A ’80-as évek végén már a változás szelei fújtak. Milyen volt az élet akkor a városban és az egyetemen?
A gödöllői egyetem nem volt politizáló, nem tartozott azon pesti egyetemek közé, ahol „rotyogott” az élet. Hiányzott a szakkollégium, de voltak kristályosodási pontok. Ilyen volt a G Klub, ahol aktuális társadalompolitikai kérdésekről beszélgettünk olyan szakértőkkel, akik nem feltétlenül voltak a központi politika képviselői.
Kifejezetten vörös egyetem hírében állt a gödöllői.
Ezt a képet kívülről kapta, de belülről a ’80-as évek közepén nem volt ez érezhető. Az országos diákparlament kétévente tartott ülést, ahol persze a KISZ által meghatározott dolgokról diskurálhattak. 1988-ban én is mandátumot kaptam, így harmadmagammal találkoztunk a többi hallgatóval Veszprémben. Szintén küldöttként megjelentek Deutsch Tamásék is, akik addigra megalapították a FIDESZ-t. Egyik felvetésük az volt, hogy a KISZ-en kívül legyen több ifjúságpolitikai szervezet, s erről a diákparlament hozzon döntést. Ezen kívül volt még pár olyan kérés, amelyek a központi döntéstől eltértek. Ezek mind hatottak rám. 1988 májusában szájról-szájra terjedtek a hírek az egyetemen is a FIDESZ megalakulásáról és végül néhány diáktársammal egy szemináriumi teremben összegyűltünk, ahol eldöntöttük, hogy megcsináljuk a helyi FIDESZ szervezetet, amit be is jelentettünk az egyetem vezetésének.
Kaptak bármilyen segítséget?
Nem. Egy A5-ös szórólapon volt felsorolva, hogy miket csinált eddig a FIDESZ és átadtuk egymásnak, amiket itt-ott hallottunk. Az ügyészség ekkor már persze „elővette” a pesti srácokat, de ennek ellenére kezdeményeztük a csoport létrehozását. Harmincan írtuk alá az egyetemi Fidesz megalakulását, erre azért emlékszem ilyen pontosan, mert volt aki ehhez a létszámhoz kötötte a belépést, mert úgy vélte, hogy ennyi embert már nem lehet olyan könnyen kirakni az egyetemről. Olyan családból jöttem, ahol a Szabad Európa volt a rádió. Amikor nyáron hazamentem és FIDESZ tagságom kiderült, apám – aki nem dohányzott – kiment az erkélyre, elszívott egy cigit, majd amikor visszajött, egy dolgot kért: az útlevél ettől kezdve mindig legyen nálam, mert ha baj van, ő egy órán belül jön, két órán belül pedig a határon vagyok. Ezt én akkor fiatal fejjel nem gondoltam így át, csak odáig jutottam, hogy kirúghatnak az egyetemről. Tele voltam lelkesedéssel, idealizmussal. Akkoriban a sajtóban keveset lehetett olvasni az új mozgalmakról, a propagandában pedig gyakran náci és fasiszta jellegűnek állították be azokat. Az egyetemi csoport első ülésén ezért javasoltam, csináljunk valamit, ami egyértelműsíti, hogy mi nem olyanok vagyunk, mint amit a propaganda állít. Így első akciónk a kollégium körüli szemétszedés volt.
Mi volt az egyetem reakciója?
Semmilyen nyomást nem gyakoroltak, sőt, utólag azt mondhatom, hogy a hallgatás egyfajta kacsintás volt az egyetem részéről. Az egyetemi évek alatt tudományos diákköri munkát végeztem.
Az egyik konzulensem az egyetem párttitkára volt, aki – mint később kiderült – rengeteget kapott miattam 1988-89-ben, hogy miféle pedagógiai munkát végez, ha a diákja egy kavarógép?
Sohasem szólt. Közvetlen az államvizsgám után, 1989 tavaszán sétáltam az egyetemi folyosón, amikor az adminisztráció egyik meghatározó alakja éppen kijött az irodájából. Meglátott, behívott a szobájába, kinyitotta a páncélszekrényt, a Gorbacsovi szesztilalom ellenére kivett egy üveg röviditalt és megittuk a pertut. Akkor elmesélte, hogy minden hétfőn jött a titkos rendőr, aki fényképeket hozott rólam, rólunk, hogy megint a jurta színházban és hasonló helyeken jártunk. Ebből akkor nem éreztem semmit, de a többiek sem jeleztek felém semmilyen nyomást. A rendszer akkor már recsegett és puruttya volt. A diplomaosztó napjának délelőttjén is még a Hősök terén voltam Nagy Imre temetésén, alig értem vissza az ünnepségre.
