Két lánytestvérével, Valkai Annával és Erzsébettel édesapjuk, Valkay Ferenc keze alatt váltak profi vízilabdázóvá. A férje szintén ezt a sportot választotta, sógora, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, aki a MATE-GEAC Férfi Vízilabda Szakosztályát vezeti. A szélesebb családban hányan űzik ezt a sportot?
Nem számoltam még meg, hogy hányan vagyunk a családban, akik a vízilabdát választották, de ha a gyerekeket is belevesszük, egészen nagy szám jönne ki. Hatan vagyunk testvérek, közülünk hárman kötöttünk ki a vízilabdánál. Édesanyám úszóedző volt, én is nála tanultam meg úszni. Először úsztam, majd atletizáltam, és csak utána váltottam vízipólóra. A férjem, két sógorom, Gergőéknél a három lány is ezt a sportágat űzi, az én kislányaim is ott vannak már a medencében, az Olaszországban élő nővérem kislánya is napi szinten jár már úszni, tehát a családban valamilyen módon majdnem mindenki kötődik a vízilabdához. Érdekesség azonban, hogy a három kisebb testvérem a GEAC-ban vívott, Feri (Valkai Ferenc) junior világbajnoki címig vitte, majd Amerikában az egyetemi évei alatt háromszor vívott NCAA döntőt.
Ki volt az első vízilabda játékos? Honnan indult ez a hagyomány? Hogy szól a családi anekdota?
Édesapám után az első játékosok én és a nővérem (Erzsébet) voltunk. Mi ragadtunk ott először az uszodában, majd pár hónapra rá Ancsa (Valkai Anna- Kiss Gergő felesége most) is követett minket. Mi adtuk az első kecskeméti női vízilabda csapat gerincét, valamint a junior válogatottban is voltunk így együtt hárman világversenyeken. Igazi kuriózumnak számított ez.
Hogy emlékszik vissza az első edzésekre? Mennyiben változtak az alapok az évtizedek alatt a sportág oktatásában?
Az első edzések szinte véletlen alakultak. Annak idején Kecskeméten atlétika edzés után mentünk az uszodába, hogy utána apukámmal együtt induljunk haza. Persze mi is mindig beugrottunk a vízbe, egyre inkább részt vettünk akkor még a fiúk edzésein, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy többet járunk már vízilabda edzésre, mint az atlétikára. Így a fiúk között kezdtünk el játszani a bajnokságban is, ez is igazi kuriózum volt, ebben is úttörők voltunk a nővéremmel. A fiúk néha nehezen viselték ezt, mert bizony nem játszottunk alárendelt szerepet, sőt. Ez az időszak egyébként meghatározó volt a karrieremben, itt, a fiúk között sajátítottam el a vízilabda igazi tudását.
A jelenlegi munkánkban igyekszünk mindent nagyon tudatosan felépíteni, és arra törekszünk, hogy a kislányokkal már a kezdetektől megszerettessük a labdát. Ezért van az, hogy már az 5-6 éves kislányoknak is vannak labdás foglalkozásaik, igaz, még egész pici labdával.
Az élsportolói kettős életpályamodell támogatása a MATE egyik nagy szívügye. Amikor Ön volt középiskolás, illetve egyetemista, mennyire volt kihívás az edzéseket összehangolni a tanulással?
Középiskolás koromban heti 3-4 alkalommal vonattal ingáztam Kecskemét és Budapest között. Gyakran éjfélkor értem haza, anyukám várt a távolsági busznál, majd beestem az ágyba és hajnalban keltem, hogy beérjek iskolába. Délután pedig legtöbbször apukám rohant át velem a vonatállomásra, hogy felérjek Budapestre a délutáni válogatott edzésre. Gyakran a budapesti hajnali 5 órás edzés után rohantam a Nyugatiba, hogy beérjek legkésőbb fél 9-re újra az iskolába…Kalandos időszak volt, de embert próbáló is. Akkoriban a Sydney olimpia kvalifikációs tornájára készültünk. Az úton tudtam tanulni, kihasználtam azt a másfél órás menetidőt. Fel sem merült kérdésként, hogy csinálom vagy sem. Később, főiskolásként legtöbbször a két edzés közötti időszakokban tanultam napközben, sokszor gyorséttermekben vagy kávézókban, mert ha hazamentem volna, biztos, hogy inkább az alvást választom. Az államvizsgám a 2009-es római világbajnokság előtt egy héttel volt, tehát az edzőtáborok alatt készültem fel rá. A sport megtanított arra, hogy maximálisan beosszam az időmet, és minden élethelyzethez képes legyek alkalmazkodni. Mindig csak a következő cél lebegett a szemem előtt.
