A nemzetközi cserkészmozgalom 1908-as megalakulása után nagyon hamar megalakult az első magyarországi cserkészcsapat 1910-ben, majd 1912-ben a Magyar Cserkészszövetség is. Teleki Pál is nemsokára kapcsolatba került a cserkészettel, hiszen fia, Géza már tagja volt a Piarista Gimnázium csapatának, ő pedig jól ismerte Morvay Győzőt, a Cserkészszövetség 1918/19-es elnökét. 1922. május 19-én, az Országos Intéző Bizottság ülésén felszólalt Sík Sándor, piarista papköltő és cserkészvezető, ahol az új elnök kiléte volt a téma: „Szükség van egy olyan személyre, aki a minisztériumokon felül áll és a mindenkori államfőtől kapja a kinevezését.” Egy másik tisztségviselő pedig már konkrétan meg is nevezte a személyt: „… nincs olyan szimpatikus politikus, mint gróf Teleki Pál, egyénisége és tudományos munkássága predesztinálják erre a személyre.” Tényleg Teleki mellett szólt, hogy akkor már pont egy éve nem politizált (1920/21-ben volt miniszterelnök) és kiváló földrajztudós, egyetemi tanár volt. Teleki elvállalta a megtisztelő felkérést és megígérte, hogy „hajlandó egész munkásságát a cserkészetnek szentelni”. Horthy Miklós kormányzó június 10-én döntött a személyéről, Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig értesítette Telekit, hogy kinevezték főcserkésznek. Ezt a tisztségét közel egy évig töltötte be. 1923. tavaszán megrendült egészségi állapotára hivatkozva (később meggyógyult) lemondott, de haláláig tiszteletbeli főcserkész maradt. Ezután is nagyon fontosnak tartotta a cserkészetet. Azt vallotta, hogy a cserkészet fő feladata „egy új magyar ifjúság nevelése, amely felnőtté érve képes lesz egy új Magyarországot teremteni”. Több művet és cikket is írt a cserkészettel kapcsolatban. Többek között: „Cserkészférfi feladatok a mai nehéz világban”, „A cserkészférfi politikai magatartása” és „Az öregcserkész útjai” címmel. Amikor csak tehette, akkor részt vett különböző rendezvényeken és táborozásokon. Többek között már újra miniszterelnökként, 1939-ben meglátogatta a gödöllői premontreiek 44. sz. Rákóczi Cserkészcsapatát Kassa mellett.
1929-ben a Cserkész Világszövetség Nemzetközi Tanácsának (a Comitének) a tagjává nevezte ki. Ugyanabban az évben Angliában rendezték a Jamboree-t, majd 1931-ben Badenben, a VI. Nemzetközi Cserkészkonferencián Magyarország megkapta a IV. Jamboree rendezési jogát. Az USA, Ausztrália, Hollandia és Csehszlovákia pályázott még. A döntésben óriási szerepe volt Teleki Pálnak. Nagy volt az öröm itthon, de Teleki azt is tudta, hogy nem lesz egyszerű a rendezés, hiszen akkor még javában tombolt a nagy gazdasági világválság. Kérdés volt az is, hogy hol legyen Magyarországon a tábor. A szervezők több lehetséges helyszínt is megtekintettek, végül Gödöllő mellett döntöttek. A választásban szerepet játszott a főváros közelsége, a jó közlekedés, a kastély és a koronauradalom, amely ingyen biztosította a helyszínt. A Jamboree emblémája a magyar csodaszarvas lett. A tervezett költségek 2-2,5 millió pengőre rúgtak. Ez óriási pénz volt akkoriban, amikor „havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccelt”. Ennek az összegnek csak a tizedét adta az állam, a többit Budapestnek, Gödöllőnek, a Szövetségnek és a tábornak kellett kitermelnie. Kétéves, komoly szervezőmunkára volt szükség ahhoz, hogy 1933. augusztus 1-én megnyíljon a tábor, másnap pedig a hivatalos megnyitót is megtartották. Összesen 26 ezer cserkész, köztük 18.600 magyar fiatal érkezett a világ 54 országából. Gödöllőt 101 cserkész képviselte, közülük 52 diák a Premontrei Reálgimnázium csapatából. A három nagy diktatúra országaiból (Szovjetunió, Németország és Olaszország) nem jöttek cserkészek, mert addigra feloszlatták a cserkészetet. Persze Hitler és Mussolini szerette volna elküldeni a náci és fasiszta ifjúsági szervezetek képviselőit, de Teleki és a Szövetség ezt megtagadta. A tábor parancsnoka Teleki Pál lett, helyettese Sík Sándor, míg a vezérkari főnök Farkas Ferenc ezredes. A tábor Parancsnoksága a Premontrei Rendház, Gimnázium és Konviktus épületében volt, ahol a Premontrei Rend 800 éves történetéről egy komoly kiállítást is rendeztek, amelyet augusztus 3-án Teleki Pál nyitott meg. Nagyon sok külföldi és hazai magasrangú vendég érkezett látogatóba. Többek között itt volt lord Baden-Powell, a Nemzetközi Cserkészmozgalom alapítója és vezetője, V. Gusztáv svéd király és felesége, Horthy Miklós kormányzó és felesége, Serédi Jusztinián esztergomi érsek és több püspök is. Teleki megígérte, hogy nem lesznek irredenta hangok a tábor idejében és nem támogatta a versenyeket sem. Azt mondta, hogy „helyesebbnek tartjuk, ha az ambíciót nem a mások feletti győzelemmel, hanem azzal sikerül nyilvánítanunk, hogy a teljesített kötelesség belső érzetét tanítjuk elsősorban megbecsülni”. Igyekezett visszaszorítani a tábor vásári, piaci jellegét, de ez nem sikerült. Igaz, ezáltal jelentős bevétel is volt. Négy fő részre tagolódott a tábor: a királyi kastély külső parkja, a város kezelésében álló Erzsébetliget (a mai Erzsébet-park), az e körül fekvő erdő- és mezőparcellák, valamint egy nagyobb terület, ahova a díszfelvonulásokat, bemutatókat, nagyobb nemzeti játékokat szánták. Diktatúra helyett kellő munkamegosztás! Ez volt a jelszó.