Milyen aktivitásuk volt utána a városban?
Gödöllőn hamar bomlani kezdett a rendszer. ’88 őszén hírt kaptunk arról, hogy a múzeumban összejönnek az ellenzékiek, gyakran jártunk oda néhányan. Megismertük Varga Kálmánékat és részt vettünk Cservenkáné visszahívásában, személy szerint én is gyűjtöttem az aláírásokat.
Akkor sem féltek?
Tele voltunk hittel és már lehetett látni a visszafordíthatatlan folyamatot, noha nem lehettünk biztosak a rendszerváltásban, főleg Grósz Károly fehérterroros beszéde után. Cservenkáné visszahívásához való csatlakozás nem volt kérdés, hiszen ő egy emblematikus őskommunista volt. Az ő leszedése alapvető cél volt, végül egy óriási siker lett.
Mire ösztönözte önöket a siker?
Megerősített bennünket.
Úgy érezték, hogy a történelem „csinálás” aktív részesei tudnak lenni?
Egyértelműen. Ugyan mi néhányan sokat jártunk be a pesti FIDESZ rendezvényekre, de besegítettünk Gödöllőn a napi munkába is, majd jött Roszík Gábor kampánya, ahol plakátoltunk, illetve minden másban is ott zsizsegtünk. A választás napján is Gödöllőn voltam, majd az eredményvárón, Vécsey László szadai udvarán.
Az egyetem után Gödöllőn maradt?
1989-ben letelepedtem és az egyetem agrárgazdaságtani tanszékén tanítottam 1996-ig. Egyre aktívabban közeledtem a helyiekhez és megismertem a csapatot, így kerültem az ellenzéki körbe, igaz akkor még a pártok is egy akolban voltak. Az országos választások után – ahogy országosan elkezdődött a fragmentálódás – a helyi politikában is dönteni kellett mindenkinek, hogy hova tartozik. Én maradtam a FIDESZ-ben, de a gödöllői magot az MDF jelentette.
És jött az önkormányzati választás.
Egyértelmű volt, hogy azon ellenzékiek, akik nem a Magyar Demokrata Fórumhoz tartoztunk, közösen próbáltunk indulni a választáson. Alacsony beágyazottságunk volt a helyi MDF-hez képest, ezért nagy reményeink nem voltak. A rendszer jellegéből adódóan a FIDESZ-SZDSZ közös jelöltjeként öten bekerültünk a testületbe.
Mennyire volt zökkenőmentes a polgármester választás?
Abban nem volt vita, hogy a győztes MDF adja a polgármestert. A problémát az alpolgármester választás okozta. A hatalom kontrollja érdekében azt akartuk, hogy ne MDF-es legyen az alpolgármester. Emiatt heteken keresztül patthelyzet alakult ki. Végül megválasztották Fábián Zsoltot és páran
hamar beláttuk, hogy nekünk, forradalmároknak ebben a hatalom vezérelte irányításban nincs értelme részt venni.
Ez gyakorlatilag a naivitásunk és idealizmusunk leleplezése volt. Ma már azt gondolom, hogy a politika alapvető természete ilyen, csak akkor még sokan tévhitekben éltünk.
Mennyire számítottak politikailag külön társaságnak a testületben?
Akkor azt gondoltam, hogy egy társaság vagyunk, de gyorsan kiderült, hogy nem így van. Közös ellenzéki sikerként kezeltem a történteket, hiszen csak ketten kerültek be az MSZP-ből. Komoly eredményként könyveltem el a kommunisták legyőzését és hittem abban, hogy lehet nyugati mintájú dolgokat csinálni és demokráciaépítés lesz. Ennek egyik eleme a szememben a polgármesteri hatalom belső kontrollja volt. A naivitásom másik emblematikus története az alakuló ülésen megvitatandó vezetői javadalmazásban jött ki. A törvény egy minimum és maximum közötti összeget állapított meg. Logikus volt, hogy a legalacsonyabb összeg a legkisebb falvak polgármestereinek jár, a legnagyobb a budapestinek, közte pedig minden település a méretétől függően állapítja meg a mértéket. Ehhez képest a többségi MDF-es testület Gémesi György jövedelmét szinte a maximumra lőtte be, amit határozottan szóvá tettem, de nagy ívben figyelmen kívül hagyták.
