Honnan jött a vasút szeretete?
Székesfehérváron születtem, majd ott is tanultam a szakközépiskola végéig. Gyerekkori álmom volt, hogy villamosmérnök legyek, ezért a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomáztam villanyautó tervezés szakon. Fiatalon kedveltem a vasutat is, így a MÁV-nál elvégeztem egy mérnök-gyakornoki képzést, és megszereztem a felsőfokú vasút-vontatási vizsgát is, majd a BKV főmérnökségén dolgoztam, amíg el nem csaltak egy magyar vállalathoz, ahol a MÁV mozdonyaival foglalkoztam.
Hogyan szegődik el valaki az Isten szolgálatára a mozdonyok mellől?
Öt év munka után érlelődött bennem, hogy Jézus szeretne országának pásztoraként is számítani rám. A tanítása régen is magával ragadott, és az emberi világunkat látva kezdett megerősödni a szívemben is a vágy, hogy a vasút mellől az Isten országát építő munkába lépjek át. Lemondtam a szakmai karrierről és a család lehetőségéről, így jelentkeztem papnak.
Fehérváron született, adott volt, hogy ott jelentkezzen a szemináriumba?
Assisi Szent Ferenc élete magával ragadott, ezért a pásztori szolgálatot először a szegedi ferences rendben kerestem, de végül a Székesfehérvári Egyházmegyémbe jelentkeztem. Így újra Budapestre kerültem, ahol a teológiai egyetem elvégzése alatt felismertem, hogy Isten milyen közel van hozzánk, örömmel munkálkodik közöttünk, hogy Őt megismerve tanuljunk meg boldognak lenni. A szeminárium után egy év budakeszi diakónusi szolgálat következett, és 2016-ban szenteltek áldozópappá a fehérvári Szent István bazilikában, ahová korábban is jártam. Első plébánosi helyem Ercsi volt, ahol sokat tanultam a kereszténység jelen helyzetéről. Pár év szolgálat után ért az elhelyezés.
Ez gondolom nem olyan rég történt, hiszen nyolc éve szentelte fel püspök atya.
Így van, a Duna mellől, az egyházmegye egyik szegletéből 2021-ben kerültem át annak nyugati szélére, a Balaton dél-keleti partjához közeli Lajoskomáromba, ahol kézzelfogható a munka és a természet szeretete. Nagyon örülök a helyi iskolának, ahol lelkész lettem. A közösségeink megfiatalodását együtt vágyjuk az idősekkel, ezért fontos a gyermekekkel való törődés. Szeretném, hogy az idősebbek is fiatalosan érezzék magukat, és Isten mindig megújuló hívásait, feladatait ők is élvezzék. A papi hivatást is tanítványok közösségében kell megélni, akik munkatársakat keresnek maguk mellé, így tudunk igazi közösséggé válni. A legfontosabb, hogy Jézussal együtt gondolkodjunk és az egymás iránti szeretet felelősségében élve keressük Isten útmutatásait. Így lesz egyre nyitottabb a közösségünk a többi embertársunk felé.
Itt tart ezek szerint a papi szolgálatban, de a mozdony „füstje” megmaradt az életében, teljesen mégsem hagyta el.
Ez egy olyan hobbi, ami minden korosztályt magával ragad, mert különleges miliője van. Ez kicsiben játék, nagyban komoly dolog. A kisvonatozás másoknak pihenés, magadnak szenvedély, így ezzel örömet szerzel mindenkinek. Az egyetemi éveim alatt, még 2000-ben a kemencei kisvasutat átvette egy önkéntes csapat, akik villamosmérnököt kerestek társadalmi munka keretében egy elhasznált, rozsdás bányamozdony felújítására. Egy mérnök barátommal elvállaltuk, mert ugyan nagy munkának tűnt, de közben a hobbinknak hódoltunk, és az erdő szeretete, illetve a jó közösség bevonzott minket és ott is ragadtunk. Kardos Zoltánnal, a gödöllői Erdei Vasút Egyesület elnökével is ott találkoztam először, aki éppen szakmai gyakorlaton bontogatta szárnyait. Másoknak a veterán autók vagy hajók a passziójuk, nekünk a régi kismozdonyok.
A kemencei találkozás után hogyan kerültek Gödöllőre?
Már papnövendék voltam a szemináriumban, amikor megkeresett Zoli az ötlettel, hogy szeretne egy kisvasutat építeni és segítsek egy levelet írni a Pilisi Parkerdő Zrt-nek, mivel többen voltak barátok, akikkel úgy gondolták, hogy szívesen elindítanának egy másik kisvasutat Kemence után. Megírtuk a levelet Zambó Péter vezérigazgató úrnak, aki válaszolt és jónak látta az ötletet, de a Visegrád környéki erdőt nagyon terheltnek látta. Jelezte, hogy nemrég kapták vissza a Valkói Erdészetet, amelynek része egy arborétum az Isaszegi úton, ahol fontos feladatuk, hogy felfuttassák és minél többen menjenek ki a természetbe, ezért szeretnék, ha odamennénk a kisvasúttal és segítenek, ha ezt választjuk. Így adódott, hogy nem mi választottuk Gödöllőt, hanem a parkerdő választotta nekünk. De tetszett az ötlet, mert a Gödöllői-dombság Budapest közelében vonzó lehet a helyi lakosságon kívül a fővárosiaknak is egy hétvégi kirándulásra.
