Köztudott, hogy régóta létezik a városi falinaptár, amelyet minden év végén megkap Gödöllő lakossága. Az éves szinten többmillió forint költséggel járó kedvességet senki nem sajnálja a gödöllőiektől, sőt, mindenki örömmel adja vagy inkább adná át az embernek. Csakhogy a jelen és a feltételes valóság között van egy különbség, amelyet maga a polgármester valósít meg. De ugyanez a helyzet az újszülött köszöntésekkel is, hiszen minden hónapban a városban élő újszülött gyermekek részére névre szóló díszes oklevél kerül kiállításra, amelyet a feladatra felkért személyek visznek ki 20 ezer forint kíséretében a boldog családoknak.
Persze ezt sem végezheti akárki, csak akiket a polgármester kijelöl erre a feladatra.
A helyi ellenzéki képviselők nem egy esetben joggal kifogásolták azt, hogy a lokálpatrióta kollégáikkal ellentétben ők miért nem vihetik a választáson általuk megnyert körzetekben a naptárakat és az újszülött köszöntéseket,
mire Gémesi György „nemes” egyszerűséggel csak így válaszolt: „majd ha úgy viselkedtek”.
Ugyan nem derült ki, hogy akár pár hónappal a választások után és azóta is milyen feltételeknek kell megfelelni és milyen magatartással kell bírni, hogy az „osztályfőnök” eme kegyben részesítse a képviselőket. De a legutóbbi kézbesítésénél már az idei választásokon a Gémesi csapatban ringbe szálló aspiránsok is hordták a naptárat.
Látszik, hogy nem a jóságos, a demokrácia eseményeit tisztelő osztályfőnök, hanem inkább egy másik, a szülők férfi testvéréről szóló film „főhősének” módjára jutalmazó és büntető vezető osztja a lapokat és keveri a kártyáit. Az biztos, hogy egy feltételezett valóságban minden szempontból legalitása van a lakosok által közvetlen módon többséggel megválasztott, a körzetekben egyéni mandátumot szerzett honatyáknak. De Gödöllőn más a jelen, a polgármester határozza meg a valóságot, hiszen neki és hozzá hűséges „munkatársai” számára ezek is olyan személyes találkozásokat jelentenek, amikor a város pénzét közvetett vagy közvetlen módon lehet a lakosokhoz juttatni, pláne kampány időszakban. Egy örömteli látogatás alkalmával pedig nem nehéz pár jól irányított mondatot elültetni az ajándékot fogadók fejében.
Tényleg olyan ennek is a műfaja, mint az eredeti filmnek, azaz drámai vígjáték, amelyben a főszereplő több alkalommal is találkozik az ördöggel, tépelődik, kísért és megment, de a gyermekek nevelése áll a középpontban. Ezt teszi Gémesi is, hiszen neveli a sajátjait, így terelegeti őket a nyájába, hiszen ők már a képviselőjelöltséget elfogadva olyan erényekkel bírnak és vannak felruházva, amelyek mindent visznek. Nem csak a közpénzből fizetett naptárakat és újszülött köszöntéseket…
Ismerve a közeget, talán senki nem bánja a kárvallottak közül, hogy ők nem felelnek meg az öntörvények mentén meghozott feltételeknek, hiszen a párhuzamos valóság akár memóriazavarra is utalhat. Erről pedig éppen a naptárt átvevők tudnak diagnózist felállítani, akik valójában értékelhetik ezt a viselkedést és kimondhatják: „legyetek jók, ha tudtok”, majd átlapozhatnak a naptárban egy új korszak hajnalára.
GDL – Pelikán