A szobor takarításával szinte egyidőben a város szakértő vezetői pont az örökség- és műemlékvédelem fontosságáról beszélgettek, amely eredményeképp egy kampány műsor következő adása is felkerült a gödöllői médiumokba. A szavak helyett az ünnep közeledtével a kőfaragó mester inkább a cselekvést választotta, és a szoborról magasnyomású mosóval, vegyszerek használata nélkül eltávolította a szennyeződéseket.
Ez a talapzat alsó részén található kavicsokkal kirakott beton alapnak, a rajta elhelyezkedő édesvízi kemény mészkőnek, valamint a szobor alapjaként funkcionáló műkő posztamensnek is egy jól bevált és biztonságos tisztítási módszere. A száradást követően a betűket átfestette, hogy olvasható legyen, bár a végleges megoldás a betűk átvésése lenne, mivel azok nem elég mélyek. Szakvélemény alapján a szobor alatti talapzatot át kellene alakítani vagy teljes egészében cserére szorul. A koszorú akasztók menetesszárai rozsdásak.
A szobor alatti műkő részen egy nagy törés látszódik, ami zöldes, de a mészkő felületét is tömíteni és javítani szükséges, valamint az alsó kavicsos beton tömböt hasonló mészkővel érdemes burkolni. Ez lehetne a felújítás menete, ha egyszer valakinek eszébe jut. Sajnálatos módon az 1935-ben állított szobrot az elmúlt két évtizedben teljesen elhanyagolták, nem történt állagmegóvás és felújítás sem. Az ünnep méltósága és Gödöllő hős honvéd tábornokának tisztelete miatt döntött úgy ifj. Varga Árpád és az egyesület, hogy még az október 6-i Török Ignác Gimnáziumnál tartott ünnepséget követő koszorúzás előtt a szobrot letisztítja és a betűket újra festi.
Az emlékezet szép dolog, de önmagában kevés! A szavak is fontosak, de tettek nélkül mit sem érnek. Meg kell őrizni, amit az elődök alkottak. Fontos rá vigyázni vagy fel kell újítani, és meg kell óvni, ami elkészült vagy megújult. A szobrot is rendbe lehetne tenni, ami nem olyan nagy költség, viszont gondosságot és egy kis odafigyelést kíván! Sajnos mindkettőnek híján vagyunk!
SZG