A premontreiek az első világháború után jöttek Gödöllőre, mert az általuk fenntartott iskolák a trianoni békediktátum következtében mind a határon túlra kerültek. Városunkban néhány év alatt egy nagyon szép és jól felszerelt épületegyüttest építettek fel (rendház, gimnázium, konviktus), ahol rendkívül magas színvonalú oktatás zajlott. A második világháború azonban feldúlta a rend és az iskola életét – ahogy az egész országét is.
A háború kitörésekor az országra és magára a premontrei rendre váró borzalmak azonban még messze voltak. A hangulat bizakodó volt. Nagy volt az öröm az ősi felvidéki birtokok hazatérése miatt, s 1940-ben Nagyvárad is visszatért. Az iskola mindennapjaiban a háború csak burkoltan jelent meg: az előírásoknak megfelelően időről időre légoltalmi gyakorlatot kellett tartani, s egy-egy világi tanárnak is be kellett vonulnia szolgálattételre, de ők pár hét után mindig visszajöttek. Erre az időszakra így emlékezik vissza Várady-Brenner András, akkori kisdiák: „Nem is nagyon tudtuk, mi a háború. Az 1942/43-as tanév teljes békében zajlott. Igaz, hogy akkor már jegyrendszer volt, s a jegyeket bejövetelkor le kellett adni az iskolában, mert a konyha csak így tudta biztosítani az ellátásunkat.”
A következő tanév a megszokottnál rövidebb ideig tartott. A szénszünet miatt csak november 1-jén kezdődött, s április 1-jén a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére be kellett fejezni a tanítást. A gyerekeket a Te Deum után hazaküldték, a végzősök még a hónap folyamán leérettségiztek. A tanév lezárása után a Vöröskereszt a gimnázium és a konviktus épületét lefoglalta és hadikórházzá alakította. 1944 őszén nehéz körülmények között, de még megkezdődött az iskola. Szinte minden este légiriadó volt, az épületbe katonák voltak beszállásolva, s a diákok időnként a közeledő szovjet hadsereg ágyúzását hallották. Egy hónap múlva befejeződött a tanítás, s novemberben két bombatalálatot is kapott az épület. A Vörös Hadsereg december 12-én bevonult Gödöllőre, s egy hónappal később, 1945. január 16-án az egész épületegyüttest hadifogolytáborrá alakították.
Több ezer embert hurcoltak ide Budapestről, Gödöllőről és a környező településekről, s nem csak hadifoglyokat, vagyis katonákat. A szovjetek rengeteg civilt is összefogdostak, hogy vihessék őket „málenkij robot”-ra a Szovjetunióba. Itt volt fogságban Kosáry Domokos történész és Skultéty Csaba író, a Szabad Európa Rádió későbbi munkatársa, valamint több egykori premontrei diák is, például Czettler Antal történész. Ezalatt a rendtagok és a személyzet Máriabesnyőre menekültek, ott vészelték át a háborút, s annak befejeződése után az első gondolatuk az volt: újraindítani az iskolát. Erre a régi épületben egyelőre nem nyílt lehetőség, mert ott még szovjet katonai kórház működött. Ezért engedélyt kértek és kaptak az illetékes szervektől, hogy a tanítást két helyszínen – a gödöllői polgári iskolában, valamint a budapestiek részére a rend Horánszky utcai épületében – kezdhessék meg. Április 9-től július 7-ig tartott az 1944/45-ös tanév „második féléve”, amely lehetővé tette, hogy a diákok ne veszítsenek évet, az érettségit is megtartották. A következő tanév szintén megosztva, két helyszínen folyt le.
A rend 1946-ban kapta vissza az épületkomplexumot, amely rettenetes állapotban volt: minden lepusztítva, a bútorok eltüzelve. Tavasszal megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, így ősszel már az egész iskola itt kezdte a tanévet. A kemény munkának, sok áldozatkész és segítő szándékú embernek köszönhetően viszonylag hamar sikerült rendbe hozni az épületet, beszerezni a szükséges felszereléseket. Szépen gyarapodtak a szertárak és a könyvtárak is. Minden adott volt ahhoz, hogy a premontrei rend, mely annak idején Trianon csapását túlélve meg tudott újulni Gödöllőn, a második világháború pusztításait átvészelve hagyományaihoz méltón folytathassa a munkát. Az iskolák államosításáról szóló törvény 1948-ban azonban egy tollvonással véget vetett mindennek.
Erdélyi Zsuzsanna