Ha a jelenkort nézzük, a kamaszoknak másfajta kihívásokkal kell szembenézni. Ebben a helyzetben is sokat adhat a sport. Hogy fogalmazná meg, mi az, amit semmilyen más tevékenység nem képes pótolni? Ezen belül is milyen tulajdonságokat követel meg a vízilabda, mire tanít?
Rengeteg előnnyel indul az életben, aki már gyerekként elkezd sportolni. Hangsúlyos szerepe van az egyén személyiség fejlődésében. Ha csak magamból indulok ki, én egy visszahúzódó kislány voltam, a sport hatásának köszönhetően kinyíltam, bátrabb lettem. A csapatsport külön előnyös tulajdonságokkal ajándékoz meg, építi a jellemet, szellemet. Kiemelt fontosságúnak tartom, hogy az egyetemisták sportoljanak. Hiszen ez az utolsó alkalom, hogy a fiatalok intézményi keretek között élik mindennapjaikat, ahol a közösség ereje építő módon érvényesül. Márpedig a sport nagyon alkalmas erős szövetségek megkötésére.
Milyen korosztályoknak és milyen módon zajlanak az edzések a csodaszép, új gödöllői uszodában a lányoknál?
A városból és környékéről érkeznek hozzánk 4-12 éves kislányok, eddig mintegy nyolcvanan iratkoztak be hozzánk. Ők különböző tudás- és korosztály szerinti lebontásban tudnak együtt edzeni. Egyelőre az úszástudásukat fejlesztjük, de közben párhuzamosan a legtöbb csoport már labdás edzéseken is részt vesz. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer egy saját klubot vezessek lány vízilabdázóknak, mert tudom, hogy nekem mi mindent adott a sport és a közösség. Nagyon fontosnak tartottam azt is, hogy a lányok a fiúkhoz hasonlóan egyenlő esélyeket kapjanak, mert igazán akkor lehet eredményt elérni, ha velük külön, dedikáltan foglalkozunk. Szeretném, ha a sok nálunk vízilabdázó kislány a lehető legegészségesebb körülmények között sportolhatna és tölthetné el értékesen szabadidejét. Hosszú távú célunk pedig természetesen az, hogy a nálunk felnövekvő lányok közül a lehető legtöbb a MATE hallgatójaként legyen majd a majdani felnőtt csapatunk oszlopos tagja, mely egy sikeres és szerethető városi-egyetemi női csapattá formálódik majd.
Jelenleg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség nemzetközi kapcsolatok igazgatója, ahol a sportdiplomáciáért és nemzetközi kapcsolatépítésért felel. Azt gondolom, a MATE-GEAC-nál folytatott munka szorosan összekapcsolódik. Mi a feladat, milyen célokat tűzött ki ott?
Mindkét helyen az egyetemi sporthoz kapcsolódik a munkám, melynek célja, hogy minél több egyetemista éljen egészséges, sportos életet és válasszon bármilyen sportolási tevékenységet, mely a tanulmányaihoz, a stressz levezetéséhez is hozzá fogja segíteni, valamint egy közösségnek is a tagjává válhat. A MEFS-ben a sportdiplomáciai kapcsolatokat igyekszünk fejleszteni, hogy nemzetközileg minél hangsúlyosabb szerepet tudjunk betölteni, ezáltal alakítói lehessünk a nemzetközi és európai egyetemi sportéletnek.
Két gyermek édesanyjaként, feleségként, szakosztályvezetőként és előbb említett munkája alaposan lefoglalhatja az idejét. Hogyan kapcsol ki? Sikerül olykor egy kis „én-időt” csempészni a mindennapokba, ami feltölti?
Igyekszem, bár ez az időszak inkább arról szól, hogy próbálok mindenhol megfelelni és a lehető legjobbat nyújtani. Ez persze nem mindig lehetséges, ilyenkor priorizálok, valamint a hétvégéimet nagyon hangsúlyosan próbálom kizárólag a családomnak dedikálni. Remélem, hogy idővel majd kialakul egy olyan egyensúly, amikor magamra is marad időm.
Milyen érzésekkel kezdett bele 2022-be?
Új kihívások, sok-sok cél, de a legfontosabb az, hogy az egészség egy állandóság legyen. Beláthattuk az utóbbi években, hogy igazából csak ez számít.A MATE-GEAC Valkai Ági Vízilabda Akadémia Női Vízilabda Szakosztályának vezetőjével készült kisfilmünket az alábbi linken ajánljuk figyelmünkbe: