Világéletében elfoglalt színész volt?
2010-ben egy hajón volt az évadzáró a Vígszínházzal, itt elnyertem az Ajtay Andor-emlékdíjat, a fiatalok díját, a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt és a legtöbbet játszó színész díját is. Szóltak viccesen, hogy maradjak a színpadon, úgyis én kapom a következőt. 307 alakítással lettem akkor első, ma feleannyit sem játszik évente egy vígszínházi színész, maximum 150-et.
Ez minek köszönhető? Sok a színész vagy nem mindegy, hogy ki irányítja a társulatot és kire hány szerepet bíznak?
Igyekeznek a színházak spórolni és figyelnek arra, nehogy túllépje a színész az adott havi számot.
Hogy választotta ezt a pályát?
Édesanyámtól örökölhettem valamit. Emlékszem, gyerekként a János vitézt úgy olvasta fel, ahogy soha nem hallottam, pedig nem volt színésznő. Viszont kiváló énekesnő volt. Első éves általános iskolás koromban áthelyeztek bennünket a lakhelyünk szerinti intézménybe, és félév után az osztályfőnököm azzal búcsúzott: „belőled nagy bohóc lesz, fiam!”
Jó pedagógus volt…
Mindig parodizáltam valakit, főleg a tanárokat, ezért végig kettes volt a magatartásom. Nélkülem osztálykirándulásra sem mentek el, mert nem lett volna, aki szórakoztatja a többieket. Az Árpád Gimnáziumban az osztályfőnökünk fantasztikus volt. Egyedül a mi osztályunkat vitte végig, kivéve engem, akit megbuktattak matematikából. Pedig a matek tanár súlyos elmebeteg volt. Tatán, a bolondok házában is halt meg. Egyszer felírt két egyenletet a táblára, majd az osztályterem végébe rohant és nézte, egész órán nem szólt egy szót sem. Majd jelentkeztem, hogy tanár úr, ezek egyenlőek, mire azt válaszolta: te sosem bukhatsz meg matematikából, majd mégis így tett. De akkor az egész családunkat kissé lapátra vágták Tatabányán.
Támogatta valaki, hogy színművészetire menjen?
Az apám nem mondott ellent, de Sziebert László azt mondta, az nem színész, aki nem beszél öt nyelvet, úgyhogy magához vesz. Ezt sajnos apám nem bírta kifizetni. Igazából apámat „nyiffantották ki”, aki a Komárom Megyei Építőipari Vállalat gazdasági igazgatója volt, miatta is buktattak meg.
Érettségi után ingázott Tatabánya és a Színművészeti között?
Elsőre nem vettek fel, így elmentem dolgozni. Közben különböző trükköket vetettem be, hogy ne vigyenek el katonának. Bejelentkeztem, hogy tiszti iskolába szeretnék menni, de ezeket a dolgokat különböző módon kivédtem. Második évben felvettek Kazimir Károly osztályába. A felvételin „A négyökrös szekér” című verset mondtam, s azt kérték, hogy mondjam el nagyon cinikusan a verset. Elmondtam, majd a lényegre tapintottak, miszerint nagyon jó leszek negatív szerepekben. Szerencsére Kazimir osztályába kerültem. A főiskolán is pimasz voltam, ezért nem egyszer ki akartak rúgni. Végül az első év végi vizsgám úgy sikerült, hogy egyedül én kaptam négyest, ötöst nem lehetett. Utána hívott Kazimir „maestronak”.
Játszott később egykori tanárai által rendezett darabokban?
Kazimirnál rengeteget játszottam. Volt olyan, ha nem voltam mellette, nem is kezdett bele, mert nekem voltak ötleteim.
Régi filmeknél leesik az ember álla, hogy az akkori keretek között más típusú, mégis zseniális színjátszás volt divatban.
Igen, mert óriási egyéniségek voltak. Más volt a színház, máshogy álltak a színházhoz.
Mit jelent ez?
Ma a színházakon és színészeken teljesen eluralkodnak az exhibicionista rendezők, akik úgy gondolják, hogy ők a fontosak. Régen figyelték, hogy melyik szerep illik a színészre, amiben „fürdik”, a dramaturg kereste, hogy mit kellene legközelebb játszani az egyén erősödéséhez. Ma kevés a színpadi egyéniség. A rendezői színház sokat árt a színészetnek. Odáig merészkednek az öncélúsággal, hogy Shakespeare-t átírják. Egymásnak rendeznek és tartanak bemutatót, nem a nézőnek.
