A Hajós Alfréd Általános Iskolával szemben lévő, Isaszegi úton kialakított sportobjektumhoz az önkormányzat biztosította az 1115 négyzetméteres telket. Mindez 2017 szeptemberére datálható, amikor a város az ingatlanon felül 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást is nyújtott a 8 verseny- és 12 edzőpást, valamint a szükséges technikai felszereltség kialakításához. A teljes beruházás költsége 600 millió forintra rúg, ebből több mint félmilliárdot a Magyar Vívó Szövetség finanszírozott.

Az ünnepélyes átadáson jelen volt Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára, aki beszédet is mondott. Meghívottként tiszteletét tette dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal főispánja és Vécsey László, a gödöllői központú, Pest megyei 6. számú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője is. A város nevében Gémesi György polgármester vívóruhában köszöntötte a vendégeket, míg a helyszínen volt a képviselőtestület több tagja, dr. Kriszt Balázs, a MATE-GEAC ügyvezető elnöke és pár hete megválasztott Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának elnöke, illetve az egyetemi klub szakosztályainak képviselői és a magyar vívósport prominensei.

Gémesi Csanád, olimpiai bronzérmes gödöllői vívó nem csupán köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek idáig eljutni, de a beszédét követően a dobok mögé is beült, hogy zeneiskolás növendékek társaságában a ceremónia részeként is hozzájáruljon a megjelentek szórakoztatásához. Gödöllő olimpikonja viszont nem csak vívóként és dobosként, hanem házigazda minőségében is hivatalos volt az avató rendezvényen, hiszen ő a csarnokot üzemeltető Ötvös Károly Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője. A Batizi-Benkő Vívócsarnok átadásával egy új korszak indul a helyi vívás életében, amihez sok sikert kívánunk!


