Tatai Öreg-tó, tapolcai Malom-tó, a budapesti Feneketlen-tó és Városligeti-tó. A sor folytatódhatna tovább a hangulatos belvárosi tavakkal. Hazánk területének két százalékát az a több mint 3 ezer tó borítja, amelyek partján az ember szívesen sétál, esetleg fut, netán családi körben etetgeti a vízi világ szárnyasait. Talán nem is gondolnák, hogy egykoron Gödöllőn is volt lehetőség erre, hiszen 205 évvel ezelőtt hattyús-tavak díszelegtek a kastély előtti területen.
A kastélykertet a XIX. század elején III. Grassalkovich Antal és felesége, Esterházy Leopoldina építtette át a kor divatját követve angol kertté. Ez egyrészt a park területének megnövelésével járt, másrészt viszont a barokk kert egyes elemeinek megtartása mellett a reprezentációt a romantika váltotta fel. Lágyan ívelő útrendszer tagolta a parkot, amelyben ligetes facsoportok, virágkülönlegességekben gazdagon pompázó ágyások gyönyörködtették a szemet. A kastély főhomlokzata előtt 1817-ben a Rákos-patak vizének felduzzasztásával két hattyústavat is létesítettek. Az egyik az épület főhomlokzata előtt volt található, a másik ettől délre esett. A mai korban elhelyezve az egyik a buszpályaudvar és a kastélyt a vasútállomással összekötő középső sétányra kell képzelni, a másikat pedig a Zeneiskola mögötti sétányra. A tavakon hattyúk úszkáltak, az egyik pedig télen korcsolyapályaként szolgált a város lakosságának. Itt még nem érdemes párhuzamot vonni az akkori és a mai Gödöllő között, mert még joggal hihetnénk azt, hogy a két évszázaddal ezelőtti döntéshozók meghaladták a mai (gödöllői) kor szellemét. A tavakat azonban felszámolták, egyes források szerint Erzsébet királyné isiásza miatt, más források szerint pedig azért, mert a patak már nem tudta kellő vízhozammal ellátni. Az egyik tó az 1873-as általános rendezés áldozatául esett és töltötték fel, míg a másikat 1894-ben szüntették meg. Meseszép lehetett. Ki ne menne vissza abba a korba? Akárcsak egy délutánra is, hogy megcsodálja az akkori kertet, hiszen a kor egyik legszebb természeti szépségeként tartották számon.
Gémesi György polgármester még egy 2009. április 1-jén megjelent sajtóorgánumban a városközpont átépítésének nyolc elemének egyikeként aposztrofálta a Hattyús-tó és környezetének kialakítását. (A jelenkort ismerve már bizton állíthatjuk, ez csak egy áprilisi tréfa lehetett.) 2013-ban, a Grassalkovich-szobor avatásakor pedig azt mondta, hogy a múltat a jelennel összekötő alkotással régi adósságát törlesztette a város közösségének. Ezen alkalomból jelezte, hogy az önkormányzat célja a Hattyús-tó rekonstrukciója. Csupán egyetlen esztendőt kell ugrani az időben, amikor a népszerűnek és a többség által támogatottnak gondolt elképzelés kampányelemmé nőtte ki magát. Itt még mindig nem kell sokat képzelegni, hiszen nem az első, s talán nem is az utolsó üres ígéretnek tűnő állítás volt városunk első emberétől. Két évvel később, 2016-ban témaként ismét előkerült a Hattyús-tó, csak most ezúttal nem a város lakosságát, hanem a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa címet elbíráló zsűri tagjait próbálta elkápráztatni többek között a tó visszaidézésével (nem sikerült neki). Akkoriban még a Gödöllői Királyi Kastély felújításához kapcsolódóan is nyilatkozott a Hattyús-tó újbóli kialakításáról, amelyet a Rákos-patak záportározójaként is vélt funkcionálni.
