A „sportos” polgármester sportszerűtlen támogatási rendszere

Induljunk ki abból a cseppet sem mellékes körülményből, hogy Gödöllő városának élén egy sportember áll. Ráadásul nem is „hétköznapi valaki”, hanem olyan, aki az 1980-as évek közepén válogatott kerettag volt, és Gémesi György szerint, ha hazánk nem bojkottálja az 1984-es Los Angeles-i olimpiát, talán pástra állhatott volna Kaliforniában.

Nincs okunk kételkedni Gémesi György szavaiban, de azt azért érdemes felidézni, hogy az 1984-es olimpiát megelőző moszkvai, illetve az azt követő szöuli ötkarikás játékokon olyan nagyságok alkották a nemzeti csapatot, mint Gedővári Imre, Gerevich Pál, Hammang Ferenc, Nébald György, Nébald Rudolf, Szabó Bence, Csongrádi László, Bujdosó Imre.

1990-ben, amikor településünkön a képviselőtestület többsége polgármesterré választotta Gémesi Györgyöt, minden sportolónak és sportot szerető helybélinek jó oka volt reménykedni, hogy a városi sportélet felpezsdülhet, méltó módon fejlődhet. Szavakban, ígéretekben nem volt hiány a választási ciklusok folyamán, napjainkban azonban többen is panaszkodnak arra, hogy a helyi sportélethez – legyen az verseny-, vagy tömegsport – szükséges minőségi feltételek és a működési kiadásokat legalább részben fedező önkormányzati támogatás nem követik az igényeket.

Azt persze senki nem állíthatja, hogy három évtized alatt nem történt semmi a gödöllői sportélet területén. Az 1990-es évek második és a 2000-es évek első felében kialakultak bizonyos hagyományok, amik működtetéséhez egyfajta bázisalapú (az előző évi közpénz-injekcióból kiinduló) támogatást nyújtott az önkormányzat. 

Végbementek sportingatlan-felújítások és -bővítések. Ha lehetett, a városvezetés önerő biztosításával pályázott sportcélú fejlesztésekre és támogatott is ilyeneket, amik közül több meg is valósult, illetve megvalósulása folyamatban van. Hogy ezek szükségessége vajon inkább egy-egy célközönséget kiszolgáló látványberuházásnak tekinthető, vagy széles tömegek számára hasznosnak, arról erősen megoszlanak a vélemények.

Az igazi „nagy dobás”, a nem csak sportcélokra használható városi sportcsarnok építése viszont elmaradt. Annak ellenére, hogy az elmúlt 20 évben nem kevesebb mint öt helyszín is előkerült erre a célra. Amikor a témát időről időre napirendre vették, a helyi sportszeretők kezdhettek reménykedni, majd jött a legyintés…

Legutóbb 2019 decemberében csillantották fel az ekkorra már kosárlabda-munkacsarnokra redukált sportcsarnok-építés lehetőségét, ám bár a TAO-támogatás felhasználását a koronavírus-járvány miatt egy évvel meghosszabbították, az idei év június végére kitolt átadási határidőt nem hogy nem tudták betartani, gyakorlatilag egy kapavágás sem történt. 

Pedig a városvezetés kalkulált ezzel a feladattal, hiszen Gödöllő idei költségvetésében közel 606 millió forintos előirányzat szerepelt, ami később további százmilliókkal bővült. Mivel Gémesi Györgynek megvan a testületben a szavazattöbbsége, könnyen előfordulhat, hogy a tétel átcsoportosíttatásához kell majd folyamodnia, miután nem tudni, mikor kell a szállodaper kapcsán keletkezett 700 millió forintos fizetési kötelezettséget teljesíteni.

Beszédes polgármesteri döntés volt tavaly nyár végén, hogy a Hajós iskola tanmedencéjét csak a diákok használhatják, majd a tanév végén Gémesi azt jelentette be, hogy a medencét egyáltalán nem töltik fel. Így kényszerült Veresegyházra költözni az évtizedek óta jól működő alapítványi gyógyúszás-oktatás (is).

Hogy az önkormányzat lefektesse a helyi sportélettel kapcsolatos legfontosabb irányokat és a klubokkal, egyesületekkel szembeni elvárásokat, sportkoncepciót fogalmazott meg. A szóhalmazt időről időre megújították. Legutóbb 2017 decemberében volt egy aktualizálás, ami viszont tavaly december végén lejárt.
Azóta – mondhatni – koncepciótlan a
gödöllői sport.

Mondjuk, majdnem mindegy is, hiszen a kirívó jelzővel nem igazán illethető éves működési támogatási összegek elosztásánál az objektív mutatók (létszám és eredményesség alapján számított pontrendszer) esetenként háttérbe szorultak a polgármesteri akarattal szemben. Ezt Gémesi sem tagadta két éve, amikor azt találta mondani: a pontrendszer csak tájékoztató jellegű, más, fontos szempontok is vannak…

Végezetül, tegyünk egy összehasonlítást abból kiindulva, hogy a kultúra lehet szellemi és fizikai is. Az elmúlt öt esztendőben (2017-2021) a szellemi (közművelődési) törekvések megvalósítását szolgáló intézmények (MUZA, könyvtár, múzeum, mint kulturális szolgáltatók) működési támogatására 1.586.656.400 forintot (90,7%) tervezett elkölteni a település vezetése. Ez idő alatt a helyi sportéletben ténykedő szervezetek 161,9 millió forintot (9,3%) tudhattak a magukénak, amit működési kiadásaikra fordíthattak. Beszédes, ugye?

