1948. június 16-án, a gimnáziumban 1939-től történelmet és földrajzot tanító – Magyar Dolgozók Pártja tagságú – Eszlári Zoltán önhatalmú irányításával indult a premontrei intézmények államosítása. Juhász Imre tankerületi főigazgató június 21-én bízta meg Eszlárit a gödöllői gimnázium és tanulóotthon ideiglenes vezetésével. Neki kellett az ingatlanok és ingóságok számbavételét elvégezni, a berendezés hiányait, kárait felmérni, az átadást-átvételt felügyelni. Ő felelt az intézmények zavartalan üzemeltetéséért, s ő javasolta július 23-ai felterjesztésében a Gödöllői Állami Gimnázium új nevéül az Állami Ady Endre Gimnáziumot. 

Augusztus 17-én Eszlári helyére Szemes Józsefet nevezték ki a gödöllői gimnázium igazgatójává. A 11 világi tanárral és két szerzetes hittanárral (Szabadka Medárddal, Köves Ottokárral) felálló tantestület alakuló értekezletét szeptember 2-án tartották. 1949. február 1-jén az aszódi népi kollégiumot − 12 növendékével – is ide költöztették. 

1949-ben a kormányzat az Agrártudományi Egyetem átszervezéséről döntött.  Ennek értelmében az egyetem fenntartója, a Földművelésügyi Minisztérium átveszi a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól a volt premontrei gimnázium és a hozzá tartozó terület eddig államosított részét. Az állami középiskolát és kollégiumot 1950. július 1-jével felszámolták Gödöllőn, s Ráckevére költöztették, úgy, hogy felszerelésének, bútorzatának, könyvtárának kétharmad része ide, egyharmada az újonnan alapított nagykátai gimnáziumhoz került.

De térjünk vissza a gödöllői államosításokhoz. Még mielőtt a mindezek „jogi alapját” lehetővé tevő törvény 1948. június 16-án megjelent, s így hatályos lett volna, 12-én a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) nevében, az „Egyház védelmében,” Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 5001/1948. sz. bizalmas körlevelét adta ki. Ebben a plébánosok tudomására hozta az MKPK hárompontos határozatát, amelyet a plébánosoknak a területükön lévő összes katolikus iskola igazgatójával és tanszemélyzetével közölniük kellett. Legfontosabb részletei a következők: „1. Egyházmegyei pap, szerzetes és szerzetesnő az esetleg most államosításra kerülő iskolákban igazgatói, tanári, tanítói állást nem vállalhat. Ez a rendelkezés természetesen a hitoktatókra nem vonatkozik. 2. […] Szerzetesrendi iskolák tanszemélyzetének világi tagjai, ha […] alkalmazásban maradni kényszerülnek, sohase feledkezzenek meg az Egyházhoz való ragaszkodás lelkiismeretbeli kötelességéről. […]3. A katolikus iskola vagyonára zárlatot elrendelő hatóság igazolt közegeinek vagy a katolikus iskola vagyonát az esetleg meghozandó törvény alapján kisajátító (átvevő) bizottságnak felszólítására az iskola igazgatója a zárlatot elrendelő iratban, illetőleg a törvényben szabatosan megnevezett és kijelölt épületre vagy csak épületrészekre terjedően – természetesen a szerzetesi közösség célját szolgáló épület vagy épületrészek háboríthatatlan kivételével – annak kötelességszerű kijelentése után, hogy csak a hatalmi ténynek enged, a követelő felhívásának eleget tesz…”

Négy nappal később Eszlári Zoltán „a nép nevében” átvette a premontrei oktatási−nevelési intézmények felett a hatalmat, vagyis a premontrei rendet minden anyagi kárpótlás nélkül fosztották meg tulajdonától; ez tekinthető a fő államosítás kezdetének. A premontreieknek az épületkomplexumon belül csak a rendház maradt. Ezt további három (1948. augusztus 3., november 12., 1950. február 28.) kisebb államosítás követte, amelyek a rendház – a másik fél által − iskolai célvagyonnak tekintett épületrészeit és felszereléseit érintették. Az ötödik államosítás 1950. június 19-én történt. Ekkor a Közületeket Elhelyező Bizottság határozata értelmében a testület „közintézmény [a későbbi Agrártudományi Egyetem] elhelyezése érdekében […] a rend által eddig bírt valamennyi helyiséget igénybe veszi.” 

A szerzetesek aznap nem tudták átvenni a kilakoltatásukról szóló iratot, mert – az állambiztonsági szervek előrelátó gondoskodásából – a hajnal Máriabesnyőn érte s marasztalta őket több hónapig. 1950. szeptember 7-én pedig a rend működését az 1950. évi 34. törvényerejű rendelettel megszüntették. De ez már egy másik történet.

Egy házban az ellenséggel

A gödöllői premontrei intézményrendszer államosításának történetét dióhéjban bemutatott cikket olvasva felvetődhet(ett) a kérdés: vajon hogyan éltek egymás mellett, egy épületrendszerben két évig a tulajdonuktól, pedagógusi hivatásuktól erőszakosan megfosztott szerzetesek és a pártállami ideológiát képviselő, azt propagáló nevelők?

