Befektetők jönnek, mennek… – Mennyi az önkormányzat érdeme?

Több mint három évtizede, a rendszerváltoztatást követően alapos változások, átrendeződések történtek a gazdasági életben is. A privatizáció beindítása, valamint a külföldi befektetők megjelenése a gödöllői komoly múltra visszatekintő, a hely- és környékbeliek ezreinek munkát adó nagyvállalatokat is érintette. A gödöllői cégrendszer jelentős átalakulását eredményező „roham” egy idő után alábbhagyott. Többen már nincsenek a városban, iparűzési adójukkal nem számolhat a települési költségvetés. Öröm azonban az ürömben, hogy az utóbbi években új vállalkozások is idetelepedtek, köszönhetően főként a kormányzati támogatásnak, a szakképzet munkaerő-állománynak és Gödöllő infrastrukturális adottságainak.

Sony, AVON, TEVA. Csupán néhány név azon multinacionális vállalatóriások közül, akik egy ideig Gödöllőn tartottak fenn székhelyet vagy gyárat, de ma már nincsenek itt. Sajnos a veretes névsor folytatható, hiszen azt a bizonyos törölközőt tavaly év végén a Ganz Árammérőgyár – Schlumberger és Actaris után – harmadik jogutódja, az Itron is bedobta, így a Táncsics Mihály úti épület kiüresedett.

Ezzel hét évtized után megszűnt a fogyasztásmérő-gyártás Gödöllőn. Ott, ahol a tevékenységét 1950 szeptembere óta végző, az 1990-es privatizációig állami nagyvállalat közvetlenül mintegy 3 ezer embernek adott munkát, közvetve pedig több mint tízezer fő mindennapi megélhetéséhez járult hozzá. Szerencsére még ma is nagyon sokan élnek közöttünk, akik évtizedeket húztak le a legendás „Ganzban”, akár úgy is, hogy már ipari tanuló korukban bekapcsolódtak az Erzsébet-park szomszédságában működött gyár termelésébe.

A nosztalgikus sorok után néhány gondolat erejéig érdemes elidőzni azon, hogy egy-egy multi miért hoz olyan döntést, ami látszólag a zsugorodását eredményezi. Egy tőkés számára az első a profit. Ha a termelési-, gyártási- vagy értékesítési rendszerben kialakul egy gyenge láncszem, attól a versenyképesség megtartása érdekében a lehető legrövidebb időn belül megválik. Lehet, hogy első körben csak leépítéssel spórol, majd, ha már ez sem segít, bezár és továbbáll. Gödöllő esetében is hasonló okok miatt kellett lemondani néhány kifejezetten jó iparűzési-adófizetőről.

S ha már itt tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mekkora szerepe lehet egy település vezetésének abban, hogy a multi az adott helységet válassza, amikor befektetésre szánja el magát. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: üzenetértékű.

Mosolyogni és – mint a gödöllői városgórék esetében többször is megtapasztalhattuk – közös fényképen pózolni, nagy valószínűséggel nem elég. Az adókönnyítések segíthetnek, de ehhez egyre kevésbé nyúlnak, mert kell a pénz az önkormányzatnak. Olyannyira, hogy Gödöllőn már hosszú évek óta a 2 százalékos maximumon tartják az iparűzési adó mértékét, és a mentességi küszöb csökkentésével növelgetik az adófizetői kört.

A közlekedési infrastruktúra, az autópálya és/vagy a repülőtér közelsége, valamint a szakképzett munkaerő sokkal csábítóbb egy hazai vagy külföldi befektető számára. No pláne, ha a kormány stratégiai partnerként kezeli egyiket-másikat, és anyagilag is támogatja fejlesztése megvalósításában.

Márpedig, városunkat érintően az elmúlt két évben több ilyen jellegű, gazdaságfejlesztést szolgáló kormánydöntés is született. Íme, a jelentősebbek listája:

A dél-koreai Samyang Biopharm 8,6 milliárd forintos beruházással orvosi eszközöket gyártó üzemet hoz létre az üzleti park területén, a beruházáshoz az állam 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

A dél-koreai ILJIN Csoport 3,8 milliárd forintos összegben fejleszt Gödöllőn, amihez az állam 722 millió forintos támogatással járult hozzá.

A kínai Shenzhen Kedali Industry 14,1 milliárd forint értékű beruházást hoz Gödöllőre. Ehhez az állam 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Mindent egybevetve, az állam néhány esztendő alatt közel 3,3 milliárd forintot áldozott arra, hogy városunk és térsége gazdasága az újabb befektetőknek köszönhetően fejlődjön. Az önkormányzat vezetésének pedig – mielőtt magának próbálja meg kisajátítani az örömteli fejleményeket – érdemes magába szállni és elgondolkodni azon, a cseppet sem mellékes körülményen, miszerint: a Gödöllőn keletkező iparűzési adót nem csak gödöllőiek termelik meg. Viszont nem elegáns visszaélni azzal, hogy annak előremutató elköltésébe nem szólhatnak bele.

Vé-eN