Hogyan kapott meghívást fiatalon a papi hivatásra?
Nyolc éves koromban olyan plébános érkezett hozzánk Felsőgödre (Szecsődi Péter – a szerk.), aki példamutató volt, hogyan kell szeretni önzetlenül. Ez a gulyáskommunizmus vége volt, ahol még sok negatívumot is megtapasztaltam az általános iskolás évek alatt. Nyilván, a ’80-as évek második felében már enyhülés volt a vallás elfogadásával kapcsolatban, de a legtöbb osztálytársam nem volt hívő, épphogy elindult a hitoktatás. Azt éreztem, hogy vinnem kellene ide az örömhírt és a szeretetet, mert a többiek családjában nincs meg az otthonról kapott értékrend. Szüleim egyháztanács tagok voltak, édesapám hosszú évtizedekig a világi elnök tisztségét, valamint az ifjúsági énekkar gitáros csapatának a vezetését is ellátta. Húgommal odahaza úgy nőttünk fel, hogy a család mindig közösen imádkozott az esti mese előtt. Ehhez jött hozzá kívülről az egyházközség, ahol szerettek és jól éreztem magam, ministrálni is korán kezdtem. Itt egy óriási kontrasztot láttam az iskolai és a plébániai, illetve otthoni élet között. Már ekkor, fiatalon megmutatta az Úr, hogy nekem mi lesz a feladatom.
Ez innentől egyenes utat jelentett a papszentelésig?
Később sem merült fel más alternatíva az életemben, ez valóban egy nyílegyenes út volt a papságig. Az általános iskola után is tudatosan a Piarista Gimnáziumba jelentkeztem Budapestre, amelynek elérhetőségét az Új Ember folyóirat hátuljában találtam meg. Úgy gondoltam, hogy katolikus iskolában kell folytatni a tanulmányaimat, mert ez már előszobája a szemináriumnak. A felvételin az igazgató megkérdezte, hogy milyen rokonom járt oda, mivel ott generációkon át tanítják a fiúkat. Azt kellett mondanom, hogy nekem senki, ilyen kapcsolatom nincs, miközben többszörös túljelentkezés volt az iskolában. A jó Isten kegyelme itt is megmutatkozott, mert felvettek és négy év múlva a hitben tovább erősödve nem volt kérdés, hogy jelentkezzek Keszthelyi Ferenc püspök atyánál a papi képzésre.
Az ezredforduló és a szentelés után sok paptársához hasonlóan Gödöllő volt az első állomáshelye. Ez sokszor tudatos a püspökök részéről, hogy Gödöllőre küldik az elsőmisés atyákat?
Tudatos, mert egy mester mellé kell odatenni az inast is, hogy tanuljon tőle az első években. Van néhány „húzó” helyszín az egyházmegyében, ahol aktívan élnek a közösségek és jól működik a plébánia, ami mintát és inspirációt is adhat a káplánnak. Sajnos tudnék rossz példákat is mondani az ellenkezőjére, mert az egyházmegyében immáron 21 éve foglalkozom a laicizálásukat kérő papok ügyeivel Így tudom, hogy mit jelent, ha nem jó példát lát egy káplán. Vágyna rá, tanulni szeretne, de nem tud, nincs hova kapaszkodnia. Persze több más összetevője is van, ha idáig eljut egy hivatás, de sokat segíthet egy káplán számára, hogy hol kezdi meg első szolgálatát.
Gödöllőn csak egy évet szolgált. Hogyan gondol vissza az itt eltöltött hónapokra?
Főleg a plébánossal való jó munkatársi kapcsolat, illetve a gödöllői közösség volt számomra örömteli élmény. Gyakorlatilag nyolcéves koromtól, de a szemináriumban egyértelműen arra készültem, hogy lesznek emberek, hívők, közösségek, kiscsoportok, akik majd igényt tartanak a szolgálatomra, hogy általam kerüljenek az Úrhoz közelebb. A szentelésem papként beteljesedett, erre készültem, és az Úr emberi kapcsolatokra küldött engem, ami Gödöllőn tényleg megvalósult, és ezt örömmel végeztem a plébánián a hívőkkel vagy a gyermekek között az egyházi iskolákban.
Nem állhatok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy Veresegyházon rekord ideig, nyolc évig volt káplán. Volt ennek oka püspök atya részéről vagy olyan feladata volt, amihez idő kellett és ezért maradt eddig?
Valóban nem jellemző, hogy valaki nyolc évig káplán egy helyen, de azt kértem Molnár Zsolt plébános atyától – aki jelenleg is felettesem Vácott – és Beer Miklós püspök úrtól, hogy tovább maradhassak a rövid 1+2 éves gödöllői és váci szolgálat után. Az igazi ok a doktorálás volt, mert az egyetem után nem volt időm megírni és megvédeni a disszertációt. Azt láttam, hogy plébánosként és felelős vezetőként már nem lehet megoldani, nincs erre lehetőség időhiány miatt sem. Zsolt atyával ugyanaz a végzettségünk, Ő mégis önzetlenül azt mondta, hogy legalább én írjam meg káplánként, neki erre már úgysem lesz lehetősége, ezért adott nekem három éven keresztül minden héten egy napot, amikor az első két évben a könyvtárba jártam anyagokat gyűjteni, a harmadik évben pedig megírtam és megvédtem a doktorimat.