Mit gondol, mibe csöppentek a kommunizmusból Gödöllőn?
A reálpolitikába. Az elmúlt 30 év ezt jól igazolja. A hatalom orientált politikus úgy lép, ahogy akkor Gémesi György lépett, csak ez akkor a mi ideáljainkat súlyosan sértette. Politikailag tévedhettünk, de lehet, hogy csak rutintalanok fiatalok voltunk és idealistán csöppentünk a városi politikai élet közepébe.
Csorbult akkor a demokráciába vetett hite?
Rosszul éreztem magam. A demokráciában hittem és hiszek ma is. Nem volt kedvemre az a fajta hatalomgyakorlási mechanizmus, de realista voltam és érzékeltem, hogy ez nem nekem való. Ezek után lemondtam a mandátumomról és szép lassan kicsorogtam a politikából.
Nem érezte később, hogy kár volt szögre akasztani a cipőt?
A szakpolitikában aktív maradtam. Utólag úgy gondolom, hogy bizonyos értelemben politikai felelőtlenség volt a visszalépés, hiszen arra kaptunk mandátumot, hogy képviseljünk valamit, de az első érdemi kudarc után néhány társammal otthagytuk az egészet. Persze listáról helyettünk más bekerült, így pozíciót nem veszítettünk. Egy ráébredés volt ez arra, hogy a politika még lokális szinten is kemény csatatér, amire nem voltunk lelkileg felkészülve.
Eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha akkor nem állnak fel?
Nem foglalkoztatott a helyi politika ezt követően, az élet azt igazolta, hogy ez nem nekem való. Sokkal később jöttem rá, hogy hozzájárultunk a hatalom koncentráció könnyű kialakulásához. Nem szórok hamut a fejemre, de őszintén be kell vallani, hogy ehhez mi akkor hozzájárultunk a lemondásunkkal. Az egy más kérdés, hogy saját szempontomból jó volt a döntés, mert még időben érzékeltem, hogy ez nem az én terepem.
Hogyan látta ezek után Gödöllőt? Nyakukba hullott a demokrácia vagy nem ilyen lovat akartak?
Az alapvető probléma, hogy egy átpolitizált közegben
Gödöllő városa tartósan nem engedheti meg magának, hogy olyan polgármestere legyen, aki a regnálási időszakának nagy százalékában nem tud megegyezni az aktuális kormányokkal.
Egy majdnem minden időszakban ellenzékinek számító önkormányzat és polgármester nem tud a kormánnyal olyan kapcsolatot ápolni, aminek eredményeképpen a város jelentős többletfejlesztési forrásokhoz juthat.
Miket veszített ezzel a város?
Rengeteg fejlesztési forrást. Elég annyi, hogy miközben már kisebb települések is régóta büszkélkedhetnek normális uszodával, ennek a városnak csak két éve van. Ez egy példa, de emblematikus jel, hogy itt valami működhetne jobban.
Szenvedett csorbát a polgármesterrel való kapcsolatuk? Profitált esetleg a város az ön szaktudásából?
Nem kerestük egymást. A munkám leköti minden energiámat és a szakmai érdekképviseletek vezetőjeként épp eleget birkózom a szakpolitika képviselőivel.
Egyetemi szakemberként lát lemaradást az egyetem és a város kapcsolatában?
Egyetemista koromban is a sínen túli világnak hívták az egyetemet. Akkoriban hazai szinten egy nagyon jól felszerelt kampusz volt, amely kivilágított kispályás focipályával és sportcsarnokkal rendelkezett, ezért sem politizált itt a legtöbb fiatal. Ez a sínen túli világ egy kicsit már akkor is kilógott a városból. Az egyetemi FIDESZ története is igazolja, hogy nem voltunk markánsan jelen a városban. Az egyetem egy önálló entitásként mozgott mindig, ott sem láttam nagy törekvést a várossal való közös gondolkodásra.
Mégsem szakadt el egykori alma materétől és nemrég tagja lett az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának.
