/

Európa-bajnok sellő új szerepben – Interjú Bernek-Mutina Ágnessel

Nagy a nyüzsgés az új, gödöllői uszodában. Kívül teli parkolók, belül pedig izgatott, mosolygós gyermekek és szüleik állnak sorba beiratkozni – ki úszásra, ki pedig vízilabdára az átalakított MATE-GEAC egyesület új szakosztályaihoz. Az úszópalántákat nem kisebb név, mint az Európa-bajnok Bernek-Mutina Ágnes vezetésével képzik.

Hogy érzi itt magát, milyen az új szerepkör?

Köszönöm szépen, ez nem kérdés egy ilyen gyönyörű uszodában, nagyon tetszik. Szép, világos, monumentális. Különböző csoportok indulnak minden hétköznap délután. Próbálunk mindenkit kiszolgálni, remélem, sikerül is, mert óriási az érdeklődés, a regisztráció nem várt létszámokat mutat. Nagyon vártuk már, hogy elkezdjük a munkát.

Lehet, hogy a MATE-GEAC egyik legnépesebb szakosztálya született meg?

Az biztos, hogy rengetegen érdeklődnek az úszástanulás iránt. Más kérdés, hogy a jelentkező gyerekekből hány igazolt sportoló és versenyző lesz, de az már a mi munkánk.

Meddig tudnak gyermeket fogadni a sok regisztráció mellett? Van egy határ?

A regisztrációt az őszi szünet végéhez kötöttük, de a kezdő csoportok szinte azonnal megteltek, ott a határokat feszegetjük. A középhaladó és haladó csoportok is mintegy 70 százalékig feltöltésre kerültek a harmadik napra. Napi nyolcvan gyereket szeretnénk megmozgatni.

Bernek-Mutina Ágnes

Ismét a rajtkőre állt, de más szerepben. Az alapokról kell felépíteni egy szakosztályt egy teljesen új uszodában. Miért vállalta ezt a kihívást, egyáltalán hogyan „találtak egymásra”, Ön és az uszoda?

Régóta várok egy ilyen lehetőségre. Amióta abbahagytam az úszást, folyamatosan gyermekekkel foglalkozom. Gyakorlatilag már két úszóiskolát építettem fel a nulláról, de sehol nem én voltam a vezető. Szerettem volna egy olyan lehetőséget, ahol a nevemet tudom adni hozzá. Kíváncsi voltam, hogyan működik majd a gödöllői uszoda, és ki fog itt úszást tartani, de teljesen véletlenül alakult így az élet. Kiss Gergely, a vízilabdások vezetője beszélt a férjemmel (Bernek Péter, világ-és Európa-bajnok úszó – a szerk.) telefonon, amikor rákérdeztem erre. Mivel még nem volt senki, beadtam a szakmai koncepciómat. Magam is meglepődtem, amikor egyszer csak hívtak, hogy szeretnék, vállaljam el a munkát.

Mik az eddigi visszajelzések szülőktől, gyerekektől, hiszen Gödöllő lakosai már harminc éve vártak egy uszodára?

A gyerekek egyelőre élvezték a szintfelmérést, ami nem volt nehéz. Persze ha majd beindulnak az edzések, nem lesznek mindig ilyen mosolygósak, hiszen el fognak fáradni. Látszik a városon, hogy kellett az uszoda, mert nagyon várták. Nekem kicsit fáj, de talán a vírusnak is betudható, hogy egészen nagy gyermekek sem tudnak még úszni, és a kezdő csoportokba kellett őket osztanunk.

Mi lehet a célja a szakosztálynak és személyesen Önnek is?

Legelső és legfontosabb célom, hogy minél több gyermek kezdjen el úszni, és legyen egy pozitív visszajelzés az oktató- és edzőbázisról. Lényeges, hogy a Magyar Úszó Szövetség tagszervezetébe bekerüljünk, és elkezdhessünk leigazolni versenyzőket. Szeretnénk mi kinevelni a gyerekeket, nem pedig idecsábítani aktív versenyzőket. Az ügyesebbeket szeretnénk levizsgáztatni, őket jó lenne itt is tartani.

Hány Bernek-Mutina Ágnes „születhet” a gödöllői medencékben a következő 10 évben?

Ez csak rajtunk múlik. Mindenhol vannak tehetséges gyermekek, akiket meg lehet találni, és meg kell tudni tartani. Az úszás viszont nem egy izgalmas sportág. Nagyon monoton és nehéz, télen, sötétben ugyanúgy korán kell kelni. Nem feltétlenül az a sportág, amit egy kamasz választ magának. Ehhez kell egy olyan jó közösség, amelyik itt tudja tartani őket.

Egy vízilabdásból lehet jó úszó vagy egy úszóból lehet jó vízilabdás?

Egy úszóból lehet jó vízilabdás, fordítva nem.

Akkor ezek szerint egy picit a vízilabdások alapjaihoz is hozzájárulnak?

Akik elkezdenek úszni, és ügyesek a labdával, lesz olyan alapjuk, amiből vízilabdások lehetnek. Aki vízilabdázni kezd, nem olyan szép technikával tanul meg úszni, hiszen ott más dolgokra fektetik a hangsúlyt.

Megjárta a sportág minden szépségét, és ismeri az árnyoldalait is. Pár év múlva mit fog tanácsolni a ma még csak 10 hónapos Bernek Milánnak (a kisfia – a szerk.)?

Szoktuk viccesen mondani a férjemmel: csak úszó ne legyen! Kérdeztük egymástól, hogy ha úszó lesz, akkor újból kelünk öt órakor, és visszük az uszodába? Jelenleg még korán kelünk, hiszen pici, de mikor nagyobb lesz, és tovább alhatnánk, akkor ez folytatódik majd a korai úszóedzés miatt? Viccet félretéve, meglátjuk, hogy mit választ magának, de szeretnénk, hogy sokáig sportoljon. Ha egy kicsit is örökli a mi habitusunkat, akkor biztos versenyezni fog, de a sportágat rábízzuk.

Gödöllő Városi és Térségi Uszoda 

Hogy látja, úszószakosztály szinten mekkora térséget tud lefedni Gödöllő?

Több szülő is telefonált, akik versenyúszó gyermeket nevelnek. Nagy kitartás kell ahhoz, hogy hajnalban vigyék a gyereket Gödöllőről Budapestre, és oda-vissza egész nap ingázzanak. Őket is szeretnénk majd kiszolgálni. Úgy gondolom, a BVSC-től Hatvanig ez az egyetlen olyan uszoda, ahol komoly versenysport lehet. Szeretném, hogy majd itt edzőtáborozzanak válogatottak, és versenyeket szervezzünk a Magyar Úszó Szövetséggel.

Vállal Ön is edzői feladatokat vagy a szakosztály vezetése leköti minden energiáját?

Most még rengeteg a munka, az indulásnál ez természetes. Amint „leül” a regisztráció, akkor több mindenre jut idő, sőt a tehetséges úszókat én fogom oktatni.