Gödöllőn nem került sor fegyveres összecsapásra. A szovjet csapatok ellenállás nélkül vonultak keresztül a községen és tudtak utánpótlást vételezni a kastélyban állomásozó egységtől. Talán ezzel is magyarázható, hogy településünkön sokkal „enyhébb” volt a megtorlás, mint az ország többi részén. A következő években Magyarországon 22 ezer embert állítottak bíróság elé (közülük 7 személyt a gödöllői események miatt), akik közül 16 ezret ítéltek fegyházbüntetésre, közel 18 ezer fő ellen foganatosítottak közigazgatási intézkedést (internálás, kitiltás, rendőri felügyelet), több mint 300 embert pedig kivégeztek. Több százan vesztették életüket a sortüzek által is (pl. Salgótarján). A szovjet csapatok közel ötezer főt tartóztattak le és közülük 900 embert vittek a Szovjetunióba, 200 ezren pedig lábbal szavaztak, azaz elhagyták az országot.
A forradalom alatt megalakult munkástanácsok a szabadságharc leverése után is tovább tevékenykedtek. Legtovább az üzemi tanácsok, hivatalosan egészen 1957 novemberéig működtek. Legfőbb fegyverük a sztrájk volt. Gödöllőn a Ganz munkástanácsa sokáig ellenállt minden feloszlatási kísérletnek, pedig az új üzemi kormánybiztos mindent elkövetett az ellehetetlenítésükre. A sorozatos elbocsátások azonban megtették a hatásukat és 1957. június elejére felszámolták a munkástanácsot. Ezután megkezdődhetett a megtorlás Gödöllőn is. A büntetőperekkel párhuzamosan az új hatalom, Kádár János vezetésével próbálta megakadályozni, hogy újabb forradalom vagy felkelés robbanjon ki. Ezért március 15-e előtt, majd júniusban, végül október 23-a előtt összegyűjtötték a településeken azokat a személyeket, akik valamilyen szerepet töltöttek be a forradalom idején.
A letartóztatottak sorsa azonban sokszor csak hónapok múlva dőlt el. Nagypapám, Lencsés Rezső testnevelőtanár (1913-2002) – aki többek között a gödöllői röplabdasport egyik megteremtője – elbeszélése alapján községünkben ez egy kicsit másképpen történt. 1957 kora tavaszán a hatalom már rettegett attól, hogy a MÚK (márciusban újra kezdjük) szlogenje valósággá válik és kitör egy újabb forradalom. Ezért március 15-e előtt (amely Rákosiék döntése alapján már 1951 óta nem volt nemzeti ünnep) Gödöllőn letartóztatták a község különböző értelmiségi csoportjainak (pl. tanár, ügyvéd, orvos, mérnök) egy-egy ismert képviselőjét. Többek között nagypapámat, mint tanárt és ifj. Bezsilla Istvánt (a villát építtető Bezsilla István fia – a szerk.), mint ügyvédet. Nagypapámért egyik este jöttek a rendőrök, amikor éppen barátaik voltak náluk látogatóban. Természetesen mindannyian nagyon megrémültek.
Édesapám mindössze 8 esztendős volt, nagybátyám pedig 15. Senki sem értette a helyzetet, ugyanis nagypapám mindössze annyit tett a forradalom alatt, hogy hazahozta a tanítványait Gödöllő határából, amikor ők ott felmásztak az egyik harckocsira, mert nem szerette volna, ha bántódásuk esik. A Gödöllői Rendőrkapitányságra vitték be őket, amely akkoriban a volt Bezsilla-villában működött 1951 óta, a forradalom alatt pedig a Nemzetőrség székhelye volt. Különösen pikáns volt Bezsilla ügyvéd helyzete, akit a volt házukban tartottak fogva. Kb. egy hétig tartották fogva őket, ami alatt elcsattant pár pofon a rendőrök részéről, de szerencsére komolyabb bántódásuk nem esett és hazaengedték őket.
