Négy évvel ezelőtt már alapból tervezték a sportnap megszületését, vagy a beteg fiú segítése adta az ötletet?
Az első focitornát beteg gyerekek megsegítése céljából rendeztük. Arra gondoltunk, hogy a sok-sok év alatt, amióta foci edzéseket tartunk, a „kis” focistáinkból felnőtt fiatalemberek lettek, és az együttműködésükkel lenne igazán szép és hatékony a beteg társak támogatása. Nagy élmény volt közösségben, összhangban egy jó célért tenni.
Ha nem jön közbe a járvány, akkor idén már az ötödik sportnapon lennénk túl. Hogyan látják az elmúlt időszakot, és milyen üzenetet rejt magában egy ilyen esemény a városban?
Hosszabb távú célként már akkor is felmerült a torna rendszeres megrendezése a rászoruló fiatalok támogatásáért. Nagy öröm látni, hogy elképzelésünk helyet talált egy széleskörű civil közösség életében, amely azóta hagyománnyá vált. Az évek bebizonyították: ha összefogunk, mindent meg tudunk oldani. A jótékonyság jó példa arra, hogy lehet még bízni az emberekben, és ebben a tétova világban képesek vagyunk önzetlenül másokért is tenni. Az esemény felhívja a figyelmet a példamutatás fontos szerepére a fiatalok nevelésében, és nagyban hozzájárul a segítőkész jellem formálásához is.
Mennyire fontos, hogy egy széles civil közösség érzi magáénak az eseményt, amin belül a Szövetségben a Gödöllőiekért Egyesület is felvállalja, sőt segíti a szervezési feladatokat?
A lebonyolítást a kezdetektől nagyon sok jó szándékú ember támogatta, de szerencsére ezt a keretet kinőtte a sportnap. A civil közösségek és az egyesület a garanciája a nagyszabású rendezvény „profi” lebonyolításának. Remélem, ez pedig egyre több támogatót hoz magával, azaz egyre nagyobb adományt sikerül a rászorulókhoz eljuttatni!
Az elmúlt két év különleges volt abban az értelemben, hogy ugyanazt a szervezetet, nevezetesen a helyi cserkészek közösségét támogatta a rendezvény. Milyen okok miatt gondolta ezt jónak a szervezőbizottság?
Ott kell segíteni, ahol a legjobban fáj. A cserkészotthon felújításával több mint 400 gödöllői gyereknek segítünk úgy, hogy részt vesznek a tornán és kiveszik a részüket a szervezésből is. A műszaki állapot végett, egyéb támogatás hiányában nagy szükség van a segítségre, de a legfontosabb itt is a jövőnk építése velük együtt. Bízunk benne, ha már nem lesz szükség a cserkészház támogatására, akkor is ők lesznek az elsők, akik egy új, nemes cél érdekében segíteni fognak, ami által megvalósul a generációkon átívelő példamutatás, hiszen hamarosan az ő gyermekeikből kell segítőkész fiatalokat nevelni.
Az idei sportnap rekord nevezési- és látogatói létszámot hozott ismert vendégek jelenlétével. Ez minek volt köszönhető?
A közösséget mindig egy közös cél emeli fel. Ha minél több ember tesz egy cél megvalósításáért, akkor borítékolható a siker. Az esemény ismertségén kívül a versenyt szervezők áldozatos és lelkes munkája hozta meg annak eredményét. A sport szeretete, a jótékonyság gyakorlása nem csak a csapatok létszámában mutatkozott meg, hanem a szurkolók számában is, akiknek a kiegészítő programok is színesek, vonzóak voltak.
A sportnap megkerülhetetlen hagyomány lett a városban a sok pozitív értéken kívül is. Jövőre akkor Önökkel ugyanitt?
Igen, mivel közösségben az öröm dupla öröm, a bánat fele bánat. Idén a jövőnk jelen volt, így hálás szívvel gondolunk minden adakozóra, segítőre és résztvevőre. Jó együtt lenni, és jó célért adakozni! Sok szeretettel várunk mindenkit jövőre!
Hírek a kulisszák mögül, avagy Szabó István, a sportnap egyik főszervezőjének gondolatai:
„Különleges élmény és megtiszteltetés volt számomra, hogy a kezdetektől részt vehettem a szervezésben, majd később a lebonyolításban. Sok olyan dolgot láttam és hallottam, amit mások maximum csak megérezhettek a színfalak mögötti eseményekből, és ami azt mutatta, hogy érdemes jót cselekedni, példát mutatni, és még jobb mindezt egy csapat tagjaként tenni. Az egyik résztvevő csapat tagjaként részese voltam a közös lelkesedésnek, az egymásért küzdésnek, a gólörömnek, a csapattársak önzetlenségének és nagylelkűségének is. Ott voltam azon a megbeszélésen, ami a csoportmérkőzések során éppen egymás ellen pályára lépő két csapat tagjai között zajlott, ahol az egyikük a sérülések és távolmaradások miatt nem tudott volna kiállni. A másik csapat tagjai közül néhányan szó nélkül mezt cseréltek, és kisegítették őket: azért jöttünk, hogy játszunk, és hogy jól érezzük magunkat. Végignéztem azt a döntőt, amelyben gimnazista fiam és barátai is játszottak. Sajnos hamar eldőlt a mérkőzés, a másik csapat korban és erőnlétben is felülmúlta a srácokat. Számukra viszont láthatóan nem ez volt a lényeg, hiszen végig vigyorogva, egymást bíztatva és örömmel játszottak, a meccs végén pedig jó kedvűen gratuláltak a bajnokcsapatnak. Erről szólt ez a nap. Rólunk, a városról, a térségről és egymásról, a fociról és a csapatokról, az önkéntességről és a példamutatásról.”