75 éve, 1948. október 8-án Juhász Imre tankerületi főigazgató jelentést kért Eszlári Zoltántól, a gödöllői Állami Ady Endre Gimnázium pár hónapos régi-új igazgatójától, az államosítással kapcsolatos rendelkezések végrehajtásával és az intézkedések ellenőrzésével megbízott, a kiszállás és az ügymenet gyorsaságára utaló, úgynevezett repülőbizottság gödöllői működéséről. Eszlári válaszában elpanaszolta, hogy: „A repülőbizottság javasolt megoldásai nem bizonyultak kielégítőnek. […] A rep.bizottság a premontrei rendnek ítélte a gimnázium és a tanulóotthon modernül, géperővel berendezett asztalosüzemét, ahol mindent el lehet házilag készíteni a padlózástól kezdve a padok készítéséig, valamint mindent meg lehet javítani házilag, ami a bútor- és épületasztalos teendőkhöz tartozik. […] Az asztalosüzem visszaadásával kapcsolatban a M.D.P. járási és megyei bizottsága a minisztériumban lépéseket tett.”

Eszlári október 11-én pedig a következőkről számolt be: „A gödöllői volt premontrei tanulóotthon államosítását Gödöllő […] reakciós körei felháborodással fogadták és különböző rémhíreket terjesztettek az államosítással kapcsolatban. Azt terjesztették pl., hogy a tanulóotthonban fiúk és lányok együtt fognak lakni, egy itteni kommunista cipész elvtárs lesz a tanfelügyelő stb. Ez utóbbi rémhírrel kapcsolatban azt jelentem, hogy ez az elvtárs hivatalos feljelentést is tett ismeretlen rémhírterjesztő ellen és rendőrség erélyes nyomozást indított az ügyben és bár személy szerint nem tudta kinyomozni, hogy ki dobta a köztudatba a fenti dolgot, de annyit sikerült megállapítani, hogy papi körből származott.

A premontrei rend igyekezett szabotálni az államosítást, de a Párt és a demokratikus közigazgatási szervek segítségével letörtük a kísérleteket. Az a gyanú is felmerült ezzel kapcsolatban, hogy a minisztérium 2. sz. repülőbizottságával összejátszott, mert a rendház és tanulóotthon szétválasztása úgy történt, hogy a tanulóotthoni élet szeptemberben nem indulhatott volna meg. Én tettem lépéseket a Párt járási és megyei bizottságánál és sikerült is elérni azt, hogy ami kellett a meginduláshoz, azt meg is kaptuk. A nevelőtanárok között kettő van, aki nem tud beilleszkedni az új helyzetbe: Bánk László és Kuthi Albert. Ők kezdettől fogva ellenezték az államosítást és kétségtelenül megállapítottuk a gimnázium és ált.iskola igazgatóival, hogy korántsem dolgoznak úgy, ahogy a premontrei rendnek dolgoztak, pedig a szülők egybehangzóan azt beszélik, hogy új szellemet vittünk a tanulóotthonba, amely a gyerekekre igen jó hatással van, sokkal jobb a koszt mint tavaly volt és nagyobb a fegyelem. Ezek a tanárok a premontrei papokkal még mindig kapcsolatot tartanak fenn, holott a többi tanárok […] minden kapcsolatot megszakítottak a premontreiekkel. Egyébként más, különösebb zavaró körülmény nincs. […] A premontrei gimnázium államosítását a közvélemény nagy része nem fogadta kedvezően. Közvetlenül az államosítás előtt a Katolikus Szülők Szövetsége gyűlést rendezett, amelyen a szülők többsége az államosítás ellen szavazott.

Az államosítás után azt mondták, hogy vége az eddigi színvonalnak. Az új igazgatót ellenszenv fogadta, hasonló ellenszenv nyilvánult meg a premontrei rend részéről is, mivel az új igazgató kénytelen volt egész sor olyan intézkedést tenni az államosítási törvénnyel kapcsolatban, amit ők sérelmesnek találtak. A nyári szünidő folyamán teljes erővel indult meg a propaganda hadjárat az államosított iskolával szemben. Ennek főbb pontjai: nem lesz hitoktatás, nem szaktanárok kezében lesz a tanítás, hanem a helyi pártszervezet megbízható, de képesítéssel nem rendelkező tagjainál, sőt az iskolafelügyeletet is ezek fogják gyakorolni, veszélyben van a leánytanulók erkölcse, ősszel nem indul meg a tanítás, elcsapott tanárokat vesznek igénybe stb., stb. […] Az iskolán kívül nem észlelhető olyan aktívnak nevezhető nyílt ellenállás, amit az államosítással kapcsolatban zavaró körülménynek mondhatnánk, mert az ilyesmik inkább minden alapot nélkülöző suttogásban és rosszindulatú hírverésben merülnek ki. A tanulók részéről nem merült fel nyílt, a demokratikus neveléssel összhangban nem álló jelenség. Általában a tanulók sokkal fogékonyabbnak látszanak a népi demokrácia célkitűzései iránt, mint szüleik. Hosszú időre és kitartó munkára lesz még szükség, hogy az átnevelés teljes egészében megvalósuljon.”

Kara Anna