Csak később derült ki, hogy megelőzésképpen tartóztatták le őket. Érdekes következménye az ügynek, hogy nagypapámat a ’80-as években ugyanez a rendszer kitüntette ’56-os magatartása miatt, de az új demokratikus hatalom is elismerte tevékenységét, már a ’90-es években és ’56-os emlékérmet kapott. A tényleges perek 1957 nyarán kezdődtek meg. A gödöllői eseményekkel kapcsolatban két perre került sor. Az egyik polgári per volt, ahol dr. Fazekas József ült a vádlottak padján, aki a forradalom alatt a Járási Nemzeti Bizottság elnöke volt. 1958-ban 5 év börtönbüntetésre ítélték, azonban 1960-ban kegyelmet kapott és kiszabadult. A másik per pedig katonai volt, amelyet a Budapesti Katonai Bíróság tárgyalt.
A vádlottak közül hárman hivatásos katonák voltak, egyikük tartalékos őrnagy, egy jogász és egy nemzetőr. Az ítéleteket a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és mozgalom előmozdításának bűntettében hozták meg. Pleizer Ferenc őrnagyot, mint 1. rendű vádlottat, aki a gödöllői Katonai Kiegészítő Parancsnokság vezetője és a Forradalmi Katonai Tanács elnöke volt, 2 évi börtönre és lefokozásra ítélték. Kovács Sándor századost, mint III. rendű vádlottat, aki a kistarcsai rendőrtanosztály parancsnoka volt, 1 év 6 hónap börtönre és lefokozásra ítélték. Kasza Dániel, mint VIII. rendű vádlott, aki a forradalom alatt a kihallgatásokat vezető jogi szakember volt, 2 év 10 hónapot kapott. M. Sándor nemzetőrt, IX. rendű vádlottat, aki a politikai csoport előállítási részlegén szolgált, 1 év börtönre ítélték. Benkő Tibor tartalékos őrnagy, volt olimpikon és testnevelő tanár, VII. rendű vádlott pedig, aki a Nemzetőrség politikai nyomozócsoportjának volt a vezetője, 3 év 6 hónapot kapott és lefokozták.
Igen érdekes, hogy ő kapta a legsúlyosabb büntetést, miközben „csak” VII. rendű vádlott volt! Az elítélteknek még mellékbüntetésként vagyonuk egy részét is elkobozták. A Legfelsőbb Bíróság később Pleizer Ferenc büntetését 1 év börtönre enyhítette, amelyet 3 évre felfüggesztettek, majd 1958-ban felmentették. Kovács Sándort pedig a büntethetőséget kizáró ok miatt felmentették. Benkő Tibor feltételesen 1959. június 2-án szabadulhatott. Azonban utána még hosszú ideig nem taníthatott. 1988-as halála után, emlékét méltóképpen ápolják Gödöllőn, többek között a tavaly átadott Batizi-Benkő Vívócsarnoknak ő lett az egyik névadója. Rajtuk kívül azonban még többeket meghurcoltak és megbélyegeztek ’56-os cselekedeteik alapján.
A rendszerváltás/változtatás óta a Bezsilla-villa kertje a helyszíne az október 23-i városi megemlékezéseknek. 1989-ben Pesti Rudolf (a forradalom alatt a Ganz Árammérőgyár munkástanácsának az elnöke volt) javaslatára egy fenyőfát ültettek, a mártírhalált halt Balázsovich András emlékére. 1996-ban közadakozásból emléktáblát helyeztek el az épület kerítésén, majd 2001-ben az 56-os Szövetség Pest Megyei Szervezet elnökének kezdeményezésére kopjafát és emléktáblát avattak a kertben. A kopjafát Dr. Pálvölgyi Richárd orvosprofesszor készítette. 2021-ben pedig sor került egy új emlékoszlop felavatására, amelyet Papp Edina és Bíró János helyi szobrászok készítettek.
Lencsés Barna
