Jubileumi tizedik egyházközségi horgászverseny

A nyár első napjai 2011 óta mindig izgalommal tölti el a gödöllői egyházközség pecásainak szívét, hiszen a horgászverseny napját várják. A 2021-es évben a pecások adrenalinszintjét ez az esemény nem tudta megemelni, hiszen a járványügyi intézkedések miatt nem volt kivitelezhető.

Idén azonban érkezett a hír: „Lesz horgászverseny a Dányi-tavon!” A május 28-i jubileumi esemény más volt, mint az előző kilenc, hiszen a majális és az egyházközségi családi nap egyben került megrendezésre. A szokásokhoz híven a pecások hajnali hat órára már elfoglalták számmal ellátott állásaikat. A „szolunáris-naptár” (a horgászok speciális holdfázis naptára – a szerk.) és a kapásindex előzetes jelzései ellenére – miszerint a pikkelyesek megállás nélkül veszik majd fel a horgászok által felkínált falatokat – a verseny nehezen indult a megérkezett hidegfront miatt. Volt, aki édes ízesítésűvel, valaki a tej- és vajsavas, erjesztett változattal, vagy magvakkal, más a természetes kukoricabázisú anyagokkal igyekezett a végszerelék közelébe csalni a pontyokat. Az „extrém” pecások még chilipaprika-kivonatot is kevertek hozzá.

A tóban élő rengeteg törpeharcsa miatt az etetés és a csalik helyes kiválasztása kiemelten fontos szerepet kapott. A korábbi években is favoritnak számító Péter atya (Szecsődi Péter – a szerk.) ráijesztett a versenytársakra, hiszen gyorsan kifogott két halával a verseny élére állt. Szerencsére a tóban élő halak is tisztában voltak azzal, hogy jubileumi horgászverseny résztvevői ülnek a parton, így több nagyobb testű hal is tiszteletét tette egy-egy szerencsés horgász pontymatracán. A felnőtt kategória első helyezettje fogta a legnagyobb halat a versenyen: egy 6.5 kg-os pontyot. 

A versenyt követően a pecások, családjaik és az egyházközség többi tagja misén vettek részt, majd az ebédre helyben főzött gulyásleves elfogyasztása előtt következett az eredményhirdetés. A gyerekek között Varga Berci nyert négy kifogott ponttyal. A felnőtt kategóriában ifj. Varga Árpádé lett a fődíj. A két új kategóriában a családok versenyét a Németh család nyerte, míg a „papok” kategóriában Péter atya aratott „egyedülálló” győzelmet.

A horgászverseny, a majális és a családi nap egy remek kombinált közösségi nappá vált mindenki számára. Bizonyára még sokáig emlékezetes marad ez a dátum, főleg a verseny győzteseinek számára.