Hogyan lett Közép-Ázsia és Kaukázus szakértő?
Már a gödöllői egyetemi pályám során, a doktori tanulmányaim alatt eljutottam konferenciákra Kazahsztánba – amikor még nagyon kevés külföldi járt oda. Egyik meghívás jött a másik után, majd rövidesen vendégprofesszorként dolgoztam, doktori hallgatókat kaptam témavezetésre, az Astana Economic Forum („Közép-Ázsia Davosa”) egyik alapítója lettem. Évente többször is jártam a térségbe, jellemzően Kazahsztánba, Kirgizisztánba, Üzbegisztánba, de Türkmenisztánba is sikerült bejutnom. 2014-ben a Külügyminisztérium ernyője alatt működő kutatóintézet és agytröszt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgató-helyettese lettem, így logikus volt, hogy kutatóként is Közép-Ázsiával és a Kaukázussal foglalkozzam. Azóta már nem a gödöllői egyetemen dolgozom, de mai nevén a Magyar Külügyi Intézetben továbbra is tevékenykedem, ahol ezzel a térséggel foglalkozom. Mindemellett professzorként is erőforrás-gazdaságtani kérdéseket kutatok, amely igen fontos terület ezekben az országokban.
Miért ezekre a kevésbé „egzotikus” országokra specializálta magát?
Kétségtelen, hogy nagyon érdekelt Kazahsztán, de ez nem volt tudatos döntés a részemről. Mivel az útjaim során nagyon jó tapasztalatokat szereztem ebben a térségben, szívesen mélyedtem el a geopolitikai-geoökonómiai összefüggésekben.
Számos nagy eseményen vesz részt a térségben. Hogy látja, mennyire akar beleszólni a volt szovjet utódállamok életébe a „nagy testvér”, Oroszország?
A térséget Oroszország „hátsó udvarának” is szokták nevezni, így természetes, hogy a nagy északi szomszéd odafigyel a térségi folyamatokra és minden eszközzel igyekszik megakadályozni az egyensúly felborulását. Kevesen tudják, de Közép-Ázsiában és a Kaukázusban nem a szovjet időkkel kezdődött az orosz befolyás, hanem sokkal korábban, már az 1800-as évek elején, a cári birodalom terjeszkedése során. Az orosz nyelv a térség összekötő nyelve, sőt, az egyes országokban élő kisebbségek is így kommunikálnak egymással. Ilyen mély történelmi-kulturális beágyazottságot nem lehet hirtelen felszámolni, és tapasztalataim szerint igény sincs rá. Van egyfajta munkamegosztás a térségben: Kína gazdaságilag szabadon mozog ezekben az országokban, Moszkva pedig a biztonságot garantálja. Amerikának és az Európai Uniónak ebben a játszmában nincs szerepe, sem ereje. Előbbi tulajdonképpen érdektelenné vált, utóbbi pedig nem igazán tudja, mit akar a térségben az olaj és a gázbeszerzésen, valamint az „európai értékek” terjesztésén kívül – márpedig ez utóbbira a kaukázusi és közép-ázsiai társadalmak egyáltalán nem nyitottak.
A nyugati oldalról érzékeljük a háborús károkat és nehézségeket. Mi a helyzet délről nézve mindezeket?
Gazdaságilag nem szenvedték meg közvetlenül a háborút: nőtt az igény a drágábban eladható nyersanyagok iránt (ez elősorban Kazahsztánnak és Azerbajdzsánnak fontos), meglódult az Oroszországgal való kereskedelem, több közép-ázsiai dolgozik Oroszországban, így a hazautalt jövedelmek volumene is nőtt. És ne feledjük, hirtelen több százezer orosz települt át Közép-Ázsiába – üzleti tevékenységeikkel együtt!
Nemrég tért haza Taskentből. Ott hogyan vélekednek az orosz-ukrán háborúról?
A térség országai egyensúlyoznak, erős nyugati nyomás ellenére sem alkalmaznak szankciókat és nem fordulnak nyíltan szembe Moszkvával. Kiállnak minden nemzetközi fórumon Ukrajna területi integritása mellett – ahogyan Magyarország is -, de nem kívánnak a konfliktus részesévé válni.
Beszélhetünk-e migrációról és menekültekről ezekben az országokban?
Ahogy említettem, több százezer orosz költözött át a térség országaiba – hasonló az élet, jobb az időjárás, mindenki beszél oroszul -, viszont ők nem menekültek, inkább áttelepülők. Felpezsdítették az ingatlanpiacot, a fogyasztást. Például Georgiában ennek köszönhetően hirtelen kilőtt a GDP, 10 százalék körül alakul az idén. Itt az oroszok szabadon használhatják a pénzüket, utazhatnak a világban.
Hogyan tekint Putyin ezen országokra? Lehetséges potenciált lát bennük gazdasági és katonai értelemben?
Putyin inkább pufferzónát lát a térségben, ami stratégiailag kiemelten fontos, jól mutatják ezt a tavaly januári sajnálatos Kazahsztáni események. Másrészt ez Oroszország természetes befolyási övezete, ahol, ha borul az egyensúly, Oroszország léte kerül veszélybe. Közép-Ázsia természetesen piaci potenciált is jelent, ezt tükrözi az Eurázsiai Gazdasági Unió létrejötte. És ne feledjük azt sem, hogy a térség fontos munkaerőforrást is jelent Oroszország számára, ahol mostanában a távozó oroszok helyére éppen egyre növekvő számban közép-ázsiak állnak be dolgozni.
Ön szerint hol tart most, egyáltalán tart-e valahol az orosz-ukrán háború?
Nehéz átlátni a pontos helyzetet, mert mindkét oldal álhírekkel manipulál. Ott tartunk már, hogy azt is nehéz megállapítani, ki, mit tart győzelemnek. Egy valami biztosnak tűnik: Oroszország sohasem akarhatta teljesen elfoglalni katonai értelemben Ukrajnát, egyszerűen nem tudta volna fenntartani a rendet a nem oroszok lakta, nyugat-ukrajnai területeken. A szembenálló felek kapcsán azonban Közép-Ázsiában is egyöntetű a vélemény, hogy Oroszországnak nem Ukrajnával, hanem Amerikával kell egyeztetnie.
A megítélése alapján – USA és Kína esetleges szerepvállalásától függően – lehet-e tartani atomfegyverek bevetésétől és a harmadik világháború kitörésétől? Meddig és hova húzódhat el a konfliktus?
Remélhetőleg az atomfegyverek alkalmazása csak fenyegetőzés marad, bevetésüknek beláthatatlan következményei lennének, ezt szerintem mindkét fél mérlegeli. A harmadik világháború küszöbét az jelentené, ha Kína megtámadná Tajvant. Azonban azt is látnunk kell, hogy az orosz-ukrán háború regionális konfliktus. Csak a nyugat gondolja a világ problémájának, Dél-Kelet-Ázsiában, Közel- és Távol-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában nem így látják, és továbbra is fenntartják, sőt, javítják kapcsolataikat az oroszokkal.
GDL