Mindig érdekelt a felsőoktatás. Részese voltam a 2010-es évek végén is egy kis csapatnak, amely arról gondolkodott, miként lehet a rendkívül elaprózódott, és ebből kifolyólag erőforrás pocsékoló agrárfelsőoktatást koncentrálni – függetlenül a működési mintától. A kuratóriumi tagságra azért kértek fel, mert Gödöllőn élek, itt tanultam, tanítottam, és vannak agrárszakmai elképzeléseim is. Óriási feladat ennek az intézménynek egy korszerű egyetemmé történő átalakítása. Az utóbbi időben többen felvetették az egyetem és város közötti kapcsolat hiányosságát. De az alapítványi kuratórium működése a felfogásom szerint az egyetem szuverenitását nem kérdőjelezheti meg. Ergo az egyetem napi ügyeibe történő beleszólás reményeim szerint nem lesz a kuratórium gyakorlata, ez sértené az elveimet. Koncepcionálisan egyszer majd biztosan megkérdezi a kuratórium is, hogyan látja az egyetem vezetése a várossal való együttműködést.
Milyen potenciál lehet az egyetemben és hogyan tudja segíteni bármilyen fejlődés Gödöllőt?
Alapvető cél hogy a MATE egyértelműen a magyar agrárképzés első számú egyeteme maradjon a jövőben is. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy legyen verseny, így legalább két ilyen egyetemre szükség van az országban. Hasznos, ha az erőforrások össze vannak tolva az elaprózottság helyett és hatékonyan vannak felhasználva a felsőoktatás területén is. Egy évet tanultam Oklahomában, ahol egy hasonló 30 ezres városban volt egy 30 ezres egyetem is. Ott sem volt sok köze a városnak az egyetemhez. A diákok a campuson éltek, de a városnak óriási üzlet volt az egyetem, mert ott fogyasztottunk és vettük igénybe a szolgáltatásokat. Itt, ahol az egyetemnek és a városnak bizonyos eszközei összecsúsznak, jó lenne, ha a szinergiák ki lennének használva egy nagy együttműködés keretében. A szememben az egyetem jövője egy erős nemzetközi oktatási lábbal is bír, amihez a Budapest közelség fontos tényező. Most is jelentős az angol nyelvű képzés, amelyet erősíteni kell. Ezt külföldön Budapest melletti egyetemként lehet könnyebben eladni az érdeklődő diákoknak. Ahogy az élelmiszergazdaságban is számomra a holland vagy az amerikaigazdaság a követendő minta, ahola versenyképesség és a hatékonyság a döntő. Úgy tekintem az egyetem számára is mintának, az Oklahoma State vagy a Wageningen egyetemet. A szint elérése akár egy évtizeden belül nem irreális – köszönhetően a jó professzoroknak, tanároknak és annak a jó elhelyezkedésnek, hogy Budapest mellett van a MATE központja.
Gödöllő nem lehet önálló brand?
Nyilván erre is van lehetőség, de látni kell, hogy a Budapesthez való közelség erős befolyással bír. Ezt a közelséget ki lehet használni, egyúttal nemzetközi szinten nehezíti az önálló Gödöllő brand megteremtését. Kicsit olyan ez, mint a Hungaroring. Mi tudjuk, hogy nem Budapesten van, de a külföldiek többsége számára a ring egy „pesti” helyszín. A Gödöllő brandnek része lehetne a sok itt tanuló diák, de ehhez szükség lenne, hogy a hallgatók a városban „pezsegjenek”, ahol erős hiányérzetünk lehet.
Hol kellene tartania Gödöllőnek 5-10 év múlva és azt hogyan lehet elérni?
Gödöllő az agglomeráció sok településéhez hasonlóan eljutott a csapda szélére, amikor minden további fejlődés olyan mértékű infrastrukturális beruházást igényelne a szolgáltatások szinten tartásához, amely sok pénzt igényel. Gödöllőn is kezd kicsit kialakulni a „ne jöjjön már ide senki” szemlélet. Ez az itt élő helybéli lakosoknak csak a látszólagos érdeke, ugyanis ez egyfajta bezárkózás, ami abból indul ki, hogy most ez így jó, ne változzon semmi.
A potenciális bezárkózás még egy ilyen város esetén is hosszú távon inkább hordozza magában az eljelentéktelenedés lehetőségét.
Sohasem szerettem a bezárkózást és remélem, hogy Gödöllő olyan fejlődő város lehet iparával, oktatási és szolgáltatási intézményeivel a jövőben, amely a következő évtizedekben az agglomeráció természetes részeként lakosságszámban és a szolgáltatások színvonalában is erősödni tud.
GDL
