Jó látni, hogy mennyire aktív, rendezi a háztartást, intézi a családi ügyeket. Hogy van?
Ekkora családban mindig van feladat, most éppen felkészítem az iskolára a keresztfiam kislányát. Túl vagyok egy komoly szívműtéten, elmúltam 80 éves, de Istennek hála megvagyok.
Pedig sok évet letagadhatna. Hamar elrepültek az évek?
1966-ban végeztem a tanulmányokkal. Pályakezdőként nagyothalló óvodásokat tanítottam, de Judit lányom születése után nem tudtam vállalni a fővárosba járást, így 1980-tól kezdve Gödöllőn dolgoztam. Ebben a „hőskorban” az egykori Városi és Körzeti Beszédjavító Állomáson az első és egyetlen városi logopédusként vállaltam feladatot. Sok volt a beszédhibás gyermek, akiket ambuláns módon láttam el, de csak a legsúlyosabbakat tudtam bekérni vizsgálatra. Nem szerettem volna, ha egyetlen gyermek is beszédhibásan megy iskolába, mert tiszta beszéd kell az íráshoz és olvasáshoz.
Hogyan tudott szelektálni?
Nehezen, de a legszegényebbeket és legelesettebbeket előszeretettel kezeltem.
Mikor lett vezető?
A járás leválásával már csak Gödöllő tartozott hozzánk, 1989-től vezettem a helyi logopédiát. 1990-ben megfelelő méretű helyiség-együttest kaptunk. Addigra már minden iskolára jutott egy logopédus, csoportokat szerveztünk, és kijártunk az óvodákba is. A súlyos gyerekekre és a prevencióra fókuszáltam. Iskolára való felkészítést vállaltunk az óvodákban, de első és második osztályos gyermekek olvasás javításán is próbáltunk segíteni.
Minek köszönhető, hogy országos szinten is zsinórmérték az a szakmaiság és emberség, amit Ön képvisel?
Utolsó évfolyamként még olyan képzést kaptunk, amikor az értelmi fogyatékosok, nagyothallók, vakok és mozgássérültek mellett logopédiát is tanultunk, így komplexen, integráltan láttam és kezeltem a gyerekek problémáit. Ennek is köszönhető, hogy logopédusként elhelyezkedhettem, ami akkor még nagyon nehéz volt. Ráadásul olyan tanáraim voltak, mint Illyés Flóra (Illyés Gyula felesége – a szerk.), Montágh Imre, Bárczi Gusztáv és Meixner Ildikó. Az elhivatottságomat a neveltetésem, családi példáim és Istenben való hitem határozta meg.
Hogyan élték meg kollégáival a magas szintűmunka méltatlan körülményeit?
Hát bizony, volt, hogy olajkályhával fűtöttünk. Ehhez a munkához elhivatottság és gyermekszeretet kell, a fizetésünk akkor is kevés volt. Jó közösséget alkottunk, remek pedagógusaink voltak, akikkel kiválóan együtt tudtam dolgozni. 1990-ben önálló intézmény lettünk, rá egy évre az országban harmadikként létrehozhattuk a logopédiai osztályt, majd a következő három évben is egy-egy újat, felmenő rendszerben. 2000-ben mentem nyugdíjba, de hiányoltak és visszahívtak a szülők, mert nálam mindig a gyermek volt az első. Minden tanulási kelléket magunk csináltunk, de volt, hogy szőnyeget is otthonról vittünk.
Milyen a helyzet ma Gödöllőn?
Sok a gyerek, kevés a hely. Nehéz a szülőnek azt mondani, hogy nem veszik fel a gyereket, mert kevés a szakember. Régen volt szájpadhasadásos, dadogós és prevenciós csoport, ez mára megszűnt. Pedig sokan egyetemet is végeztek közülük. Az integrált oktatást is problémásnak láttam, ha nem tudom kiemelni a fejlesztendő gyermeket, többet ártok neki.
Milyen elismerésekben részesült?
1985-ben kaptam a vezető pedagógus kitüntető címet. 1986-ban miniszteri elismerésben részesültem. Gödöllő városától 2002-ben Gödöllő Gyermekeiért és Ifjúságáért díjat kaptam. Ezek büszkeséggel töltenek el.
Nyugdíj mellett is vállalt szerepet?
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola indulásától karitatív tevékenységben oktattam éveken át beszédhibás és dislexia-veszélyeztetett gyerekeket, majd ezt követően az óvodában is, ezért Nepomuki-érmet kaptam. Később a református óvodában is nagy szeretettel, adományként folytattam agyerekek logopédiai fejlesztését.
Ha újra kezdené, más pályát választana?
Újra ezt választanám, mert nagyon szerettem, bár nem volt egyszerű. Szegény családból származom, 1944-ben szüleim két gyermekkel és két bőrönddel jöttek át Ungvárról, még két testvérem már itt Budapesten született. Semmink sem volt, iskola mellett, mi gyerekek is dolgoztunk, hogy segítsük a szüleinket. Felvételizni sem volt egyszerű, először nem is sikerült, mert nem voltam párt- és KISZ-tag, istenhívőként reakciós és osztályidegen lettem. Sokszor néztük rettegve azt a bizonyos fekete autót, hogy kiért jön. Sok nehézséggel kellett megküzdeni.
Pedagógusnap alkalmából mit kíván a kollégáknak?
Kitartást és gyermekszeretetet!
