A jászóvári premontreiek százéves gödöllői jelenlétére a következő három oldalon az építkezések egy-egy momentumának ismertetésével, a premontrei szellemiségű oktatás–nevelés, ezen belül is a jelenlegi (egyház)zenei tehetséggondozás történetének bemutatásával emlékezünk.
A Jászóvári Premontrei Kanonokrendet 1923 januárjára az utódállamok jogtalanul valamennyi tanintézményétől megfosztották. Vass Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1922. április közepén átiratban sürgette a premotreieket középiskolai oktatómunkájuk magyarországi folytatására, de erre alkalmas épületet nem biztosított. Az 1922. év hátralevő hónapjaiban folyt tárgyalások is még egy meglévő intézmény átvételéről szóltak; ez később lekerült a napirendről, s a jászóváriakat új épület létesítésébe hajszolták bele. Gödöllőn.
A Jászóvári Premontrei Kanonokrend Lőcsén őrzött gazdasági levéltári iratai között megtalálhatók az 1923-tól 1928-ig tartó gödöllői premontrei építkezés dokumentumai is. Az itt fellelhető első heti munkabér-kifizetési lajstrom a második. Eszerint az első kapavágás, feltételezhetően 1923. július 23-án, hétfőn történt. A gimnázium értesítője szerint „a legsúlyosabb építési viszonyok mellett is oly gyorsan elkészült a gimnáziumi szárny, hogy 1924. szeptember 21-én átadható volt rendeltetésének. Ideiglenesen itt nyertek elhelyezést nemcsak a párhuzamos I. és II. osztály, hanem az internátus helyiségei és a rendtagok szobái. A templom felépítéséig a díszterem szolgál kápolnául.”
Az építkezés logisztikáját nagyban segítette a terület kedvező közlekedés-földrajzi elhelyezkedése. A mezei vasút létesítésének tervezési folyamata 1923. július 30-án kezdődött. Ugyanekkortól a MÁV üzletvezetőségétől 200 m2 rakterület bérlésének engedélyezését is kérték.
Az építkezésen a munka hétfőtől szombatig tartott, de esetenként vasárnap is folyt. A szakmunkások és az őket kiszolgáló segédek, tanoncok, napszámosok átlag 10 órát dolgoztak naponta, de előfordult több is. Például Tóth István és Dobrovics Ferenc napszámos 1923. augusztus 27. és szeptember 1. között 87 órát teljesített.
Képzeljük el, hogy 1924. március 24-én milyen nyüzsgésben, hang(szín)kavalkádban járhatott fel s alá a rend részéről a munkát felügyelő Kovács Imre Lajos O.Praem., amikor itt 256 fő dolgozott egyszerre (négy művezető, 71 kőműves, 69 napszámos, 44 napszámos nő, 27 napszámos fiú, két tanonc, 5 kubikus, 2-2 vasbetonszerelő és lakatos, 18 állványozó, 5 segédállványozó, valamint hét habarcskészítő)!
A gimnázium és internátus építésekor fizetett kőműves órabérek 750 K-tól (1923. július 30.) 12 000 K-ig (1926. szeptember 6.), a napszámosoké 320 K-tól (1923. július 30.) 7000 K-ig (1926. december 27.), a napszámos nőké 420 K-tól (1923. augusztus 13.) 4000 K-ig terjedtek (1925. június 29.). Ezek a fizetések megfeleltek az Építőipar–Építőművészet című folyóiratban közölt szakszövetségi ajánlásoknak, esetenként meg is haladták azokét.
Mégis, Berey Lajos építőmester feljegyzése szerint, 1923. október 8-án „az összes kőművesek […] reggel 6h 30’ kor nem álltak munkába, hanem kijelenteték [sic!], hogy csak az esetben állnak munkába, ha nekik 2200 korona órabér biztosítva lesz. Miután követelésük mint indokolatlan és az Építőmester Szövetsége által megállapított max órabért 20%-kal meghaladót, vissza lett utasítva, mindnyájan strájkba [sic!] léptek, […] [pedig] a mindenkor megállapított órabér érdemszerűleg [nekik] biztosítva lett…” Megjegyezzük, a fizetési lajstrom szerint aznap egy kőműves, Kurdi Mihály, mégis felvette a munkát. Az ő órabére két hét múlva 2020 K-ról valóban 2200 K-ra emelkedett; másik két kollégájáé 1800 K-ról 1840 K-ra.
A Jászóvári Premontrei Kanonokrend – a korabeli Magyarország egyik legnagyobb méretű építkezésén – a Gödöllő és környékén élők közül összesen több mint ötszáz főt foglalkoztatott. Ezzel családok tucatjai számára biztosított megélhetést a Trianont követő, gazdasági inflációtól terhes években.
Kara Anna
