Szó mi szó, a kommunista vezér egy olyan országot vezetett, amelynek 33 évesen állt az élére. Az előző rezsim megdöntése után a forradalom sikerével vette át a miniszterelnöki posztot. 1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára és így vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. 2008-ban fizikai állapotára hivatkozva mondott le elnöki és hadvezéri posztjáról, majd 2011-ben első titkári feladatától és a központi bizottságtól is megvált. A hatalmat öccsének, Raúl Castrónak átadva – aki őt követve tíz évig volt hivatalban – végül 90 éves korában, 2016-ban hunyt el.
Mi tagadás, nagy formátumú politikus volt, akinek emlékére csak azért nem emeltek szobrot, és a nevéről nem neveztek el utcákat, tereket, intézményeket és szervezeteket, mert azt végrendeletében megtiltotta. A fél évszázadnyi „uralkodásával” olyan személyekkel került a dobogóra a hatalomban eltöltött időt tekintve, mint II. Erzsébet brit uralkodó és a thaiföldi király. Az 1953-ban megkísérelt első puccsa kudarcba fulladt. Castro perének tárgyalása egy kórházban a teljesség teljes kizárásával zajlott. A négyórás védőbeszédének utolsó mondata a saját politikai programjának kihirdetéseként, egyben népszerűségének megindítójaként vált híressé: „A történelem fel fog menteni”. Tény: a legnyugatibb kommunista kedvelt barát lett a kelet- és közép-európai országokban, így Magyarországon is. Hazánk magatartását nagyban meghatározta a „nagy testvér”, Szovjetunió Kubához való aktuális viszonya. Castro és társai eleinte forradalomnak tartották a magyarországi 1956-os eseményeket, „szovjet becstelenségnek és pusztításnak” nevezték, és a ’60-as évek elején változtak meg ezen „nézőpontok”. 1972-ben a 46 éves Castro mai szóhasználattal élve 60 napos világ körüli „roadshow”-ra utazott, melynek keretében a Commandante május végén már testvéri barátként látogatott el Magyarországra nyolc napra. Az utazás céljának hivatalos kommunikációjában a megbonthatatlan barátság megerősítése szerepelt, de a szóbeszéd alapján tudni vélték, hogy a cukor világpiaci árának mélyrepülése alaposan megrengette a nem túl stabil lábakon álló kubai gazdaságot, így kellett egy kis „elvtársi segítség”. (Kuba kicsit később belépett a szocialista országokat tömörítő KGST-be, miután már nálunk is lehetett kapni például kubai narancsot.)
A ferihegyi ünnepélyes fogadtatás után a „legendás forradalmár” Kádár Jánossal nyitott autóval és motoros díszkísérettel ment végig Budapest utcáin. A másnapi tárgyalások után harmadnap a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban járt, majd Czinege Lajos honvédelmi miniszter hadgyakorlatra kísérte el. Negyedik nap a Vörös Csillag termelőszövetkezeté volt Polgárdiban, majd az ötödik nap nyerhette el legjobban a tetszését, mivel a Balatonon Kádárral Tihanyig hajóztak az Aligai pártüdülőből. A hatodik napi vadászat végeztével pingpongozott a telki vadászházban, végül pedig a hazautazása előtti hetedik napon, 1972. június 5-én a haladó értelmiség képzésének egyik fellegvárába, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre érkezett. A városi utak mentén a lakosok tömött sorokban fogadták őt, az iskolákból kivezényelt diákok kis magyar, kubai és vörös zászlókkal integető hada éljenezte a forradalmi elnököt. Reggel 9 óra előtt gurult be az egyetemre, ahol a helyi és megyei pártvezetés fogadta. Castro ekkor is viselte az olajzöld katonai ruháját, aki szakállával, szivarjával, és a róla kialakított hős mítosszal, az akkori lázadó ifjúság teljes szimpátiáját elnyerte. Híres volt fürgeségéről, de a honi elvtársaknak nem csak az iram tartására kellett ügyelniük, hanem arra is, hogy megelőzzék a néha több napos késéssel érkező, a protokollra semmit sem adó Castro „csínytevéseit”. Diáktársai körében az „őrült” becenevet viselő vezető a gödöllői lépcsősoron is odalépett pár vietnami hallgatóhoz szót váltani. De nem ez volt az első „dilije”, hiszen már a reptéren otthagyta a tiszteletére kivonult fogadóbizottságot, széttolta a díszőrségbe felsorakozott katonákat és odament az üdvözlésére kijött kubaiakhoz beszélgetni kicsit. A katonákat később alaposan lehordták. Majd simán begázolt egy búzatáblába, mikor a mezőgazdaság bemutatása volt műsoron, mert helyet akart cserélni a sofőrrel, hogy maga vezethesse az őt szállító gépkocsit. Máig mesélnek állítólagos kalandjairól, miszerint a Balatonnál, megunva a hivatalos protokollt, egy kölcsönvett Pannónia motorral átszökött Balatonkenesére. Castro a gödöllői egyetemen meghallgatta a szokásos tájékoztatókat az intézmény történetéről, munkájáról és fejlődéséről, majd meglátogatta a mikrobiológiai tanszéket és a gépészmérnöki kar néhány műhelyét. Ezután a hangszórókból kubai dalok harsogása mellett megnézte a kollégiumot, majd diákokkal találkozott, sőt a kollégiumi rádió interjút is készíthetett vele.
Az igazi esemény az egyetemi aulában zajlott, a földszint és mindhárom emelete zsúfolásig megtelt, ahol Castro képei és spanyol feliratok köszöntötték őt. A fiatalok „Kuba győzni fog! A forradalom győzni fog!” dalának skandálását a Havannából ismert kiáltás váltotta: „Habla, Fidel!”, azaz „Beszélj, Fidel!”. És Fidel természetesen beszélt a diákokról, a változó időkről, a barátságról és persze a kötelező elemként kihagyhatatlan szocializmusról, akinek mondatait sűrű taps szakította félbe. Lelkesítette a fiatalokat, hogy szerencsések, mert a forradalom után születtek, de csak együtt építhetik és erősíthetik a kommunizmust… Ami ma egy selfie készítését jelenti, az ötven évvel ezelőtt egy autogram, pár kedves sor volt. A sűrű program miatt lehetetlen volt minden igényt kielégíteni, ezért a KISZ bizottság által nyomtatott saját fényképére írt sorokkal búcsúzott: „Fogjatok össze, magyar ifjú kommunisták! Szeretettel: Fidel Castro!”