Ennyire egyértelmű volt, hogy Gödöllőn is működhet egy újabb kisvasút Kemencén kívül is?
Volt más helyszín ajánlatunk is, többek között a Mátrában, így mondhattuk volna, hogy köszönjük és mást választunk, de a közös gondolkodás végén Gödöllő mellett tettük le a voksunkat. Fontos volt felelős döntést hozni, mert egy ilyen beruházást ingatlannak is szoktunk hívni, amit nehéz „megingatni”, vagyis hiába ingóságokból áll, de nem lehet azt mondani később, hogy vidd odébb pár kilométerrel, ahogy egy várossal vagy házzal sem lehet ezt tenni. Mivel már Kemencén is azt vettük észre, hogy ami nekünk hobbi és örülünk egy 5-10 km/h sebességgel haladó bányamozdony felújításának, az másoknak is öröm, és az emberek szeretnek szép természetben vonatozni. Nem csak gyermekek, hanem felnőttek és idősek egyaránt, vagyis a kisvasutazás hétvégén egy remek kikapcsolódási program lehet a családok számára.
Ezek szerint nem csak hobbi, hanem missziós terület is?
Bár papi feladataim miatt kevesebbet veszek részt a munkában, de sokszor csodaként élem meg, hogy a közösségi munka milyen örömet szerez, hogyan szólítja meg az embereket, mivel fiatalok és idősebbek is jelentkeznek a közösségi médián keresztül, hogy segítsenek. Ez az örömhír lényege is, amikor azért tesz valaki, hogy örömet szerezzen embertársainak. Az önkéntesek megtapasztalják, hogy ebből nem lehet megélni, mindenki csak a munkáját hozza ide és van más „rendes” munkahelye is, amiből él. Ez hobbi, anyagi érdek nélkül, ahol sok embert ajándékozunk meg azzal, ami nekünk van. A csillogó szemek erőt és lelkesedést adnak, az utazók öröme az önkéntes csapat fizetsége, hogy érdemes csinálni. Egy pedagógus is a gyermeki tekintetek miatt kap napról-napra erőt és hitet a tanításhoz, hogy a tudást átadja számukra.
Ha már a gödöllői kisvasútról beszélgetünk, nem kerülhető meg a jelenlegi bizonytalan helyzet.
A parkerdő egy új alapítvány kezébe adta a park üzemeltetését, azóta több minden megváltozott és sok önzetlen ember hétről-hétre végzett munkája mehet kárba hamarosan. Egy olyan általam nem látott érdekből, ami után senkinek sem lesz jó, csak kárt okozunk egymásnak. Ha tisztelem a másik felet, legalább meghallgatom, hogy mik a korlátai és nem erőből cselekszem. Olyan irányt vettek a dolgok, hogy a végén mindenki vesztes lesz, a parkerdő, Gödöllő városa és a kisvasutat örömmel szolgáló civilek is. A döntéseknek legtöbbször legalább egy nyertese van, itt ilyet nem látok egyelőre.
Hogyan éli meg ezt a helyzetet egyszerre papként és egyesület elnökségi tagjaként?
Ez egy nagyon nehéz helyzet és viselkedés, amikor így állunk a szerződött félhez. Ha a másik fél kereteit nem tudom elfogadni, akkor ki kell mondani, hogy ebben a helyzetben nincs egymással dolgunk, de hagyjam élni a másikat és ne pusztítsam el. Tény, hogy ezzel elveszik, amit megalkotott a csapat, de legalább őszinte állásfoglalást kap, hogy pár év sikeres szolgálat és az arborétum célkitűzéseihez való hathatós segítség után már nem vagyunk szívesen látott vendég.
Lassan egy éve, a tavaly ősszel történt egyeztetésen ott volt. Nem lát kiutat?
Az egy előre megbeszélt forgatókönyv szerint történt, inkább volt egy koncepciós számonkérés, mint egyeztetés, amit el is mondtam a helyszínen. Ultimátumot kapott az egyesület, a jelenlegi szerződési kérdésekről és a módosított együttműködési pontokról szó sem volt. Gémesi György polgármester úr volt a leginkább elutasító, pedig a város garanciális félként került a szerződésbe, így furcsa is volt számomra a hozzáállása, mivel előtte támogatta a munkánkat.
Ez nem hangzik túl rózsásan.
Ami múlandó, azt el lehet engedni, az ember viszont ne veszítsen! Az áldozatos munka gyümölcsei az emberi kapcsolatok, amelyek kialakultak és sokkal fontosabbak, mint az elvégzett munka. Az ördög folyamatosan próbálja elpusztítani a jót, de újat nem képes teremteni. A kisvasút közössége nem üzleti alapon, hanem hobbiként végzi a munkáját. Ez pedig önmagában egy játék és jutalom, amivel mások életébe apró örömöt viszünk, de nem várunk el semmit cserébe. Ezt hívjuk ingyen szeretetnek vagy nagylelkűségnek. Amíg egy lelkes csapat azért dolgozik Gödöllőn, hogy adjon, de ezért semmit se kapjon, addig a közösség nem veszíthet. Akár Gödöllőn, akár máshol lesz a jövő, az ajándékozó szeretetet magukkal viszik.
GDL