Több mint 20 éve szentelték fel. Milyen fontos mérföldkövek voltak az elmúlt két évtizedben?
Az első fordulópont mindenféleképpen a doktori védés volt, mert tíz éve püspök atya kinevezett a Püspöki Bíróság helynökévé, amit idén újabb öt évvel meghosszabbított. Az egyházjogot is azért tanultam és a papi szolgálatom részeként tartom számon, mert ezen keresztül a hívek szentségi életéről és a házasságokról van szó, hogy egy adott ítélet után gyónhasson és áldozhasson mindkét fél, ami ugyanúgy lelkipásztori feladat, mint a plébániai munka végzése. A másik fontos mérföldkőnek pedig egy hosszú, 11 éves káplánság után Dabas-Gyón, majd Ecser plébániák önálló felelős vezetői állomáshelyeimet tartom. A két településen összesen tíz évig szolgáltam, mielőtt újra Vácra kerültem. Végezetül a mostani, váci helyszínen is van egy fontos változás, amit megéltem, de nem arra gondolok, hogy újfent nincs önálló plébániám, hanem az, hogy a váci székesegyház mellett egy éven keresztül egyedül voltam egy óriási épületben. Idén püspök atya ide helyezte Kovács Zsolt ifjúsági lelkészt, aki nem csak a munkában, hanem az óriási házban is társam lett.
Gödöllő után Vácott volt káplán, ahova éppen 20 év után visszament. Ez sem túl sűrűn történik meg egy pap életében.
Ráadásul Zsolt atya mellé kerültem vissza plébános-helyettesnek, aki mellett nyolc évig voltam káplán Veresegyházon. Sőt, 2013-ban tőle vettem át a bíróság helynöki vezetését és ezáltal ő lett a beosztottam, viszont a plébánián vice versa, Zsolt atya a főnököm. Persze ez csak feladatokat és a felelősséget jelent, sosem játszottunk „főnökösdit”. Sokkal tapasztaltabb vezető, mégsem éreztette velem ezt soha, Veresen sem, és most sem.
Egy másik, ex-gödöllői káplánnal, András atyával közösen plébános-helyettesek. Hogyan osztják fel a feladatokat?
Valójában mindannyian ugyanazt csináljuk, annyi különbséggel, hogy Zsolt atyának a püspöki hivatal irodaigazgatói tisztsége fix, Balázs András atyának a főiskolai és általános iskolai lelkészség is a feladatai között van, míg nekem a bírósági munkakör adott minden hét csütörtökön. Ezek mellett elsősorban a misék és a csoportok lelki vezetése jelentik a mindennapjainkat mindhárom plébánián. Zsolt atyával havi egyszer leülünk és beosztjuk előre a misék rendjét, a temetésekre mindenkinek saját napja van. A csoportok évenkénti vezetését is megbeszéljük, és szükség esetén bármiben helyettesítjük egymást.
Miben tudja megtalálni a kikapcsolódást, amire akár hobbiként is tekint?
Nem sok markáns hobbit tudnék mondani. Inkább több mindent csinálok szívesen, ha van rá lehetőségem. Időnként szeretek termálfürdőbe járni, szívesen hallgatok zenét, valamint 25 éve játszom akusztikus gitáron és nemrég elkezdtem tanulni basszusgitározni is. A disszertációm után sokáig magamtól nem vettem kezembe könyvet, csak ha munkám miatt kellett, viszont mostanában újra rákaptam a könyvekre, ami kikapcsol. Azonban mindezektől függetlenül a társasjátékokat szeretem leginkább, mert közösséget teremt és a személyes kapcsolatokon alapszik, ami rendkívül fontos.
Hamarosan Mindenszentek és Halottak napja lesz. Az emberek tisztában vannak a két nap közötti különbséggel?
Nem, ez a papságom ideje alatt végig általános probléma volt, nem ment át a köztudatba. Amiatt, hogy Mindenszentek ünnepe lett államilag munkaszüneti nap, így ekkor mennek el az emberek a sírokhoz. Pedig hangsúlyozottan másnap, vagyis Halottak napján emlékezünk meg a tisztítótűzben lévő hozzátartozókról, értük ekkor kiemelten imádkozunk, hogy ők is elnyerjék az örök üdvösséget. Viszont Mindenszentek napján együtt örülünk a mennyországgal, az Úrral, minden szentjével és angyalával, ezért Egyházunkban is parancsolt ünnep. Minden kedves olvasónak is csak azt kívánhatom, hogy legyenek szentek!
GDL
