Március 31-én 18 órakor megtelt a Gödöllői Királyi Kastély díszterme. Boldog IV. Károly király életéről – legfőképp az utolsó éveiről, hónapjairól, napjáról – beszéltek a szakértők, Fejérdy Gergely és Fábry Eszter. Hallhattunk az utolsó magyar király és osztrák császár stratégiai elképzeléseiről, az I. világháborúban a békéért folytatott küzdelméről, de sok szó esett példás családi életéről, mély hitéről, humoráról, alázatos jelleméről is. Az este IV. Károly halálának centenáriumi ünnepségét zárta le: április 1-jén emlékeztünk a király halálának 101. évfordulójára. A teltházas rendezvény apropója Boldog IV. Károly király halálának az évfordulója volt, méltó helyszíne pedig a Gödöllői Királyi Kastély, ahol négy hónapon át tekinthették meg a látogatók a Száműzöttként Madeirán című emlékkiállítást. Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója köszöntötte a megjelenteket, aztán Dr. Péterfi Gábor, a Rubicon Intézet munkatársa vette át a szót: mint az este házigazdája, ő kérdezte az emlékkiállítás egyik kurátorát, Fábry Esztert és a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettesét, Dr. Fejérdy Gergelyt.
A történelmi adottságok adták IV. Károly életének keretét: betekintést kaptunk az 1916 (koronázás éve) és az 1922 (Károly halála) közötti időszak történelmébe, de bepillanthattunk a család bensőséges életébe is, megismerhettük nemcsak a királyt, de az embert is. A „jó szándék és balsors” nagyszerűen foglalja össze IV. Károly életét. Jószándékú elképzelései voltak, keserű sorsát aztán mindvégig optimistán és Isten akaratába belenyugodva viselte. A Nagy Háború zajlott, amikor Károly magyar király és osztrák császár lett: nemzetközi együttműködés volt az álma, békét akart teremteni az országok között. Nemzeti intézkedéseiben is mindig a közjót tartotta szem előtt, szociális érzékenység és praktikus gondolkodás jellemezte. Ő volt az első uralkodó Európában, aki népjóléti minisztériumot alapított, és tervei közt szerepelt a választójog kiterjesztése a nőkre is.
1918 novemberében lemondott a hatalom gyakorlásáról, elképzelése szerint csak átmenetileg, de nem tudott többé visszatérni az ország élére. 1921 végén kényszerszáműzetésbe vitték, kalandos úton érkezett meg Madeira szigetére. Károly és felesége, Zita mély hitet és Isten odaadó szeretetét örökítette gyermekeire, természetes volt számukra a mindennapi szentmise, napi áldozás, a gyerekek is ismertek minden vallásgyakorlatot: amikor Károly beteg lett, ők is imádkozták a rózsafüzért, a családi kápolnában szentségimádáson vettek részt, a kilencedet is elkezdték édesapjukért. Károly betegségéből – a szigeten lakók addigi tapasztalatai szerint ártalmatlan spanyolnáthából – hörghurut lett, de nem is sejtették, hogy ebből már nem fog felépülni. Mivel azonban egy korábbi influenza miatt gyengébb volt a szervezete, ezenfelül a reménytelen küzdelem, a sok csalódás és próbatétel testileg-lelkileg meggyötörte, a tüdőgyulladássá súlyosbodott betegséget már nem tudta legyűrni, és április 1-jén, szentségekkel megerősítve elhunyt – utolsó szavai ezek voltak: „Amint akarod, én Jézusom”. Ottó aznap látta utoljára édesanyját színes (rózsaszín) ruhában, az özvegy királyné attól kezdve haláláig, még 67 évig gyászruhát viselt.
Károly életében meghatározó volt a hit, az alázat, a kötelességtudat, a felelősségtudat és a közjó keresése. IV. Károlyt, aki mindig a rábízottak érdekeit tartotta szem előtt, 2004-ben avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa – akinek édesapja épp IV. Károly király iránti tiszteletből adta a Karol kereszt-
nevet.
BT