Minden cserkészkerület önállóan szervezte meg altábor-parancsnokságát és törzsalakulatait, amelyet vármegyék szerint csoportosítottak. Az altáborokon kívül meg kellett szervezni: a segédtábort (az átutazó vagy rövidebb időre ide utazó külföldi és hazai cserkészeknek), a kisfiútábort (a kiscserkészek és a farkaskölykök a Fácán soron táboroztak), a repülőtábort, a delegátusok és a be nem osztott cserkésztisztek vendégtáborát, a tábori rendőrség és tűzoltóság táborát, a mentőállomásokat, a vízitábort, a törzscsapatok táborait, büféket, cukrászdákat, vendéglőket és a tejcsarnokokat. De ez még nem volt minden! Gödöllő környékén akkor kevés volt a víz, így gondoskodni kellett arról is. Kilenc artézi kutat fúrtak, 250 m3-es víztartályt építettek és 14 kilométer hosszú csőhálózatot fektettek le, hiszen szükség volt 13 millió liter vízre. Meg kellett építeni a tábor villamos hálózatát, hogy energiát adjanak a szivattyúknak, motoroknak, a mozinak, a híradóknak és a közvilágításnak. A villamosenergia a budapesti és a bánhidai (a mai Tatabánya része) erőművekből jutott a HÉV kábelén Gödöllőre.
Összesen 25 km hosszú elektromos vezetékrendszert kellett kiépíteni. A villamosberendezés is cserkészmunka volt, amin 72 mérnök- és szerelőcserkész dolgozott három hónapon át. Több vashidat is építettek a vasút és a műutak áthidalására. Naponta 80 tonna élelmiszert kellett beszerezni, helyszínre szállítani, és a csapatok között szétosztani. Nem volt könnyű kielégíteni a különféle népek igényeit. A legnagyobb feladatok közé tartozott a forgalom szabályozása. A látogató közönség napi átlagos száma 30 ezer fő, az ünnepségek napján 50-60 ezer volt. Autóparkjainkban naponta átlag 800-1200 autó és motorbicikli telepedett meg. A tábort látogatók összes létszáma 365 ezer volt, ami új rekordnak számított. Rengeteg sport, kulturális és közösségi programot szerveztek. A szervezésben és a lebonyolításban a magyar cserkészek nagyon sok munkát végeztek. Például a 821. sz. Kálmán herceg premontrei öreg cserkészcsapat 21 tagja a tábori cserkészrendőrség munkájában vett részt. Az „egész ország legyen jamboree” jegyében a magyar cserkészcsapatok mindenütt felkészülten és barátságosan fogadták a külföldi csoportokat. A világ minden tájáról érkezett csoportok sok-sok újdonságot tudtak mutatni egymásnak. A katolikus csapatok táboraiban sok helyen oltárt építettek. Magyar szempontból természetesnek tűnhet, hogy a katolikus és a református egyház tagjai voltak a meghatározók, de az izraeliták, valamint a muzulmán és buddhista országokból érkezők is mind rendelkeztek vallásgyakorlásukhoz szükséges helyekkel és személyekkel.
A cserkész világtábort a szív táborának is nevezték. Igaz, hogy Gödöllő gyönyörű parkjaiban és erdeiben, vagy a gazdagon felszerelt üzletvárostól a gazdasági szervezetig volt itt minden, mégis ennek a sokágú organizmusnak a szív lüktetése adott életet. A IV. Világjamboree nagyon jól sikerült. Sok külföldi és hazai cserkész, illetve látogató megismerte Gödöllőt. Elvitték jó hírét szerte a világon. Baden-Powell is dicsérte a szervezést és a lebonyolítást, de felhívta a figyelmet a nagy szegénységre az országban. Igaza volt, de ne feledjük, a világválság utolsó, nehéz évében volt a rendezvény! Teleki Pál pedig megkapta az „Ezüst Farkas” kitüntetést, amely a Cserkészet egyik legrangosabb elismerése volt.
Lencsés Barna
