III. Őszi helytörténeti kirándulás

2023. november 18-án a Szövetségben a gödöllőiekért Egyesület már harmadszor szervezett helytörténeti túrát a gödöllői érdeklődőknek.

A kirándulás célja most sem csak az egészséges testmozgás népszerűsítése és a közösségi élményszerzés volt, mivel a résztvevők izgalmas helytörténeti információkkal is gazdagodhattak. Idén a kirándulás nevezetes emlékhelyeinek középpontjában az 1933-as IV. Cserkész Világtalálkozó 90. évfordulója, valamint az 1993-as emléktábor 30. jubileuma állt, így ezeket a történelmi pontokat érintették az érdeklődők. Sokan ezek miatt Gödöllőre, mint a cserkészet hazai fővárosára tekintenek.

Egy télies időjárásra forduló november közepi, viszont csapadékmentes szombaton gyülekeztek kicsik és nagyok a Premontrei Iskolaközpont parkolójában, ahol kedves meglepetéssel szolgált Balogh Péter Piusz apát, aki a kirándulás elején együtt tartott a csapattal és elkalauzolta gondolatban az érdeklődőket a múlt évszázad elejére, a rend és a gödöllői cserkészet kezdeti időszakára. Az egykori premontrei rend – ma egyetemi épület – területén volt a Jamboree főhadiszállása és a VII. Cserkész Világkonferenciát is a gimnázium dísztermében tartották.

Rövid séta után a kápolnát is megmutatta a túrázóknak, ahol a cserkészek festője, Márton Lajos freskói is díszítik annak karzatát. A kápolnától már Lencsés Barna, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium pedagógusa volt a tematikus túra házigazdája, akivel Sík Sándor cserkész papköltő házát, a gödöllői cserkészek jelenlegi otthonául szolgáló Bezsilla-villát, a Gödöllői Városi Múzeum állandó cserkészkiállítását és az emléktábor után újraállított cserkész szobrot is útba ejtette a társaság a Művészetek Háza melletti téren.

Innen a kastélyparkon és az Erzsébet-parkon át az 1993-as emléktábor helyszíne mellett található Teleki Pál Cserkészparkig vezetett az ösvény, ahol Debreczeni Attila, az egyesület elnöke finom bográcsgulyással, valamint forralt borral és teával várta a célba érkezőket. A kirándulás végén az elfáradt kirándulókat kérésre visszaszállították a kiinduló pontra, a repeta után megmaradt ízletes levest és friss kenyeret pedig elvitték a Gödöllői Forrás Központ hajléktalan szállására, amelyből több tucat rászorultnak is jutott, így azon a hétvégén ők sem maradtak melegétel nélkül.

Az egyesület köszöni a segítők önzetlen munkáját, minden résztvevő mosolyát, a sok beszélgetést és a remek közösségi élményt!

SZG