Milyen elképzelése van egy ifjú színésznek? Az egyetemen találkozott olyan rendezővel, akivel fiatalon sem értett egyet?
A fiatalságom alatt nem találkoztam ilyen rendezővel, a legöncélúbb Kazimir Károly volt. Harmadéves koromban Makk Károly rendezett egy francia-magyar Rákóczi filmet és engem kért fel főszereplőnek, de Ádám Ottó rektor ezt nem engedte.
Milyen volt a pályakezdés?
Otthagytam a Thália Színházat, miközben a többiek Pesten maradtak. Kazimir ezen kicsit megbántódott. Akkor senki nem ment vidékre, mégis 1976-ban Cserhalmi Györggyel Kaposvárra szerződtünk. A 13 éves Eszenyi Enikő itt látott minket játszani és eldöntötte, hogy színésznő lesz. Ez azért érdekes, mert csak két emberrel nem kiabált, az egyik a Cserhalmi, a másik én. A fénykor ekkor kezdődött Kaposváron. Az embereknek telke volt a Balatonon, így hétvégén csak operettel lehetett színházba hívni. Az első darabunk egy vígjáték volt (Barta Lajos: Szerelem – a szerk.). Két hét alatt mutattuk be, s ez volt az első prózai darab, amit megnéztek. Híre ment és az emberek elkezdtek szombaton és vasárnap színházba járni.
Minden színháznak van fénykora?
Igen. Kaposváron Zsámbéki Gábor igazgató zseniális volt. Ha Shakespeare bemutató volt, meghívta az angol nagykövetet, aki el is jött. Mindent jól szervezett. Vicceltem vele, hogy bukaresti nagykövetnek kellett volna elmennie, mert mindenkin keresztül lát, talán még saját magát is átveri, annyira csavaros volt az észjárása.
Fiatal színészként mondhatta egy rendezőnek, hogy mit szeretne eljátszani?
Én ilyet nemigen kértem, de amikor a Vígszínház műsorra tűzte a Vízkeresztet azt mondtam, ha Malvoliot nem én játszom, akkor hazamegyek. Erre én lettem kiírva a szerepre.
Fiatalon vágyott arra, hogy híres színész legyen?
Hogyne! Szerencsés vagyok, mert amatőrként is úgy szerettem a színházat, hogy sosem izgultam. Egy embernek nagyon kell szeretni a szakmáját. A színészetet viszont csinálni is szeretni kell. Ellenkező esetben nem megy át semmi a néző felé.
A nevetős filmjeinek ma is érzi a hatását?
Persze! Érdekes, hogy a Zimmer Feri 1 filmet Tímár Péter már 1979-ben beadta a Filmgyárba, de nem kellett nekik. Végül 1998-ban az első újkori magyar film volt, amit magánvállalkozók finanszíroztak. 1945 előtt ennek volt hagyománya.
Nehéz felsorolni, hány világsztárnak kölcsönözte a hangját. Ezzel akkor lehet sikeres az ember, ha nagyon jól csinálja?
A szinkronnál a színész játékát nézem és automatikusan alakul át a hangom. Pápai Erika egymás után öt filmben észrevette, hogy mindben más volt a hangom. Nem öntöm rá a színészre a hangot, hanem figyelem a játékát. Az „Elefántvadász” filmben Clint Eastwood volt a producer, a rendező és a főszereplő is egyben. Amerikában a hangmérnök dönt a szinkron kiválasztásáról. Sokáig nem válaszoltak a megkeresésre, mert két hétig szabadságon volt a hangmérnök, de közeledett a hazai bemutató. Végül maga Clint Eastwood választott engem. Rájött, hogy jobb a sajátjától eltérő mély hang. A „Millió dolláros bébi” filmben már egészen mély hangon beszélt, a „Gran Torino”
filmdrámában pedig túltett saját magán is.
Ezt meg lehet tanulni?
Hogyne! Bár lehet, hogy abból csak önmaga paródiája lesz.
Hogy áll a versekhez?
A televízióban volt egy rossz gyakorlat, a „Vers mindenkinek”. Ők mondták meg, hogy melyik verset kell mondani. Ennek nem volt értelme, meg sem tanulták a verseket, amit súgógépről mondtak fel. Majd jött egy fordulat és választani kellett. Nyilván azt a verset mondom el, amelyikhez van valami közöm. Ez így a jó, mert a költőből is át kell valamennyit adnom.
Van mindenek felett álló kedvence?