Csajkovszkij első balettjét – A hattyúk tavát – a 19. századi klasszikus orosz balettek legkiválóbb alkotásaként tartják számon. Akárcsak az 1800-as évek kastélyparkját is a maga nemében. A hattyúk tava szövegkönyvét Vlagyimir Begicsev és egyik fiatal táncosa egy régi orosz népmese alapján dolgozta ki. Gémesi György – akárcsak mint a zeneszerző mindhárom
balettjéhez (A hattyúk tava, Csipkerózsika és A diótörő) – mesetémát választott, mert úgy vélte, hogy a mese valóságos érzelmek és szenvedélyek kifejezésére való alkalom. Ezek pedig gazdagon kínálkoztak, mint az látható is volt. Más kérdés, hogy a zene kedvelői a műremeket jobban díjazták. Míg a balettet manapság is előadják, a Hattyús-tavat a mai napig halogatják és csak beszélnek róla. Persze ez sem igaz teljesen, hiszen e szavakat követte a városkasszát súlyos milliókkal történő megszabadítása is. A 2015. évi költségvetésben például 10 millió forint elköltésére tett javaslatot, amiben Gémesi szó szerint az alábbiakat mondta:
„Az alsóparki vizes fejlesztések előkészítésének részeként el kell készíttetni egyes előzetes megalapozó szakértői anyagokat, hogy a megváltozott körülmények és új tényezők figyelembevételével kijelölhető legyen a fejlesztési tervezés tartalma:
• a Hattyús-tó helyreállításának előkészítésére,
• az alsóparki kutak hasznosítására (gyógyvíz-kút és a további két kút hasznosítása, többek között fürdő, illetve strand kialakításához, az uszodaprojekthez).”
Az idézet egyenlő a betlivel, amikor egyetlen lappal sem szerez pontot a játékos. Így történt ezzel az ígérethalmazzal is. A régi orosz népmese keretében a szerző megszólaltathatta az emberi tisztaságba, jóakaratba és bátorságba vetett hitét, és a bagolyszárnyú szörnyeteg rabságában vergődő hattyúleányok sorsában korának – II. Sándor orosz cár nyomasztó uralmának – nagyon is reális alaphangulatát, a mélabút fejezhette ki. Hogy van-e párhuzam, még ha áthallásosan is a csupán néhány betű különbséggel bíró Hattyúk tava és a Hattyús-tó között, szubjektív megítélés kérdése. Egy azonban biztos: Csajkovszkij zenéje a Hattyúk tavában nemcsak hangulatkeltő, hanem fontos drámai alakító tényező is, amihez a polgármesternek nem kell a szomszédba mennie. Tény: egy tucat év is kevés volt ahhoz, hogy az álomból valóság legyen és a történelem újjá éledjen egy újabb turisztikai vonzerőt kínálva a Gödöllőre látogatóknak. Jelen pillanatban pedig annak örülhetünk, hogy a Pest megyei Önkormányzat 2022. évi költségvetésében a Rákos-patak menti fejlesztésekre vonatkozó projektre – aminek konzorciumi vezetője a Pest Megyei Önkormányzat – megérkezett az 544 millió forintos támogatás (ebből Gödöllőre közel 330,5 millió forint jut), így a természeti kincs revitalizációját elősegítő munkálatokra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat hamarosan kiírhatják.
Az, hogy jut-e saját forrás a Hattyús-tóra, ma még nem tudjuk, de legalább a patakra jut valami, ami egykoron táplálhatta a Hattyús-tavakat. Talán az a tény táplálhatja a reményünket is, hogy ha már a város csak szavakkal, de mások majd tettekkel és akár pályázatok formájában fontosnak tartják a múlt életre keltését. Mivel nagyon úgy tűnik, hogy a polgármester cselekedeteiben nem követi az ígéreteit, így nem költ erre a város büdzséjéből. Addig viszont nekünk csak a sok „remekmű” marad, és ha nem is éppen balettbe, de egy vígjátékba illő Fekete Péter.
ZCS
