Zöldellő Gödöllő? – Interjú Steiner Attila államtitkárral

Jelentős zöld átalakulásoknak vagyunk ma tanúi Gödöllőn, köszönhetően az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejlesztéseinek. A tárca körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárát, Steiner Attilát kérdeztük arról: hogyan állunk az újrahasznosítás kérdésével, milyen lehetőségek vannak az illegális hulladéklerakás mérséklésére, és megjelennek-e majd a zöld iskolabuszok az utakon?

Milyen most a hulladékgazdálkodás helyzete? Mik a kormány tervei az újrahasznosítás területén?

Szeretnénk, hogy kevesebb hulladék keletkezzen, de ha már termelünk, akkor használjuk is újra. A biológiailag lebomló hulladékból lehet másodnyersanyagot készíteni. A beszennyezett műanyagok és üvegek hasznosítása sokkal nehezebb, így fontos, hogy ezeket elkülönítetten tudjuk gyűjteni, majd kezelni. A tervek szerint 2023 nyarától egy teljesen új hulladékgazdálkodási rendszer lesz Magyarországon. Szeretnénk, ha hatékonyabb lenne az újrafeldolgozás, és sokkal jobb hasznosítási arányokat érnénk el a jelenlegihez képest. A válogatóművek jelenleg alacsony kihasználtsági szinten tudnak működni, mivel az alapanyag minősége és mennyisége nem megfelelő, ezért a lakosság hozzáállásán is változtatni kell. A biológiailag lebomló hulladékokban rejlő lehetőségeket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösen vizsgáljuk. A MATE-nak komoly mintaprojektjei vannak, elsősorban komposztálás terén. Az elkülönítetten gyűjtött biológiailag lebomló hulladékból pedig biogázt is elő lehet állítani, ami fontos energiaforrás lesz a jövőben.

Steiner Attila államtitkár

Pár hónapja Gödöllőn járt és előadást tartott egy civil szeminárium keretében a környezet- és klímavédelemről. A közösségi összefogás hatékonyságát és környezetünk megóvását hogyan lehet javítani?

Nagyon fontos terület a szemléletformálás. Egyszerre kell az ENSZ, az Európai Unió és végül nemzeti szinten is megalkotni ehhez a kereteket, de ez csak akkor működik, ha az emberek is tesznek az ügy érdekében. Végeztünk egy zöld konzultációt az országban 17 egyetem bevonásával, melynek során az egyetemisták körében nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. A fiatalok kifejezetten nyitottak a kérdésre és hajlandók is tenni az ügy érdekében. Fontos, hogy a kormányzatnak is legyenek olyan programjai, amelyek látványosak és bevonják a lakosságot, de ehhez kellenek civil szervezetek, önkormányzatok, hogy közelebb kerüljünk az állampolgárokhoz. Erre egy jó példa a „TeSzedd!” önkéntes hulladékgyűjtési akció, amit ugyan a minisztérium finanszíroz és vállalja a szállítást, de a segítő szervezetek nélkül nem tudtunk volna 100 ezer embert megszólítani tavaly ősszel. Ehhez hasonló lakossági akciókra szükség lesz a jövőben is.

Úgy tudjuk, hogy szigorúbb bírságok jöhetnek az illegális hulladéklerakásért, ami Gödöllőn is komoly problémát jelent. Kik fogják majd fizetni a bírságok nagy részét és hogyan tudják ezt behajtani?

Létrehoztuk a területileg illetékes hulladékgazdálkodási hatóságokat, amelyek minden kormányhivatalban működnek, az ő feladatuk lesz ennek az ellenőrzése. A hatóságok rendőrséggel, polgárőrséggel, vadőrökkel vagy közterület-felügyelettel szorosan együttműködve végzik a munkájukat. Olyan jogszabályi környezetben gondolkodunk, ami lehetővé teszi azt, hogy a közreműködő hatóságok is szabhassanak ki bírságot, mert álláspontunk szerint akkor lesz igazán hatékony az illegális hulladéklerakás elleni fellépés. Az említett zöld konzultációt 70 ezer személy töltötte ki online formában, ahol ezt a kérdést is feltettük, és úgy tűnik, hogy a lakosság nagyon nyitott erre. Ma is létezik már egy „HulladékRadar” alkalmazás, ha bárki talál Magyarországon, akár településen belül, akár külterületen illegális hulladékot, le tudja fényképezni az applikációval, ami beküldi a GPS koordinátákat a fotóval együtt a hivatalba, így tudjuk az intézkedés helyét és jellegét. Az alkalmazást már több mint húszezren letöltötték, a bejelentéseknek köszönhetően pedig közel 40.000 tonna hulladék került elszállításra.

2019-ben Gödöllőn fontos szakmai célja volt a Szövetség Gödöllőért jelöltjeinek a zöld iskolabusz indítása, kímélve a reggeli dugóktól a várost. Van erre lehetőség? Hogy áll jelenleg a kormány Zöld Busz programja?

Eddig a nagyobb városokra koncentráltunk és a program főleg a demonstrációs fázisról szólt. Kipróbáltunk különböző elektromos buszokat valós forgalmi helyzetek és domborzati viszonyok között, és megnéztük, hogy az évszakok változása mit okoz egy akkumulátoros jármű esetén. Fontos volt számunkra, hogy megmutathassuk a lakosságnak ennek a technológiának az előnyeit, hiszen nagyon halk és nincs lokális károsanyag-kibocsátás sem. A fogadtatás kifejezetten pozitív volt. Idén várhatóan közel száz elektromos autóbusz jelenik meg a városok helyi közlekedésében. Emellett megindultak az egyeztetések az elektromos iskolabusz kérdésében is. A „zöldebb” hozzáállású önkormányzatok ilyen típusú gondolataira is nyitott a minisztérium. Valamint szeretnénk kiterjeszteni a programot hidrogén hajtású buszokra is. Ez év végétől kezdődik a hazai hidrogén hajtású busz és a kisebb méretű elektromos iskolabusz gyártása Debrecenben, melyek tesztelésére van fogadókészség a kormányzattól.