A legnagyobb zseni József Attila, óriási tehetség volt Petőfi Sándor, de talán a legnagyobb költő Ady Endre volt. Ezt nem lehet így megmondani. Lehet, hogy valaki csak két verset írt, amelyikből az egyik zseniális.
Melyik fajta játékstílushoz vonzódik a leginkább?
Életemben már nagyon sokféle és komoly szerepet játszottam, pedig eleinte attól tartottak, hogy nem tudok elmenni egy poén mellett. De egyszer csak eljött a „Hegedűs a háztetőn”, amivel óriási sikerem lett.
Hogyan érzékeli azt a vonulatot, miszerint a színészek szeretik politikai síkra vinni a gondolataikat?
A dolgokat tudni kell különválasztani. A színházban lehetetlen elvi ellentétek miatt nem beszélni egymással. Vannak színházak, amelyek ebben érdekes módon kitűnnek, főleg az alternatív színházak.
Hogyan került ön az erdőbe? Az „Erdei utakon” című ismeretterjesztő műsorra gondolok.
Felkeresett Békési János producer, hogy készítsünk riportokat az erdőben civilként. Az volt a cél, hogy az erdészeket ne favágóként, a vadászokat pedig ne gyilkosként ítéljék meg, miközben senki nem beszél erdő- és vadgazdálkodásról.
Köztudottan nagy horgász. Mikor akasztotta a legnagyobb harcsát?
A 16. születésnapomon akasztottam, de nem állt meg. Elvitte a 100 méter zsinóromat. 22 kilogrammos volt az eddigi legnagyobb kifogott harcsám a Tiszán. A karácsonyi harcsát mai napig ott fogjuk ki.
Nehezen viselte, hogy hamar kitudódott a betegsége?
Remélem, hogy csak volt ez a betegségem. Különös módon, de határozottan, minden előjel nélkül jelentkezett, eleinte nem vettem róla tudomást. Akkor sem, amikor biopszián is átestem és nem volt egyetlen jó sejtem sem. Ráadásul az orvosok össze-vissza beszéltek. A csontizotóp vizsgálat után azt mondták, nincs áttétem. Az MRI-nél már jelezték, hogy van gond, de valójában a PET-CT vizsgálat után szembesültem vele, amikor színesben láttam, hogy hol vagyok rákos. Le is nyilatkoztam ezt egy televíziós interjúban. Egyetlen újságnak sem adtam erről interjút, mégis tele voltam újságcikkekkel. Azért döntöttem a kemoterápia mellett, mert két helyen volt nyirokmirigyrák és négy helyen csontrák. A csontrák rettenetes halál morfium nélkül. Hatodikra szerintem más kemoterápiát kaptam, mert ilyen beteg még életemben nem voltam. Lehet, hogy – köznyelven szólva – pirosat kaptam, mert ezt nem lehet bírni, de megállították a negatív folyamatot.
Érzett változást saját magán a betegsége óta?
Nagyon rossz élményem volt a hatodik kemoterápia. Elájultam, két hónapig vezetni sem tudtam. Előtte nekem kétszer volt influenzám, ’57-ben és ’62-ben, amikor bejött az A és a B típusú. Covidos sem voltam. A családom kétszer is volt, rólam meg lepattant. Ez is az egyik napról a másikra jött.
Mit tud egy civilnek átadni ebből a tapasztalatból?
Régóta kapcsolatot tudok teremteni a feljebbvaló világgal. Azon gondolkodtam, hogy a csecsemőnek miért van a pólyában felfelé a keze? Mert valamire emlékszik fentről. Elkezdtem ezt gyakorolni, az ég felé tartottam a kezemet és végtelen szeretetet sugároztam az Úristen felé. Két-három levegő vételenként ismételgettem: szeretlek! Egyszer csak, mintha simogatást éreztem volna a bőrömön. Ez többször előfordult, egyszer olyan erősen éreztem, hogy a hasamnál valósággal hullámzott a bőröm. A Teremtő nem betegnek hoz le bennünket a Földre.
Nemrég megkapta a Karinthy-gyűrűt is, amihez gratulálunk! Ennyi siker után számít még az embernek, ha kitüntetik?
Az ember nem azért dolgozik, hogy kitüntetéseket kapjon, de visszajelzés, amit örömmel vesz. Minden kitüntetés erről szól. Tény, ennyire még nem lepődtem meg semmin, mint a Karinthy-gyűrűn.
GDL – Pelikán
