Mégis aggódunk, szorongunk, mert a barátnőm, a szomszédom, mert az újság megijesztett, mert gyenge vagyok szembenézni az ismeretlennel. Nehéz napi problémáim mellett sok minden „mást” is észre kell vennem. Olvasom az újságot: a „méhnyakrákot vírus okozza,” nemi úton terjed, a szomszédom, barátnőm kolléganőm beteg lett, szenved, bizonytalan, tétova. Mit tegyek magammal, mit a környezetemmel, akikért felelek, akikhez szeretet fűz?
„A betegség érdekesség és izgalom. Az egészség nem érdekes és nem izgalmas. Az egészség szép. A szépség az ősmérték. A szépség az ember és a világ alapállása.” (Hamvas)
Ennek a szépségnek elébe kell menni, törődnöm kell magammal, törődnöm kell a környezetemmel. Ebben szeretnénk segíteni Gödöllőn a QantaScope svéd-magyar laboratóriumában egy új diagnosztikai és citológiai rendelés megteremtésével. Az egészségügy jelen nehéz helyzetében ami hiányzik: az idő és a pénz. Az időt rövidíteni tudjuk, a pénz felhasználását pedig célirányossá és igazságossá tenni. Mindezt megnyugtató környezetben, a valóságot, a végeredményt ismertetve fogjuk tenni Gödöllőn induló rendelésünkön. „Csak attól félünk, amit nem értünk.” (Marie Curie) Ezért fontos, hogy az eseményeket és a kapott – valós – eredményt megismerjük, nevén nevezzük és megtegyük a fontos lépéseket.
Aspirációs citológiai, szükség esetén ultrahang vezérelt mintavételezést fogunk rövid határidővel elvégezni, és nőgyógyászokkal együttműküdve méhnyakrák szűrés keneteit is vizsgáljuk. Célunk nem a magánrendelők számának növelése, hanem a társadalmi nyugalom és boldogság megteremtése mindenki számára. Magam (Vass László dr. PhD FIAC) 1970 óta vagyok citológus. Sok sejtet láttam, de természetesen aligha eleget. Minden, amit még láthatok és mikroszkópom lencséje elé kerül fontos út ahhoz, hogy tapasztaltabb, pontosabb legyek. Tudásunk és tapasztalatunk piramisként egymásra épített rétegekből válik a helyes diagnózis alapjává. Bár gyakorlatot széles körben szereztem (Magyarország, Svédország, Németország, Japán, India, USA, Kína és Egyesült Királyság területén), elismert óriások tudását ellesve.
A mesterséges intelligencia kitalál, tanul, következtet, tanít és folyamatosan fejlődik, amely segítségével komplex vizsgálat történik. Megkeressük, hogy gonoszságra miért gyanús, amit látunk. Minden ismeretet igyekszünk érthető módon megértetni azokkal, akik megtisztelnek érdeklődő, aggódó bizalmukkal. Utat ajánlunk a gyógyulás felé. Az élet összetett és bonyolult, a betegség zavar, keveredettség és a rend hiánya. Az egészség, mint fentebb olvastuk a szépség és a rend maga! Ezt a szépséget szeretnénk elérhetővé és láthatóvá tenni mindenki számára!
Keresse kollégáinkat, hogy segíteni tudjunk!
Vass László dr. PhD FIAC