Pünkösd, a közösségteremtés ünnepe

Pünkösd napjait éljük. A Szentlélek eljövetelének napjait. Mindig van valami csodálatos ezekben a napokban, az Isten a Lélek által szinte újjáteremti a világot. De mi is a Lélek üzenete nekünk a XXI. században?

Ha az első Pünkösd történetét nézzük, akkor azt látjuk, hogy a Lélek elsősorban közösséget teremt. Az Apostolokat egy közösséggé kovácsolja és együtt lépnek ki a jeruzsálemi emberek elé, hogy Jézusról beszéljenek. Ahogy a Bábeli torony történetében az emberek közössége megszakad az önzés miatt, úgy most Pünkösdkor az Isten minden népet újra egy nyelvűvé tesz. Mai korunkban nagyon fontossá válik újra a közösség gondolata. Ismerjük, mennyire individuálissá vált világunk, mindenki a saját érdekét akarja érvényesíteni. Pedig elfelejtjük, hogy mikor az ember egyedül van, akkor fél, nem érzi magát biztonságban, mikor pedig közösség veszi körül, akkor bátrabb és védettebbnek érzi magát, mert a közösség megtartó erő. Emlékszem, hogy amikor Ifjúsági találkozón voltunk Madridban, közel 3 millióan imádkoztunk együtt, amely élmény leírhatatlan volt. Olyan biztonságot adott mindannyiunknak, hogy bármit megtettünk volna.

Sokszor lehetett hallani az interneten – vagy voltak, akik élőben –, hogyan hangzott Csíksomlyón a Magyar Himnusz. Elég meghallgatni és rögtön érzi az ember, ebben igazi erő van. A Szentlélek összegyűjtötte azt a rengeteg embert és erőt adott nekik, bátorrá tette őket. Bennünket is bátorítani szeretne, hogy merjünk szembenézni a mai világ kihívásaival. Sokszor belesüppedünk a rosszba, mert úgy érezzük, kevesek vagyunk ahhoz, hogy bármit is érdemben tegyünk.

De gondoljunk csak az Apostolokra! Ha valakiknek, akkor nekik reménytelennek tűnt a küldetésük: tizenketten elindulni és meghódítani az egész világot. De a Lélek bátorította Őket és nem féltek hallgatni a szavára, beállni az Ő áramlásába, vagy, ahogy egyik Püspök atya mondta egyszer: „beállni a huzatba”. Mai világunk problémái, nehézségei túl nagynak tűnnek számunkra, de a Lélek ereje azt mutatja számunkra, hogy valahol el kell kezdenünk. „Minden háború egy ajtó becsapásával kezdődik”- szokták mondani, ez alapján minden fantasztikusan jó dolog a világban egy kis dologgal, velünk kezdődik. Jézus azért küldte a Szentlelket, hogy bátorítónk, közösségteremtőnk legyen, engedjük hát, hogy dolgozzon az életünkben.

Pünkösd ünnepe elmúlt, de szerencsére a Lélek nem hagyott el Bennünket. Itt van velünk és folyamatosan bátorít, erőt ad, és biztat bennünket a közösség létrehozására és építésére. Hallgassunk Rá!

Kovács András „Pici” atya