A búcsú (lat. indulgentia – elnézés, engedékenység, gyöngéd szeretet; büntetés elengedése) kezdetben a vezeklés elengedése volt, a XI. századtól pedig elkötelezett ígéret az egyház közbenjáró imájára. Mint az egyház közbenjáró imádsága, a búcsú a bűnbánó irgalmas és gyöngéd felkarolása az Úr Jézus Krisztus és az egyház üdvözült tagjainak (szentek) érdemei révén. Ennek a felkaroló szeretetnek a hatása nem más, mint a bűnt követő büntetés elengedése a bűnbánat és a szentségi bűnbocsánat alapján.
Mindazok, akik zarándokként érkeznek kegyhelyünkre, vigasztalást, gondjaikban enyhülést keresnek, és a búcsút önmaguknak és elhunyt szeretteiknek szeretnék elnyerni. Tudnivaló, hogy nemzeti és egyházmegyei búcsújáróhelyeink látogatása teljes búcsúval jár a templom felszentelésének, illetve titulusának napján, az év egy szabadon választott napján, illetve zarándokcsoporttal bármely alkalommal. A nemzeti kegyhelyek megállapítása a Katolikus Püspöki Kar hatáskörébe – ilyen Máriapócs és Mátraverebély-Szentkút –, az egyházmegyei kegyhelyek megállapítása az egyes megyéspüspökök illetékességi körébe tartoznak. A templombúcsúk közül kiemelkedik egy egyedi, Assisi Szent Ferenc működéséhez köthető kegyelmi ajándék: a világ bármely plébániatemplomában teljes búcsú nyerhető el augusztus 2-án, Porciunkula, vagyis az Angyalos Boldogasszony-templom felszentelésének napján.
Minden kegy- és búcsújáróhely a feltámadt Krisztus misztériumából nyeri értelmét, mivel ő az, aki tanítványait és az őt hallgató közösséget maga köré gyűjti, és jelét adja annak, hogy köztünk lakozik és velünk marad az idők végezetéig. „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek benneteket” (Mt 11,28) – ez a kegyhelyek másik jellemvonása: a hely, ahol megpihenhetünk az Úrnál.
A kegyhelyek legtöbbször ott alakulnak ki, ahol a kegyelem csodás megnyilvánulásait tapasztalhatjuk. Ennyiben olyan helyekről beszélhetünk, amelyeket – ahogy a bibliai időkben is – az isteni szeretet és irgalom jelöl ki, az egyházi hatóság elismer, a nép jámbor szeretete pedig átölel. Az kegyelem megnyilvánulásai közé tartoznak a Boldogságos Szűz és más szentek közbenjárásának jelei. A kegyhelyek környezete, az ott elhangzó, bűnbánatra és megtérésre indító szentbeszédek, a szentségi élet és a kiengesztelődés más eszközei a mennyei dolgokra irányítják figyelmünket: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33)
Míg a kegyhelyek a kiengesztelődés és az elcsendesedés helyei, addig az Eucharisztikus Kongresszus az Eucharisztiában köztünk lévő Feltámadt Krisztus ünneplése. Az Eucharisztia olyan szentségi táplálék, amelyben valójában két élet és két élettörténet szentségi összefonódása bontakozik ki: Krisztus, valamint az ember és világa, amelyben él. Az Eucharisztiában éppen azt ünnepeljük, amit Varga Attila fogalmazott meg Szent Pál tanítása alapján: „Életünk Krisztus élete, Életünk az Atya szeretete, Életünk az Egyház Szentlelke, Életünk el van rejtve őbenne, Életünk Krisztus, alleluja, Életünk Krisztus!”
Különösképpen örömteli ez az ünnep, hiszen a megszokottól eltérően a Szentatya fogja bemutatni a Kongresszust lezáró, de az eucharisztikus életünk misszióját elősegítő szentmisét. Noha csak rövid időre érkezik Ferenc pápa, az ő személyében jelen lesznek azok, akik a járvány miatt, illetve a háborús övezetekből, vagy a keresztények üldözése miatt nem is tudnának eljönni erre az eseményre. A pápa jelenléte valójában mindazok jelenléte, akik a Mi Szenvedő Testünkhöz tartoznak; akik nap mint nap életüket adják a mi hitünkért. Azt a sok millió keresztényt tiszteljük a pápai szentmisén való részvétellel, akik földrajzilag távol, de az Eucharisztiából nyernek erőt küzdelmeikhez az üldözések és a sokszoros létbizonytalanság, nyomor és halálfélelmek közepette.
A kiengesztelődés révén jön létre az a bensőséges elcsendesedés, amelyben az ember felismeri Krisztus szívének dobbanását saját létében. A kiengesztelődés és az Eucharisztia olyanok – és itt engedjétek meg, hogy a sportból kölcsönözzek példát –, mint a kajakozás vagy a kerékpározás: a lapátolás ritmusa hozza létre a gyors haladás egyensúlyát a kajak esetében; az egyik majd a másik pedál nyomása, illetve húzása révén jön létre a haladást biztosító egyensúly, a kerékpár esetében. Mindannyian emlékszünk még arra, amikor tanultunk vagy minket tanítottak biciklizni: előbb egyik, majd a másik oldalra dőltünk, mígnem megéreztük az arányokat, és felfedeztük az arányban rejlő szabadság örömét.
Valójában a kiengesztelődés és a búcsú, valamint az Eucharisztia ezen arány kegyelmi szabadságának szentségi ajándéka és megtapasztalása.
Dr. Sztankó Attila
Gödöllő – Máriabesnyő Nagyboldogasszony bazilika plébánosa
