesnyő

Legújabb cikkek a Hitélet kategóriából