Élve a tévedés lehetőségével, valamint nem vitatva azt, hogy a kultúrán belül a szellemi oldal pénzigénye dominál, Gödöllő esetében érdemes számolni mindkét terület adta szereplési lehetőségekkel is. Egy napi rendszerességgel mozgó amatőr, egy, a kedvenc gödöllői csapatáért szorító szurkoló, vagy egy, a gyermekét sportolni kísérő szülő, nagyszülő nem túl harsány zúgolódására nem kapják fel annyian a fejüket, mint amikor egy (volt) élsportoló színpadra áll, és onnan törekszik a népszerűséget növelő, esetenként tapsban (is) megtestesülő babérok begyűjtésére… 

ERER


Nem mindenhol mostohagyerek a sport

A lokálpatrióta klubos többségű gödöllői városvezetés az elmúlt öt évben 161,9 millió forintot áldozott sportfeladatokra, azaz: a helyi sportélet szereplőinek működési támogatására.

Az éves átlag 32.380.000 forint. Miután a koronavírus-járvány nem volt kedvező hatással az önkormányzatok gazdálkodására sem, Gödöllő első embere – elsősorban a kormányzat pénzelvonó intézkedéseire hivatkozva – úgy döntött, hogy 2021-re egy fillért sem ad erre a célra. Később meggondolta magát, és a város sportalapítványának számlájáról 9,9 millió forintot mégiscsak kiutaltatott néhány sportszervezetnek. 

Joggal gondolhatná az ember, hogy más önkormányzatok is hasonlóan tettek, de nem így van. Négy, környékbeli, hasonló nagyságrendű település 2021-es költségvetési tervezetét néztük át, hogy megtudjuk, ők miként viszonyultak sportéletük támogatásához.

Veresegyház esetében a városi sportcsarnok (mert ott van!) működtetéséhez 130 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat. Vácon a sportlétesítmények működtetésére és sportfeladatokra 122.800.000 forintot szánnak ebben az évben, Hatvanban pedig 75 millió forintos közpénz-dotációt élvez a sportcsarnok üzemeltetése.

A prímet Dunakeszi viszi, ahol idén 293.361.853 forintot irányoztak elő sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése, versenysport és utánpótlás-nevelési tevékenység támogatása, iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása, szabadidősport (rekreációs sport) tevékenység támogatása, valamint szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás támogatása jogcímeken.

Van még kérdés Gödöllő „sportélhetősége” tekintetében?


Hajós iskola, tanuszoda: élt 30 évet

Több mint 45 éve, 1974 szeptemberében kezdte meg működését a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola. A Légszesz utca és az Isaszegi út felől egyaránt megközelíthető tanoda a város negyedik számú állami iskolájának számított. Az épületegyüttesről már akkoriban is lehetett hallani, hogy nem igazán időtálló, egyfajta skót technológia szerint készült el, ami előrevetítette, hogy az ottani oktatást nem szabad hosszú évtizedekre tervezni. A statikai gondokról időről időre lehetett hallani, ám sem az önkormányzat, sem az iskolák kétlépcsős (2013, majd 2017) államosítása óta a KLIK érdemi lépéseket nem tett a „ketyegő bomba” hatástalanítása érdekében.

Mindezek tudatában némiképp meglepő volt, hogy a korábbi állami- és tanácsi vezetés ezt az iskolát jelölte ki sporttagozatosnak, aminek része volt az úszásoktatás is. Az öregdiákok emlékezhetnek rá, hogy 1984 és 1991 között az egyetem alagsorában kialakított medencében tartották az úszás órákat, mert – bár az iskolai tanuszoda építése 1984-ben elkezdődött, technológiai hiányosságok és személyi tényezők miatt – hét évre leállt az építkezés.

Az uszodát végül 1991 szeptemberében már az önkormányzat adhatta át, és ehhez kötötték, hogy az alvégi iskola felvegye az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd nevét.

A Hajós iskola tanuszodájának elmúlt 30 éves történetében 26 évig tulajdonosi jogú, az utóbbi 4 évben pedig a tankerülettel kötött vagyonkezelési szerződésben megjelölt üzemeltetője volt a gödöllői önkormányzat, illetve annak közhasznú sportalapítványa. Közvetlenül vagy közvetve, a város költségvetésébe folyt be az uszoda hasznosításából származó bevétel, ami elvileg fedezetet nyújtott a karbantartási és a kisebb volumenű fejlesztési kiadásokra.

Fejlesztésekre azonban úgy tűnik, nem igazán jutott, aminek az lett a következménye, hogy nemrégiben rozsdás víz folyt a radiátorokból a medencébe, és a falakat belepte az egészségesnek nem igazán nevezhető penész. Mondhatni, a skót technológia mellé egy skót költségvetés párosult hosszú évtizedeken keresztül. 

Az látszik, hogy – miközben milliárdos városháza-építés folyik, és a szállodaper kapcsán 700 millió forintos fizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatnak – a Hajós iskola tanuszodájának története 30 évnél megrekedt. A medence üresen tátong. A polgármester – főként a járvány okozta elvonásokra hivatkozva – nem kíván pénzt áldozni a létesítményre.

Pedig akár 8-10 millió forint is elegendő lenne arra, hogy visszatérjen az élet a medencetérbe, és a legendás Hajós uszi újra betöltse remek funkcióját. És talán gyermekeink, unokáink egészsége is többet érne 8-10 millió forintnál…